.

Harcsa paprikás



Hozzávalók 2 személyre

A halételek közt a harcsa különleges szerepet tölt be. Így elkészítve ünnepi alkalmakkor is tálalhatjuk
  • 70 dkg harcsafilé
  • 1 db paradicsom
  • 1 db paprika
  • 1 db vöröshagyma
  • 2-3 dl tejföl
  • 1 evőkanál liszt
  • majoránna
  • szerecsendió
  • bazsalikom
  • 1 evőkanál pirospaprika
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 1 teáskanál Erős Pista (paprika krém)
  • 2 evőkanál olaj (v. 1 evőkanál zsír)
  • 5 dl víz

Elkészítés:

    1. A vöröshagymát és a fokhagymát vágjuk apróra. A paradicsomot és a paprikát vékonyan szeleteljük fel. A harcsafilét ízlés szerint kockázzuk fel.
    2. Egy edénybe öntsük bele az olajat (v. zsírt), majd kezdjük el üvegesre párolni a vöröshagymát. Amikor már kezd üveges lenni, adjuk hozzá a fokhagymát, majd a paradicsomot és paprikát is.
    3. Ezután addig pároljuk, még a paprika és a paradicsom kicsit összeesik, majd szórjuk meg a pirospaprikával, keverjük alaposan össze, majd öntsük fel a vízzel. Ezután ízlés szerint sózzuk, és szórjuk meg a fűszerekkel, majd kisebb lángon főzzük kb. 30 percig a pörköltalapot.
    4. A tejfölt keverjük simára a liszttel, majd öntsük hozzá a pörköltalaphoz, és keverjük simára.
    5. Ezután adjuk hozzá a feldarabolt halat, majd keverjük alaposan össze. Ezután forraljuk fel, majd vegyük kisebbre a lángot, és kb. 10 perc alatt főzzük puhára a halhúst. Főzés közben többször, óvatosan keverjük, rázogassuk meg, vigyázva hogy a halhús ne törjön össze.
    6. Közben készítsük el a túrós csuszát, mellyel majd tálaljuk a paprikást. Ízlés szerint a csuszát kaporral is ízesíthetjük.
    7. Tálaláskor szedjük tányérra a túrós csuszát, majd kanalazzuk mellé a harcsapaprikást, és úgy kínáljuk.
mindmegette

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol