Gyermekek hihetetlen emlékei

Elgondolkodtató reinkarnációs történetekről ír Carol Bowman a Visszatérés a mennyekből című könyvében.

Carol Bowman kétgyermekes anyaként szembesült a reinkarnáció tényével. Így ír könyvében:

“Amikor 1988-ban elkezdtem kutatni a kisgyermekek előző életeit, nem tudományos kutatóként vagy íróként fogtam hozzá a munkához, hanem elsősorban anyaként, aki meg akarta érteni, mi történt a gyermekével. Az egész história egy délután indult, éppen az ebédlőasztal körül ültünk. A lányom akkor kezdett el visszaemlékezni arra, hogy egy nagy tűzben halt meg valamikor nagyon régen, a fiam pedig egy rémséges halál valósághű leírását adta a polgárháború idejéből. Megdöbbenve hallgattam őket, hiszen akkor még fogalmam sem volt arról, hogy a gyermekek visszaemlékezhetnek előző életeikre. Mégis az általuk elmondottak hihetetlenül valóságosnak tűntek – pontosan ellenőrizhető részletekkel – a közléskor megnyilvánuló érzelmeik is hitelesnek látszottak és abban is biztos voltam, hogy efféléket nem láthattak a tévében és felnőttek beszélgetéseiből sem csipegethették fel. Az anyjuk lévén ebben biztos lehettem."

Hitetlen szülők, csacsogó gyerekek

Később Carol Bowman elhatározta, hogy a gyermekek beszámolói alapján kutatni kezd. Elindult azokon a nyomokon, amikről beszéltek, felkereste azokat a helyeket, családokat, amikre emlékeztek. Több éves kutatásai során megdöbbentő eseteket tapasztalt, és egyértelmű bizonyítékokkal szolgált a reinkarnáció tényére.
A családtagok persze legtöbbször hitetlenkedve fogadták a jelenséget. A szerző így ír erről:

“Ezek az esetek drámaian nyilvánították ki előttem a reinkarnáció személyes voltát, valamint azt, mennyire erősen élnek tovább a kapcsolatokban megélt érzések a következő életben is?”

Olyan szülők, akik nyitottak a spirituális szemléletekre, és nem utasítják el gyermekük csacsogását azzal, hogy nyilván képzeleg vagy rosszat álmodott, maguk is megismerhetnek különös történeteket.

A Virginiai Egyetem pszichiátere, Dr. Jim Tucker az elmúlt negyven évből több mint 500 esetet gyűjtött össze, amely a gyermekek korábbi életeinek emlékeivel foglalkozik. Tapasztalata szerint 2-3 éves korukban kezdenek beszélni ezekről és 6-7 éves korukban halványodnak az emlékek.

A gyerekek körülbelül hatéves korukig nyitottak az univerzum felé. Még nem tanulták meg “lektorálni” az élményeiket, még nem “szocializálódtak” annyira, hogy különbséget tegyenek elfogadott és nem elfogadott, nem bizonyított történések között. A kicsik gyakran mesélnek olyan történeteket, melyek magzati állapotukban vagy még azelőtt történtek. A szerzőnő könyvében például olyanról is olvashatunk, amikor egy gyerek elmeséli, hogy választották ki őt a szülei még a fogantatás előtt. Mesélnek arról a helyről, ahonnan jöttek, mesélnek lelkekről, akikkel találkoztak.
  Beszámolnak olyan hozzátartozókkal folytatott beszélgetésükről, akikkel sose találkozhattak, mert még születésük előtt meghaltak. A szülők általában csak akkor kezdenek igazán figyelni, amikor néhány információ döbbenetes módon valóságosnak bizonyul. Pszichológusok egyetértenek abban, hogy akár hisszük, akár nem a reinkarnáció tényét, a gyereknek rosszat tesz, ha elhallgattatjuk, vagy legyintünk a történeteire. Az sem jó a lelkének, ha belemagyarázzuk, hogy bizonyára tévében látta, a szomszédban hallotta, álmodta a fura történeteit.

Bárhonnan jött is a gyermek és bármilyen okból, a szülővel való kapcsolata e földi életében létfontosságú.