.

A CAF Dunakeszin fogja tesztelni a budapesti villamosokat




A CAF vasúti járműgyártó tesztelésre és gyártásra veszi igénybe a Bombardier és a MÁV közös telephelyét Dunakeszin.


Vasúti járművek gyártásáról szóló megállapodást kötött a spanyol CAF vasúti gyártócég és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA). A megállapodás alapján a CAF gyártásra, illetve tesztelésre veszi igénybe a Bombardier és a MÁV közös telephelyét Dunakeszin. A CAF vállalta a szakemberek továbbképzését, míg a HITA a beszállítói háttér fejlesztését felügyeli - közölte Szijjártó Péter kijelölt külgazdasági és külügyminiszter-helyettes. 

A CAF 20 éve van jelen Magyarországon, ez a cég szállította a 18 debreceni villamost, a BKK-nak pedig 37 alacsony padlós villamost biztosít majd a jövőben. A MÁV vonalain a cég 70 vasúti kocsija üzemel.

Tuzson Bence, Dunakeszi országgyűlési képviselője (Fidesz) elmondta, hogy a MÁV és a Bombardier járműjavítója az utóbbi időben kevés megrendeléshez jutott. Ezért jelentős az, hogy a CAF gyártást hoz ide, illetve itt végzik a végső tesztelését a Budapestre szánt villamosoknak. Így megőrizhető több száz munkahely, sőt remény van arra, hogy új munkahelyek is létesülnek a telephelyen.

Szijjártó Péter kiemelte: a világszínvonalú vállalatokkal kötött megállapodások erősítik a magyar gazdaságot. Hozzátette: a kormány az adórendszert, a felsőoktatást és a szakképzést is az újraiparosításnak rendelte alá. A járműiparban jelenleg 712 cég tevékenykedik Magyarországon, amelyek 110 ezer embert foglalkoztatnak. A feldolgozóipar 20 százalékát adja ez a szektor, és ekkora hányadot képvisel az exportból is.

Jesus Esnaola Altuna, a CAF nemzetközi igazgatója a magyar gazdaságot stabilnak és növekvőnek jellemezte, és kiemelte, hogy a dunakeszi bázison számítanak a magyar beszállítókra. (MTI)

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol