.

Az újabb leletek nem támogatják a darwini evolúciós elméletet



A Föld 4,5 milliárd éves. Ez olyan hosszú idő amibe igazán bele sem lehet gondolni. Az emberiség írott történelme 5-10 ezer év, a korábbi időszakról csak találgatások vannak.

 

MIllió évek alatt a Földön több civilizáció is kialakulhatott és elpusztulhatott. Ezekről a mostanában előkerült letek tanúskodnak
 
A tudományos világban elfogadott teória szerint az első primitív főemlősök 55 millió évvel ezelőtt alakultak ki. Mindössze 800 ezer éve történt, hogy az emberiség ősének megnövekedett az agytérfogata, és elkezdett tűzet és eszközöket használni. Közvetlen elődeink 400 ezer évvel ezelőtt jelentek meg és kezdtek primitív településeket, kolóniákat alkotni, majd 40 ezer éve a Homo Sapiens hordák elárasztották Európát, kiszorítva vagy beolvasztva az addig ott élő Neandervölgyi embereket.
 

Az evolúciós elmélet szerint az ember a majmokból alakult ki. A ma élő majmokra viszont nem hatott az evolúció, megmaradtak egy előző fejlődési szinten
 

Szép, kerek történet, csak az a kár, hogy nem igaz.

Az igazság az, hogy a tudománynak fogalma sincs az utóbbi pár százezer év, nem, hogy az utóbbi néhány százmillió év valódi történelméről. Viszont tudatlanságát senki nem szereti hangoztatni, ezért ez a hiányos alapokból összetákolt teória lett az akadémikus tudomány szentírása, amit presztízveszeség nélkül egy elismert kutató sem kérdőjelezhet meg.

Azonban ez a valódi történelmi tényeket nem zavarja, mert egyre másra kerülnek elő olyan régészeti leletek, amelyek nem férnek bele a darwini evolúciós fejlődés történetébe, és ellentmondanak az emberi civilizációk kialakulásáról kialakított eddigi elképzeléseknek.
 

Náhány letagadhatatatlan tény:

Bosznia piramisok kora 39 ezer év, víz alatti piramis az Azori-szigeteknél, Ami még az Atlanti-óceán kialakulása előtt épülhetett, cipőtalp nyoma a 250 ezer éves kőzetben, a Dél-Afrikában talált 2,8 millió éves fémgolyók, Törökországban 5,3 millió éves kőzetben talált keréknyomok, 400 millió éves kőzetből előkerlült fogaskerekek, az icai kövek, ahol együtt ábrázolják az embereket a 65 millió éve kihalt dinoszauruszokkal.

 
Ezt a 290 millió éves kőzetben Mexikóban talált lábnyomot sem sikerült beilleszteni az evólúciós fejlúdéstörténet elméletébe.

Hová és hogyan illeszti be a Föld életének történetébe a tudományos világ ezeket a leleteket?  Sehogy. A kissebb darabok  a múzeumok fiókjainak legmélyére kerülnek, a természetben kieső helyen látható dolgokról meg nem tesznek említást, igy továbbra is marad a majomból emberré válás "hiteles" története.
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol