.

Az IMF adóemeléseket javasol Spanyolországban




Spanyolországban idén az eddig várt 2,5 százalék helyett 3,1 százalékos gazdasági növekedésre lehet számítani - közölte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hétfőn közétett jelentésében.

 
          
A Valutaalap küldöttsége a napokban járt Spanyolországban, megállapították, hogy a bevezetett reformoknak köszönhetően a dél-európai ország gazdasága konszolidálódik, a szilárd gazdasápolitika révén helyreállt a befektetői bizalom és a fogyasztás is dinamikus.

Ugyanakkor továbbra is fennállnak gyengeségek, példaként említették, hogy a javulás ellenére a munkanélküliség még mindig "aggasztóan" magas. A jelentés szerint az elkezdett reformok megtorpanása fékezné a javulást és bizonytalanságot okozna, ezért a szervezet további erőfeszítéseket kér Spanyolországtól.


Az IMF javasolja Spanyolországnak, hogy növelje a jövedéki és a környezetvédelmi adókat, az oktatásban és az egészségügyben pedig vezesse be a személyes hozzájárulást. -írja az MTI

Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy az oktatás részben fizetőssé válna, és a betegbiztosítás helyett a kezelések díjának egy részét a beteggel fizettetnék meg. 

 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol