.

Az időszakos böjtölés előnyeit már sok ezer éve felismerték



Az időszakos böjtölés a hosszú élet egyik kulcsa
 

Valószínűleg senki sem tudja megmondani pontosan, hogy ki volt az első olyan ember, aki tudatos böjtölésre adta a fejét, de az írott történelemben ennek mindenütt nyomára lehet találni.  Arégi írásokból kiderül, hogy a világtörténelemben glóbuszunk minden táján sokkal inkább alkalmazták a böjtölés technikáját, mint ahogy azt a jelenlegi nyugati civilizáció társadalmai teszik.

Elegendő utalni az ókori indiai, egyiptomi és görög kultúrára. Minden fejlett műveltség tisztában volt azzal, hogy az időszakos böjtölés milyen kézzelfogható előnyökkel jár. Így például tudták, hogy a böjt tehermentesíti a testet és ezáltal nagyobb teret enged a szellem számára. A böjtöléssel ugyanakkor több vonatkozásban is erősíthetjük az egészségi állapotunkat, esetenként betegségeket is gyógyíthatunk vele, és ami legalább ennyire lényeges: több betegség kialakulása megelőzhető a böjt segítségével.

Emellett szót érdemel a böjt vallási szertartásként való alkalmazása is. Általában véve a helyesen végzett böjt jótékonyan hat a testre: erősíti azt és kedvez a noradrenalin-termelésnek, ami a pozitív izgalmi állapotért és a hangulatállapot-változásért felelős. A böjt képes fokozni az összpontosítóképességet és az éberséget, továbbá energiát szabadít fel.

Fontos megjegyezni, hogy az időszakos böjtölés nem összetévesztendő az éhezéssel vagy az értelmetlen koplalással, hanem tudatosan, átgondoltan és szabad akaratból vállalt terápia önmagunkon.

Vallási szemszögből a böjtölés szorosan kapcsolódik a lelki gyakorlatokhoz. Ilyenkor a spirituális önnevelésben játszhat szerepet. Így például az önuralom, az önfegyelem, a kitartás, a lemondás, a vezeklés vagy a bűnbánat gyakorlása közben.

Nézzük csak meg a római katolikus vagy a görögkeleti vallás negyvennapos nagyböjtjét húsvét előtt, vagy az iszlám ramadán nevű böjtjének egy hónapját, és mindjárt érteni fogjuk, hogy ez egy élő hagyomány napjainkban is.


Húsvékor     és    ramadán idején

Mind a természetgyógyászat, mind a népi orvoslás, mind az akadémikus gyógyítás foglalkozott már a böjtölés kedvező hatásainak vizsgálatával. Nemrég egy harvardi tanulmány mutatta ki újfent, hogy a böjt nem csupán egészséges lehet, hanem akár még az életidőt is meghosszabbíthatja.

A szakértők véleménye szerint, ha befolyásoljuk a sejtek mitokondriális hálózatát – példának okért étrendi megszorításokkal –, akkor megnövelhető az ember élettartama, valamint az egészségünk is jelentősen támogatható.

A Sejtmetabolizmus című szakfolyóiratban megjelent tanulmány részletezi a mitokondriális kapcsolatok kutatásában történt fejlődést, továbbá kifejti, hogy az időszakos böjtölés döntő lehet az élettartam növelésében. Márpedig az étrend tudatos megváltoztatása és a böjtölés ésszerű alkalmazása akár még terápiás felhasználásukra is lehetőségeket kínál. Persze nincs új a Nap alatt.


DNS lánc

A kutatások tovább folytatódnak, de a helyzet úgy fest, hogy a tudósok egyre inkább alá tudják támasztani a böjtölés és a szabályozott táplálkozás által kiváltott jótékony fiziológiai hatásokat. Lehet, hogy a gyógyításhoz is konyító papok nem véletlenül alkalmazták a böjtöt tisztító szertartásként minden főbb spirituális ünnepük előtt?

boldognapot

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol