.

Az emberi képesség határai: Wim Hof a jégember



El sem tudjuk képzelni, az emberi faj milyen képességekkel rendelkezik.



 
Az ember csak részben fizikai lény, a másik része az az ismeretlen mentális erő, aminek következtében olyín dolgokat tud saját testével elkövetni, ami az orvostudomány szerint lehetetlen. És ezek a képességek minden emberben ott csiráznak, csupán megfelelő technika kell kifejlődésükhöz.
 

A tibeti szerzetesek képesek egész éjjel a szabad ég alatt, minuszokban, hóban meditálni, méghozzá úgy, hogy a testukre terített vizes lepedő megszárad.

Ezt a technikát tanulta meg a holland Wim Hof aki a testében annyi hőt tud fejleszteni, hogy akár másfál órát is eltölthet jeges vízben anélkül, hogy hőmérséklete csökkenne. Ezt a képességét klinikai kürülmények között is bizonyította.
 

Ez a jóga technika, mint annyi más mentális "csoda" Tibetből származik. Ennek a fajta jóga gyakorlásának alapja az az elképzelés, hogy az emberi testet nem pusztán testrészek, szervek, sejtek, atomok alkotják, hanem a durvának nevezhető darabos anyagon túl átszövi egy leheletfinom könnyed, nádinak nevezett erőtér is.
A Tummo gyakorlásával nem a belső hő intenzitásának növelése a cél, ez csupán egy kísérő jelensége a tudat megtisztításának, a szennyezett gondolatok "elégetésének".
 
A tumo vagy tummo (tibeti: གཏུམ་ མོ་ , wylie: gtum-mo; szanszkrit: चण्ड, csaṇḍālī) a tibeti buddhizmusban használt fogalom. Hőt, meleget jelent, de a tibeti nyelvben ezt nem használják a mindennapi meleg kifejezésére. A szó a misztikus terminológiába tartozik, és belső hőt jelent.

Wim Hof mesterfokra fejlesztette ezt a képességét, meditáció és a Tummö légzéstechnika segítségével tud uralkodni testén. Eddig 20 alkalommal került bele a Guiness Rekordok könyvébe olyan elért teljesítményekkel, mint például a Mount Everest és a Kilimandzsáró megmászása egy nadrágban és egy cipőben víz és élelem nélkül, ahol a hőmérséklet könnyen elérheti a mínusz 50 Celsius fokot.
 

A Tummo gyakorlásának valódi célja az, hogy a gyakorló egy komplex fiziológiai és pszichológiai átváltozást éljen meg, . Azok gyakorolják, akik megfelelő oktatásban részesültek egy beavatott tanítómester által. Szinte csak olyanok kapnak a gyakorláshoz útmutatást, akik a nyöndro-nak nevezett meditációs alapgyakorlatokban már jártasságot szereztek.

A tanítómester útmutatása azért is szükséges, mert a Tummo gyakorlásának kísérő elemeként hatalmas belső hő szabadul fel, ami ha rossz irányba terelődik még kárt is tehet a gyakorlóban.

Ezen a képességek előhívása sok embert izgat és sokon el is érnek egy bizonyos fokot a Tummo gyakorlásával, de mint minden új dologot, ezt is lépésről lépésre kell fejleszteni

Persze mindég vannak olyanok, akik csak virtuskodásból mennek bele a jeges vízbe. Ilyenek ezek a jeges Marosban vizkeresztkor megfürdő emberek, akik megfelelő képzettség nélkül egy fagyos élményre és egy alapos meghülésre tehetnek szert.
 
 

 
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china