.

Arkaim, újabb szög az emberiség hivatalos fejlődéstörténetének koporsójában



Apránként kiderül, az időszámítás előtt élt emberiség civilizációja és technikai képességei, bizonyos területeken meghaladják mai tudásunkat.


A kőkorszaknak nevezett időszakban, időszámításunk előtti 5-10 ezer évben, már igen szervezett asztrológiai és technikai tudással rendelkező társadalmak léteztek. Az ősi legendákon kívül ezt azok a monumentális építmények bizonyítják, melyeket már eddig is ismertünk és azok is, amelyek csak újabban kerültek, kerülnek napvilágra. Építésük technológiáját a mai napig csak találgatják.
Ilyenek a régóta ismert:  egyiptomi piramisok(i.e. 3500-2500), Baalbek kövei, valamint az utóbbi évtizedekben megismert:  Boszniai piramis (ami 29 ezer éves), Göbekli Tipe, és a Shoria hegységben talált monolitok.

 
A kőkorszak fogalmának jelenleg érvényes meghatározása:
A kőkorszak az őskor egy szakasza, körülbelül 2,4 millió évvel ezelőttől i. e. 4500-ig tart. Az emberré válás evolúciós folyamatában a kőkorszak azt a szakaszt takarja, ami kőeszközök kizárólagos használatával jellemezhető. Wikipédia

Oroszországban a dél-uráli sztyeppéken, Cseljabinszk körzetében az utóbbi 20-25 évben végzett régészeti feltárások merőben új adalékkal szolgálnak az emberiség történetéhez.
 

Arkaim
 

A szovjet időkben zárolt katonai területen 1989-ben kezdődhetet meg a régészeti kutatás. Ezen a sztyeppés vidéken a régészek csupán két évvel korábban, 1987-ben bukkantak Arkaim sokat sejtető romjaira. Már a feltárás kezdetén feltünt az építmény kör formája és beosztása, ami nagyon hasnolít az angliai Stonehenge-hez.

Arkaim így nézhetett ki régen és ami ma látszik belőle
Építésének időpontját nem tudják pontosan meghatározni, de valószínű, hogy időszámításunk előtt 4-5000 éve építették.
A dupla, kör alakú kőfalak belső aldalán voltak a lakások. A külső körben 39 vagy 40 lakás támaszkodott a 4-5 méter széles, 5,5 méter magas falhoz, a belső körben pedig 27. Egyes becslések szerint ezren-ezerötszázan élhettek a településen. A tér és a kör alakú utca alatt csatornázás nyomai látszódnak. A központi térre szűk sikátorokon keresztül lehetett bejutni. A falakon kívül mezőgazdasági területek voltak, ahol árpa és köles maradványokat  találtak.
A központi térről nézve a fontosabb időpontokat az építmény falainak résein látható égítestek megjelenése  határozta meg. Ilyenek a nyári- téli napfordulók, tavaszi -őszi napéjegyenlőség, és még számos más az akkor itt élő nép részére fontos időpont.

Stonehenge-ben, 22 alapelem felhasználásával 10 csillagászati eseményt lehet megfigyelni, míg Arkaimban 30 alapelem felhasználása 18 égi esemény megfigyelését tette lehetővé.
 
Világszerte eddig több, mint 5 ezer kisebb, nagyobb csillagászati megfigyelésre alkalmas kőkört azonasítottak, melyeknek eredete a távoli múltba nyúlik vissza.  Archeologusok véleménye szerint legtöbbjük építése időszámításunk előtt, 4-5 ezer évvel történt. 
Érdekes megfigyelni az írott történelem előtti időszakok eseményeit. Minél távolabbra nézünk vissza az időben, annál nagyobb építményeket találunk. A jelenlegi ismeretek alapján a boszniai piramis büszkélkedhet a "Világ Legnagyobb Piramisa" címmel. Ebből kiindulva olybá tűnik, mintha az idő múlásával az emberiség fokozatosan elveszítette volna csillagászati és építészeti tudását, azt a tudást amely képes volt a piramisok pontos tájolására, felépítésére, többezer tonnás kőtömbök kifaragására, mozgatására és illesztésére. (Baalbek, Shoria)
Máig sem tisztázott, hogyan tudták a köveket ilyen pontosan illeszteni és ekkora súlyokat felemelni.
 
A szaporodó leletek súlya alatt lassan temetni lehet az eddig igaznak hitt elméletet, miszerint a civilizáció bölcsője Mezopotámiában volt.

Azon is érdemes elgondolkodni, ha már időszámításunk előtt 29 ezer évvel (boszniai piramis építési ideje) volt olyan civilizáció, amelyik akkora tudással szervezőkészséggel és anyagi erőforással rendelkezett, hogy a gizai Kheopsz pramisnál jóval nagyobb piramist építsen, annak a népnek eredete, története vajon milyen távolra nyúlik vissza?

Források:
http://alfahir.hu/arkaim_%C5%91si_v%C3%A1rosa-20110914
http://boldognapot.hu/blog/arkaim-az-oroszorszagi-stonehenge-es-az-osi-vilag-egyik-talanya/
http://en.wikipedia.org/wiki/Arkaim

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol