Amiről kiderült, mégis igaz (2)

A politikában történtek (történnek?) olyan események, amelyeket megjelenésükkor a hivatalos szervek rosszindulatú szóbeszédnek minősítenek. Aztán telnek-múlnak az évek, és kiderül a pletykák igazak.

1964. augusztus negyedikén az amerikai hadsereg hivatalosan arról tájékoztatta a Kongresszust és az elnököt, hogy észak-vietnámi haditengerészeti csapatok álnok módon megtámadták a Tonkin-öbölben békésen hajózó Maddox és Turner Joy rombolókat.
Még aznap, Lyndon Johnson amerikai elnök, élő televíziós adásban tudatta a világgal, hogy Észak-Vietnám amerikai hajókat támadott meg.


 

„Az Egyesült Államok fegyveres erői ellen elkövetett erőszakos cselekedetek nem csupán a védelem megerősítését, de pozitív választ is követelnek. A válaszlépés ezekben a percekben indult,” jelentette be Johnson.

Egyesek már akkor is rebesgették, ez a történet nem igaz, de az elnök szavai által keletkezett össznépi felháborodás elnyomta ezeket a kétségeket.

Az amerikai kongresszus elfogadta a Tonkin-öböl határozatot, ami felhatalmazta az elnököt, hogy további jóváhagyás nélkül katonai hadműveletet indítson Észak-Vietnám ellen. 1969-re több mint 500.000 amerikai katona harcolt Délkelet-Ázsiában.

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (az NSA) először 2001-ben, majd 2008-ban ismételten elismerte, hogy annó a katonák hazudtak a képviselőknek, s megtévesztették a választópolgárokat: augusztus negyedikén semmiféle vietnámi támadás nem volt. Az, hogy Johnson elnök az átvertek vagy az átverők táborát erősítette, még a mai napig sem egyértelmű, de hogy a vietnámi háború egy hatalmas hazugságra épült, az már biztos.

Az ilyen hazugság, ami azért nem ritka a politikában, senkit ne emlékeztessen az ikertornyok lerombolása ürügyén indított terror ellenes háborúra!

Forrásanyagok: 
Idők jelei
Blogrepublik