.

Amerika kinek az oldalán áll az Iszlám Állam elleni harcban?




A szíriai események kapcsán érdekes ellentmondás rajzolódik ki a szavak és a cselekedetek közt az amerikai politikában.

Azt a terror államot, amelyik az iszlám nevével fémjelzi magát és amelynek távlati terveiben fél Európa bekebelezése és iszlamizálása szerepel, a nyugat egységesen veszélyesnek, terjeszkedését aggasztónak tartja.
Ez a dzsihadista szervezet Irak lerohanása utáni hatalmi űrből nőtte ki magát a jelenlegi méretére, sokak szerint jelentős külső segítséggel. Kegyetlenkedései, szélsőséges nézetei, terrorakciói cselekvésre késztették a nyugati világot.

Amerika 11 államból álló koalíciót hozott létre az Iszlám Állam (IÁ) elleni harchoz. Az amerikai politikusok szavai igen harciasak, de koalíció légicsapásai mégsem érték el céljukat. Az IÁ tovább terjeszkedett és egyre nagyobb területek felett szerezte meg az ellenőrzést. Jelen Irak északi része és Szíria fele ellenőrzésük alatt áll.

Az Orosz légierő bekapcsolódása az IÁ elleni küzdelemben fordulópontot jelentett. A szeptember váge óta tartó légicsapásokban az IÁ infrastruktúrájának 40 százalékát megsemmísítették, demoralizálták és menekülésre kényszerítették a dzsihadista zsoldosokat, elvágták utánpótlási vonalaikat, fegyverraktáraik, járműveik jelentős részét megsemmísítették.

A fősodratú média eddigi híreiből viszont az derül ki, hogy amerika fanyalogva fogadja az orosz beavatkozást, kritizálta, hogy a támadások célponjainál nem választották szét a szálsőséges és a mérsékelt terroristákat, valamint a légicsapások nem az IÁ hátországában, hanem a Damaszkuszhoz közeli frontvonalakon történtek, ahol Asszad megbuktatását eésődleges célnak tekintő csoportok is tevékenykednek.

Újságírói kérdésre válaszolva mondta Putyin, hogy amíg az amerikaiak ENSZ felhatalmazás nélkül, saját politikájuk végrehajtása miatt repkednek Szíria légterében, addig Oroszországtól a hivatalos szír kormány kért segítséget
Putyin kérte az amerikaiak együttműködését a célpontok közös kijelölésében, de erre elutasító válasz érkezett. Arra is javaslatott tett, határozzák meg közösen mit ne bombázzanak, de érdemi válasz erre sem érkezett. (erről. 2: 57-től beszél a szinkron tolmácsolt videóban) Kifejtette, továbbra is keresi az együttműködést a terrorizmus elleni harcban az amerikaiakkal.

Viszont amerika bejelentette, hogy fegyvereket és muníciót fog ledobni az Asszad ellen küzdő Szíriai Szabad Hadsereg nevű csoportnak. Ennek előzménye az a kudarcot vallot, félmilliárd dollárt felemésztő program volt, amiben az elképzelés szerint a szíriai kormánnyal szemben harcoló csoportokból toboroznak és képeznek ki embereket az Iszlám Állam elleni harcokhoz. A kiképzett harcosok és fegyverzetük végül az IÁ-t erősítette, mivel mivel ezek a csoportok csatlakoztak az amerika által is terroristának tekintett csoportokhoz és átjátszották felszerelésüket az ellenségnek. A kudarc beismerése, hogy hivatalosan is ejtették ezt a programot.

"A légi úton szállított fegyverek kit fognak erősíteni?" - tette fel a kérdést Putyin az alábbi videóban. (erről 2:53 után beszél)


<iframe width="640" height="360" src="https://www.youtube.com/embed/UIESAdg8GP0" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

.
Amerika igyekszik elhitetni a világgal,  hogy a nemzetközi terrorgépezet egy spontán keletkező jelenség, melyet a szélsőséges iszlám világ önmagától növekvő mozgalma generált. Ugyanakkor feltűnő amerika IÁ elleni harcának eredménytelensége. A meghírdetett amerikai légicsapások egy éve alatt nem sikerült megrendíteni az IÁ harci potenciálját, és ez alatt az idő alatt nem gyengült, hanem inkább erősödött a dzsihadista állam.

Ez változott meg az orosz beavatkozással.

Így lábrázolja a jelenlegi helyzetet egy orosz karikatúra



újvilágtudat cikke alapján

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol