Jelenlegi hely
.
DecoRegalo
Malaga belvárosában sétálva már hazafelé indultam, telítődve a szebbnél szebb üzletek és kirakatok látványával. Fásultan a sok látnivalótól az egyik ajándéküzlet kirakata mégis magához vonzotta a tekintetemet.
Soha nem szerettem az ajándékboltokat, mert eddig folyton a „kötelező”ajándékozás kényszere jutott róla az eszembe: Kit mivel ajándékozzak meg születésnapján, névnapján, karácsonykor, és még számos egyéb alkalomkor.
Ezért nem értettem, miért állok meg egy ajándékbolt kirakata előtt és mi az, ami miatt nem akaródzott továbbindulni. Aztán ahogy figyeltem magam, rájöttem. Nem egy dolog, hanem a kirakat hangulata fogott meg. Gyerekkori mesekönyvemben látott meseboltra emlékeztetett.
Meglepetésem csak fokozódott, amikor a nyitott ajtón keresztül magyar szó hallatszott.
Ide be kellett mennem.
Ahogy beléptem, folytatódott a varázslat. A polcokon különböző kedves figurák, kerámia díszek, ajándéktárgyak sorakoztak. Az egyik sarokban életnagyságú öreganyó bábú erősítette bennem a mesebolt hangulatát. Úgy éreztem, itt mindenki megtalálhatja, amit keres. Akár a saját lakásába szeretne valamilyen üdítő színfoltot, akár ajándékba akar adni valakinek valamilyen különlegességet.
De nem is néztem igazán körbe, mivel a pult mögött álló szimpatikus házaspár mosolyogva fogadott. Arcukon a mosoly még szélesebb lett, mikor kiderült, honfitársak vagyunk. Ekkor aztán beindult a szóáradat. Megbeszéltük, ki hogyan került Spanyolországba, mióta él itt, miért pont ezt választotta lakóhelyéül és még ezer dolgot. Beszélgetés közben megtudtam, hogy Estepona, Marbella után, 2011 végén, Malagán nyitották meg ezt az üzletet. A bejárat felett díszelgő DecoRegalo márkanevet 2011-ben bejegyeztették, azóta spanyol márkának számít. Az áruválasztékot, a beszállítók gondos kiválogatása után, német, olasz, holland, svéd, magyar, belga forrásokból szerzik be.
Akkora lelkesedéssel, szeretettel beszéltek a boltról, a bolttal kapcsolatos tevékenységről, ami ritkaság számba megy. Jó volt hallani, hogy létezik ilyen mentalitás is.
Aztán van még egy különlegességük, a csomagolás. Erről személyesen is meggyőződhettem. Nem bírtam ellenállni egy hangulatos teáskészletnek, amit olyan művészien csomagoltak be, hogy otthon sokáig ki sem bontottam. Gyönyörködtem a csomagolásban.
Elmondtam, hogy egy új online magazin elindításán fáradozom, és szívesen írnék erről az ajándék üzletről. Ekkor felajánlották, hogy akik a magazin olvasása révén szereznek tudomást üzletükről, és ellátogatnak üzletükbe, 4€ értékű ajándékot kap, amennyiben legalább 10 €-t vásárol.
Ezt az ajándékot tudjuk nyújtani a kedves olvasóinknak. Ehhez semmi mást nem kell tennie, mint a cikk elolvasása után az Info@costadelsolmagazin címre, e-mailban jelezni ajándékutalvány igényüket.
P.R.