.

A tücsök mint élelmiszer és az emberiség megmentője



Itt van minden érv, ami a tücsökevés mellett szól

 

Kalóriadús tücsöktál     Foto: RICK NEVES / GETTY IMAGES
 
2050-re várhatóan a világ népessége eléri majd a 9 milliárdot, ami ijesztő gondolat, hiszen jelenleg a mezőgazdasági területek 70 százalékát állattenyésztésre használjuk, az óceánok esetében jelentős túlhalászat zajlik, és már a klímaváltozás is komolyan veszélyezteti a hagyományos növénytermesztést. Ezért érdemes megbarátkozni a rovarfogyasztással, vagyis az entomofágiával Európában – írja az IFLScience.

Ez egyáltalán nem új gondolat, a rovarok világszerte mintegy 2 milliárd ember hagyományos étrendjének részét képezik. A nyugati világban azonban sok ember gondolkodásmódjában az él, hogy a rovarok piszkosak és undorítóak, tehát semmi keresnivalójuk a tányéron. Ez a felfogás problémákat okozhat a rovaralapú ételek sikeres bevezetésében a nyugati világban.

Ahol fogyasztják, ott az emberek egyik legnépszerűbb rovarja a tücsök. Jelenleg az Egyesült Királyságban két különböző fajtát lehet emberi fogyasztásra értékesíteni: a házitücsköt (Acheta domesticus) és a sávos tücsköt (Gyllodes Sigallatus).

Az ember és a bolygó is jól járna

A legnagyobb pozitívuma talán az a rovarfogyasztásnak, hogy ennek van messze a legalacsonyabb szén-dioxid-kibocsátása az ehető fehérje kilogrammjára vetítve, ha a lisztkukacokkal, a csirkével, a sertéssel és a húsmarhával hasonlítjuk össze. A tücskök ehető hányada magas, 80 százalékos, míg a csirke, a sertés és a marha esetében jóval alacsonyabb, 55, 55, illetve 40 százalék. A rovartermesztéshez szükséges vízmennyiség is körülbelül háromszor kisebb, mint a marha esetében.

Meglepő, hogy egy ilyen apró élőlény milyen hatalmas tápértékkel bír.

A tücsökben több vas van, mint a spenótban, több rost, mint a barna rizsben, több kalcium, mint a tejben, több kálium, mint a banánban, és több B12-vitamin, mint a vörös húsban. A tücskök 28,6 gramm fehérjét (191 kalória) tartalmaznak 100 grammonként, ami több, mint egy steak esetében. Az IFLScience csapata személyesen is kipróbált néhány tücsökből készült ételt, és elmondásuk szerint jobb volt a véleményük, mint néhány húspótló megoldás esetében.

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol