.

Fiesta Mijas közelében



Fiesta, amit a helyieken kívül szinte senki nem ismer


La Alquería, egy kertvárosias település Mijas pueblotól 3 km-re, amelynek a központját szabadtéri rendezvények tartására alkalmas finca képezi.
 


A Cruz de Mayo (Május keresztje) ünnepség a Mijashoz közeli La Alqueríában, amit minden évben május második felében rendeznek meg. Az idén ez a 3 napos rendezvény május 19-től 21-ig zajlott. A zajlott kifejezést szó szerint kell érteni, mert az ünnep hangosítása messzire elhallatszott.
 

Az ünnep névadója a kereszt, amit ünnepelnek

Az ünnepség 19-én, pénteken este nyolckor kezdődött a hagyományos virágajánlattal, vacsorával és a Juan Jesús Leiva Népi Egyetem tánccsoportjának fellépésével, valamint José Burgos 'El abuelo énekes előadásával. '.

Szombaton délben tizenkét órakor nyitott a bár, majd 18 órától a fuengirolai Flamenca Juan tánciskola különböző korosztályú műkedvelő tagjai táncoltak.
20-a vasárnap, a diákok és fiatalok napja: számos tevékenység, jóga, kézműves foglalkozás, tai chi, színház, festészet, tánc, szerepelt a programok közt.

Nem csak La Alquería kertvárosban, hanem a távolabbi környéken is minden évben várják a "Május keresztje" ünnep eljövetelét
     

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol