Jelenlegi hely
.
Európából induló amerikai sikertörténet: Wurlitzer zenegépe
1831. január 30-án született Rudolph Wurlitzer német hangszerkereskedő, hangszer és zenegépgyáros.
Ahogy ma egyetlen kattintással kiválasztunk egy zeneszámot valamelyik eszközünkről, az olyannyira természetes, hogy elképzelni sem tudjuk, mekkora újdonságnak számított mindez az 1800-as években. Ez a kiváltság akkoriban egyedül azoknak jutott, akik maguk is játszottak valamilyen hangszeren. Rudolph Wurlitzer viszont valami egyedülállót tett: találmányaival ezt az élményt adta a tömegek számára.
Rudolph Wurlitzer a németországi szászországi Schoneckben született 1831. január 30-án, a sikeres kereskedő, Christian Wurlitzer első fiaként. A vegyesboltban végzett munkánál többre vágyó Rudolph sok más német honfitársához hasonlóan Amerikába akart vándorolni, ám nem álltak rendelkezésére a szükséges anyagi források. Nagybátyja azonban nagyon kedvelte őt, ezért adott neki kölcsönbe 305 márkát az utazáshoz. A huszonkét éves Wurlitzer 1853-ban kelt át az Atlanti-óceánon. New Yorkba érkezve megfogadta, hogy bármilyen munkát is talál, meg fogja minden hónapban takarítani a keresetének a negyedét. A pénzkeresés azonban nagyon nehezen ment neki: hosszú órákat dolgozott alacsony fizetésért egy élelmiszerboltban. Elégedetlenkedve költözött át Philadelphiába, ahol többször is visszautasították, ezért továbbállt nyugatra, az akkoriban virágzó Cincinnati városába, ahol nagyszámú német lakosság telepedett le – írja az American Business History online portál.
Wurlitzer először hordárként helyezkedett el egy szárazáru boltban, heti négy dollárért. Hogy pénzt spóroljon, egy csomagolóládában aludt. Később talált egy jobb állást a Heidelbach és Seasongood kereskedő- és bankházban, ahol heti nyolc dollárt keresett. A tulajdonosok megengedték neki, hogy az iroda padlásán aludjon. Az ifjú Rudolph gyorsabban tanult meg angolul, és hatékonyabban felvette az amerikai stílust, mint a többi alkalmazott, így hamarosan egyre magasabbra emelkedett: végül pénztárosi pozícióba került. Rudolph a legenda szerint a közeli vidékről származó féldrágakövekkel és szőrmékkel is kereskedett, amiket antwerpeni és amszterdami kereskedőknek adott el. A megkeresett pénzzel visszafizette nagybátyjának a kölcsönt, de arra is futotta, hogy a fiatalember állandóbb és virágzóbb megélhetést szerezzen.
Bár nem tudott semmilyen hangszeren játszani, Rudolph szerette a zenét, és tudta, hogy a legkiválóbb hangszereket a német szülővárosát övező területen készítik. Azzal is tisztában volt, hogy saját ősei lant- és hegedűkészítők voltak már a 17. században, akik Bajorország, az Alpok legkiválóbb erdőit használták a hangszerekhez. Így Rudolph 1856-ban bement egy zeneboltba, ahol észrevette, hogy ott kevés fafúvós hangszer van készleten. A hivatalnok elárulta neki, hogy nagyon nehéz ezeket a hangszereket beszerezni. Rudolph ebben látta meg a lehetőséget: fogta a 700 dolláros megtakarítását és visszaküldte Németországba, ahonnan hangszerszállítmányt rendelt. Amikor az áru megérkezett Cincinnati-be, kiszámolta a vám- és fuvarköltségeket, majd megduplázta a teljes összeget, hogy tisztességes eladási árat kapjon. Felkereste a hangszerbolt tulajdonosát, hogy ajánlatot tegyen neki. A férfinak tetszettek a hangszerek, de nem akarta megvenni őket, mert azt mondta, hogy szerinte lopni kellett őket ahhoz, hogy ilyen alacsony áron kínálják. A döbbent Wurlitzer újraszámolta költségeit, majd úgy tett, mintha elszámolt volna valamit. A kereskedő végül a „magasabb, de becsületesebb” áron vásárolta meg a hangszereket, Rudolph pedig 1500 dollárt kapott a 700 dolláros befektetéséből.
Az első üzlet után 7000 dollárt küldött vissza Németországba további hangszerekért, de megtartotta régi állását is, miközben egy raktárhelyiséget bérelt Cincinnati belvárosában vállalkozása számára. Hamarosan rájött, hogy annyi hangszert tud eladni, amennyit csak szeretne. Elképesztő sikereket ért el és kibővítette a keresletet a környék összes hangszergyártója felé. Rudolph 1859-ben megkapta az amerikai állampolgárságot, majd trombitákat és dobokat készített a szövetséges hadsereg számára. Felmondott régi munkahelyén és már csak a zenei üzletre összpontosított. Két öccse is csatlakozott hozzá, majd 1862-ben kiskereskedelmi üzlettel bővítette nagykereskedelmi üzletét. 1865-ben egy másik üzletet nyitott Chicagóban, jóval azelőtt, hogy a kiskereskedelmi üzletláncok általánosak lettek volna.
A tizenkilencedik század hátralévő részében Rudolph kiterjesztette az üzletet Európára is. Gyönyörű katalógusokat adott ki a hangszerekről. 1880-ra már Párizsba is eljutott a híre. 1889-ben helyezték üzembe az első pénzbedobással működő automata hangszert, amit később a gyártó cég alapítójának neve után „wurlitzer”-nek neveztek el. A The Rudolph Wurlitzer Company-t 1890-ben 200 000 dolláros tőkével bejegyezték a tőzsdére. Nyolc év múlva a katalógusok már 344 oldalasak voltak, beleértve az „utcai, szalon- és cirkuszos kézi orgonákat”.