.

Romlatlan szentek



A romolhatatlan szentek a mai napig ámulatba ejtik az embereket, hívők milliói különleges isteni csodaként tekintenek rájuk


Európa-szerte több keresztény templomban, kolostorban láthatjuk az üvegkoporsóba helyezett, régen elhunyt szenteket, akik mindenféle külső beavatkozás és bebalzsamozás nélkül, évszázadok elmúltával is úgy néznek ki, mintha csak elszenderedtek volna.


Szent Pio atya a 20. század legmisztikusabb katolikus szentje volt, Olaszországban, 1887-ben született. A csodák emberének tartották, aki imádkozással és böjttel gyógyult ki halálos betegségéből, majd felnőttkorára tisztánlátó lett. 1968-ban hunyt el, ép testét 2008-ban hantolták ki, és üvegkoporsóba helyezték Pietrelcinában.


Vedrunai Szent Joakima, a Kármelita Nővérek Kongregációjának alapítója a 18. században élt Barcelonában, a nagy kolerajárvány idején azonban ő is megbetegedett. Teljesen lebénulva, de mosolyogva hunyt el 1853-ban. Teste romolhatatlanul fennmaradt, amit a vici székesegyház őriz.


Az 1786-ban született francia plébános, Vianney Szent János megmagyarázhatatlan módon ismerte a múltat, a jövőt, képes volt meggyógyítani a betegeket, különösen a gyermekeket. 73 évesen hunyt el, teste a főoltár fölötti sírban nyugszik az arsi bazilikában, arca pedig viaszmaszkot visel.


Lambertini Boldog Imelda Bolognában született 1320-ban, de csupán 13 évet kapott az Úrtól a földi életre. Kilencévesen kolostorba vonult, és, miután megkapta szentáldozásban, ostya formájában az Úr Jézust, összeesett. Teste máig ép, olyan, mintha aludna. Bologna városának egyetemi templomában, a San Sigismondo-templomban ma is látható.


Merici Szent Angéla tanított, szegényeket és betegeket látogatott. A Szentföldre tett zarándoklat során elvesztette látását, hazatérőben pedig visszanyerte azt. Bresciában hunyt el, 1540-ben, 65 évesen.

Múmiák
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol