Jelenlegi hely
.
Különös, ritka mélytengeri halat fogott egy fiatal horgász
Űrlényszerű hal akadt horogra a Norvég-tenger mélységéből
"Akármilyen horrorisztikusan is nézett ki, nagyon finom volt az íze" - mondta vacsora után a horgász
A döbbenettől csaknem hanyatt esett a 19 éves Oscar Lundhall, amikor az észak-norvégiai Andoya-sziget közelében feltekerte a mélybe eresztett horgait. A fiatalember a Nordic Sea Angling szervezésében vett részt egy nyíltvízi horgásztúrán az Andoya-sziget partjaitól nagyjából öt kilométer távolságra, a Norvég-tengeren.
„Négy horog volt egy zsinóron, és valami nagyon nagyot éreztem a végén. Mivel a horgok 800 méter mélyre voltak leeresztve, körülbelül 30 percbe telt, amíg feltekertem. Igen izgatott voltam, mert két horgon két óriás laposhal vergődött, de aztán valami váratlan dolog bukkant fel a harmadik horgon. Hihetetlen volt; mivel ehhez hasonlót még soha nem láttam .
Nagyon furcsának, szinte dinoszaurusznak tűnt a horogra akadt lény."
- "Fogalmam sem volt, mi az, de a társam sem tudta"- emlékezik vissza a döbbenetes zsákmányra Oscar Lundhall.
Azt is elmondta, hogy az „alien-szerű" kreatúrát a kifogott laposhalakkal együtt hazavitte, és serpenyőbe rakta. „Szörnyű megjelenése ellenére hihetetlenül kiváló volt az íze" – jegyezte meg. „Hasonló a tőkehaléhoz, de annál sokkal jobb."
A kimérák mint állatcsoport idősebbek még a dinoszauruszoknál is. - írja az origo.hu