Spanyol cowboyok

A spanyol hódítók az 1519-es partra szállásukat követő években az Ibériai-félszigetről hozott tudásukat átruházták a jobbára őslakos, később mesztic férfiakból álló segédszemélyzetükre, akikből így lettek az első vaquerók (szó szerint „tehenészek”, a spanyol „vaca”, azaz „tehén” szóból) azon a területen, amelyet később Mexikónak neveztek.

„Több évszázadnyi lovas mesterség elfeledett története ez, amely a gyarmati múlthoz kapcsolja a vaquerókat” – mondta el Pablo A. Rangel, a vaquerók történetével foglalkozó kutató.

Mexikói rancherók egy 1852-ből való ábrázoláson

A lovas marhahajcsárok az évszázadok során folyamatosan öregbítették hírnevüket, ahogy Spanyolország észak-amerikai birodalma nyugat felé terjeszkedett Texas felől Új-Mexikón és Arizonán át a ferences szerzetesek által létrehozott kaliforniai spanyol missziók felé a 18. század végén.

Rangel elmondása szerint a billogozás és a modern nagyállattartási praktikák elterjedése előtt a vaquerók munkája kulcsfontosságú volt egy olyan társadalomban, ahol az élelmiszer gyakran korlátozott mennyiségben volt csak hozzáférhető, és a Spanyolországból importált szarvasmarhák gyakran elkóboroltak.

A „Rurales” néven ismert mexikói vidéki rendfenntartó szervezet két tagja 1890 körül. Egyenruhájuk jócskán merít a vaquerók hagyományos viseletéből.

Habár a spanyolok hosszú múltra visszatekintő lovas hagyományokkal rendelkeztek, Észak-Amerika zord vidékein újfajta készségekre is szükség volt. „Ami igazán elkülöníti a vaquerót egy egyszerű lovastól, az a kötélsodrás. Ők készítették saját nyergeiket is” – mondta Rangel.

A legfontosabb azonban az volt, hogy képesek voltak befogni az elvadult lovakat, és mindennapi gyakorlatuk részévé emelték a lasszózást.

Őslakos gyökerek

Míg a klasszikus westernfilm műfaj talán örökre fehér amerikaiakként betonozta be a cowboyokat a közvélemény általános képében, az első vaquerók őslakos mexikóiak voltak. „A misszionáriusok hozták magukkal az európai lovas hagyományt. Jól lovagoltak, karámba tudták terelni a marhákat” – mondta el Rangle. „Így hát elkezdték betanítani az itteni őslakosokat is.”

Rangel szerint a helyiek saját tapasztalataikra, például a bölényvadászatból merített tanulságokra is hagyatkoztak, így sajátos újvilági technikai repertoárt hoztak létre. A marhacsordák igazgatása mellett a vaquerók rendszerint feltűntek segédcsapatokként is Új-Spanyolország északi és nyugati terjeszkedése során.

A vaquero kultúra kialakulása

Ahogy az amerikai cowboyok, úgy a vaquerók többsége is fiatal, nőtlen férfi volt, akik bírták a kemény munkát, illetve akiknek nem jelentett gondot a hosszú utak megtétele. Ahogy egyre többen lettek, sajátos kultúrájuk kezdett kialakulni, amelynek számos eleme a mai napig fennmaradt. „Azok is, akik semmit sem tudnak a cowboyokról, felismerik a lasszót vagy a chapset” – mondta Rangle.

Chapset viselő amerikai cowboy Dakota territóriumban, 1887.

A cowboyok lábszárvédőjének magyar nyelvben is egyre elterjedtebb angol megnevezése egyébként szintén végső soron a vaqueróktól származik: az angol „chaps” a spanyol „chaparreras” rövidülése, amely a „chaparral” nevű, Északnyugat-Mexikótól az amerikai Oregon államig elterjedt jellegzetes bozótra utal – a vastag bőrből készült ruhadarab eredetileg ennek szúrásától védte ugyanis a lovasok lábát.

Ugyanez a helyzet a lasszóval: az angol anyanyelvű cowboyok a hurkolt kötélre utalva a 19. században egyszerűen átvették a spanyol „lazo” szót, amely mindennemű kötelet jelöl. A vaquerók által eredetileg bőrcsíkokból és lószőrből sodort, rendkívül erős kötél egyfajta megkülönböztető jelükké vált az új-spanyolországi gazdaságok többi kétkezi munkásával szemben.

Lószőrből és hasított bőrből készült kötelek napjainkban, egy montanai üzletben (Kép forrása: Wikipédia / Montanabw / CC BY-SA 4.0)

Aki ugyanis meg tudta sodorni, illetve képes volt néhány gyors mozdulattal húzásra összeszoruló hurokká rendezni a kötelet, képessé vált nem csupán az elkóborolt haszonállatok befogására, de vadállatokéra is a kietlen pusztában való élelemszerzéshez. A kaliforniai spanyol missziók számára különösen fontos volt a marhák kézben tartása, mivel e sajátos településeken – amelyekből Kalifornia mai nagyvárosai létrejöttek – e nagytestű állatok jelentették a kevés biztos élelemforrás egyikét.

A lasszó emellett az amerikai szórakozás egy fontos elemévé is vált: a vaquerók eszelték ugyanis ki azt a számtalan lasszótrükköt, amelyekből később a mai rodeók alapjai is kialakultak.
 

Vaquerók és cowboyok

A mexikói vaquerók egyedi készségeit a 19. században lassacskán elkezdtek átvenni a térségbe egyre nagyobb számban érkező angolszász telepesek is. A mexikói-amerikai háborút (1846–1848) megelőzően, 1845-ben az „anglók” által egyre nagyobb számban lakott, de Mexikóhoz tartozó Texas kikiáltotta függetlenségét, majd csatlakozott az Egyesült Államokhoz.

Az ezt követően még nagyobb számban érkező angolajkú telepesek sok esetben átvették a területet elhagyó mexikói birtokosok gazdaságait, megtartva az ott dolgozó vaquerókat. A továbbiakban ezek a mexikói szakemberek tanították be az újonnan érkező amerikai alkalmazottakat, akik megtanulták tőlük a kötélfonást, a lasszókészítést és a többi jellegzetes készséget.

Vaquero a texasi San Antonióban 1876–1879 táján. Lován megfigyelhető a jellegzetes „mexikói stílusú” zabla, dupla gyeplővel

A képet tovább színesíti, hogy a történészek becslése szerint a 19. századi amerikai cowboyoknak a filmbéli ábrázolásmóddal szemben mintegy negyede afroamerikai lehetett.

A délnyugati marhahajcsárokról alkotott közkeletű kép nagy változását a filmipar megjelenése hozta el: az egyébként Buffalo Billt és fellépéseikkel utazó társaságát is tönkre tevő új szórakozási forma helyezte középpontba a fehér, „anglo” férfit, mint a vadnyugati történetek állandó hősét.

„Ekkor alakul át a vaquero valami egészen mássá” – mondta el Rangel. „Egyfajta faji alapon bemocskolt, gonosz karakterré válik.” Amikor a latino, illetve őslakos emberek feltűntek ezekben a filmekben, rendszerint vagy gonosztevőkként, vagy háttérszereplőkként jelentek meg. Helyettük a fehér cowboy lett az amerikai hősi ideál, aki mindig helytáll védelmezőként, illetve vezetőként.

A rodeó mexikói megfelelője, a charrería (vagy charreada) résztvevői a mexikói Tequixquiac-ban, 2011.

Habár a populáris kultúra a köztudat peremére szorította a vaquerókat, tökélyre fejlesztett mindennapi praktikáik és munkahagyományaik máig élnek az amerikai rancheken.
 

„A vaquero öröksége és hagyományai áthatják a modern rodeót és a marhatartást” – mondta Rangel. „Ha az ember megnézi, miként működik egy ranch Texasban, vagy akár Nyugat-Nebraskában is manapság, jól látja, hogy a vaquero kultúra ma is létezik. És ma is vaquerók, azaz mexikói cowboyok végzik e munkát.”

Forrás:  Múlt-kor