Teruel szerelmeseinek legendája

Van egy város Aragónban, amely nem középkori városmagjáról, nem történelemformáló szerepéről, hanem egy 13. századbeli szerelmi történetről híres.

Spanyol legenda Víctor Meneses grafikáival

A legenda szerint Izabel de Segura és Diego de Marcilla kicsi koruktól kezdve együtt játszottak, együtt nőttek fel a spanyolországi Teruel városában. Ahogy a gyerekek cseperedtek, a játékos kedvet mélyebb érzések váltották fel. Beleszerettek egymásba, további életüket boldog házasságban képzelték el. 

Diego annak rendje, módja szerint elment megkérni Izabel kezét. Don Pedro de Segura, Izabel apja jómódú kereskedő volt, aki lánya jövőjét másként képzelte.  Diego ugyan nemesi származású, de vagyontalan  ifjú, mivel a családi vagyont az 1208-ban pusztító sáskajárás felemésztette. 

A lánykérés kudarcba fulladt.

A fiataloknak annyit azért sikerült elérniük, hogy ha Diego 5 éven belül megbecsült, vagyonos ember lesz akkor a  zord atya nem ellenzi a házasságot. A fiatalok jobb híján elfogadták a feltételt, és megesküdtek hogy 5 évig várnak fognak egymásra. 
Diego elment a városból és csatlakozott a mórok elleni harcokhoz. Izabel eleinte még kapott egy két üzenetet, de ahogy a harcok egyre távolabb folytak, bárhogy érdeklődött, semmi hír nem jött felőle.
Úgy négy év múlva találkozott Diego katona társával, akivel szerelme együtt harcolt a mórok ellen.
- Mit tudsz mondani Diegóról? -kérdezte aggódva
- Utoljára a Toledo melletti csatánál láttam, ahol megsebesült. Azóta nem tudok róla semmit.

Izabel ott maradt kétségek közt. Az idő múlt apja közben kinézett lányának egy vagyonos nemesembert, aki hajlandó volt megnősülni.

- Ne várj Diegóra, lehet, hogy már teljesen elfelejtett téged, de az is lehet, hogy már nem is él. Férjhez kell menned, ne a fiatalkori álmodat dédelgesd! 
- Megesküdtem neki, hogy 5 évig nem nézek másra. Most is őt szeretem és várok rá.

Eltelt az öt év és Izabel kénytelen-kelletlen beleegyezett a az apja által választott vőlegénybe.

Öt évvel és egy nappal azután , hogy a fiatalok egymásnak szerelmes fogadalmat tettek, az egész várost feldíszítették az esküvő  alkalmára . Mindenki mulatott és ünnepelt, kivéve Isabelt, aki még most sem tudta elfeledni szerelmét.

A sors szeszélye folytán ezen a napon ért vissza Diego Teruelbe.

Rögtön feltűnt neki a nagy nyüzsgés,az ünnepi hangulat.  Megkérdezte, mit ünnepelnek. Megtudta, hogy a város Izabel de Segura és Don Pedro de Azagra, Albarracín ura házasságát ünnepli. Ebben a pillanatban Diego azt hitte, megáll a szíve a fájdalomtól, mert kedvese nem várta meg.
Aztán rájött, Izabel nem szegte meg a megállapodásukat.  A határidő lejárt.  Még aznap elment a házhoz ahová a férjéhez költözött, hogy kérje tőle azt a csókot, amelyre annyira vágyott a hosszú, nehéz évek során. 
Felmászott az ifjú házaspár erkélyére. Az ablakon kopogva ébresztette Izabelt, és könyörgött neki egy csókért, szerelemük utolsó bizonyítékáért.

Izabel nem volt képes megszegni a pár órája tett házastársi hűség fogadalmát. Az elutasítás szíven ütötte Diegót aki abban a pillanatban holtan esett össze.

Az események olyan hatással voltak mind a két családra, hogy együtt temették el a szerelmeseket, így soha többé nem válhatnak el egymástól. Ebben a formában nyugszanak a mai napig.

Forrás:
https://www.heraldo.es/noticias/aragon/2020/02/14/amantes-teruel-historia-leyenda-bodas-isabel-segura-diego-marcilla-1358800.html