Jelenlegi hely
.
Malagába érkezik a milliomosok lakóhajója
Három napra Malagába érkezik kétszáz kiválasztott utasával a THE WORLD luxushajó
Ezen a hajón csak milliomosok utaznak
Ez nem üdülőhajó, hanem inkább minden luxussal ellátott lakóhajó, amelyen több hónapig is tarthat egy út. A 2002-ben vízre bocsájtott hajó építési költsége 300 millió euro. A hétköznapi utasok számára megfizethetetlen árai ellenére azóta is telt házzal látogatja a világ legszebb tengereit, kikötőit. Az utakra évekre előre várólista van.
Az utazás feltételei: 10 millió eurónak kell lennie a bankszámlán, napi 1500-4000 euró a két vagy háromszobás lakosztály. Ahhoz hogy be lehessen jutni a kiválasztott 200 utas közé, rendelkezni kell a hajótulajdonosok exkluzív klubjának ajánlásával.
A 196 méter hosszú, tizenkét fedélzettel, 165 luxuslakással rendelkező hajónak tulajdonosai húsz különböző országból származnak. Ők jelölik ki az utak céljait. 2022-ben öt kontinens, 93 kikötő meglátogatását tervezik. További cél, hogy két -három évente körbejárja a világot.
A hajó 2019-ben már járt Malagában
A lakosztályok nem a turista hajókon megszokott kisméretű kabinokból állnak, hanem tágas térrel, egy vagy két fürdőszobát sőt még külön konyhával is rendelkező lakrészek.
A két hálószobás lakosztály szalonja
A három hálószobás lakosztályok előszobával, konyhával, három fürdőszobával, valamint tágas nappalival és terasszal rendelkeznek.
A teraszon még aludni is lehet