.

Könnyebben öli a Covid a túlsúlyosakat



Azokban az országokban magas a Covid-19 következtében elhunytak aránya, ahol sokan vannak elhízva  – derült ki egy nagyszabású kutatásból.

 

Abból a mintegy 2,5 millió halálozásból, amelyet az új típusú koronavírushoz, a Covid-19 -hez kapcsolnak, megállapították, hogy  2,2 millió olyan országokban történt, ahol magas a túlsúlyosak aránya – állapította meg friss jelentésében az Elhízástudományi Világszövetség.

Azokban az országokban – Egyesült Királyság, Egyesült Államok, Olaszország – a legnagyobb a Covid-19-cel összefüggő halálozási arány, ahol a felnőttek több mint fele túlsúlyos.

A probléma nemcsak az elhízás, hanem az a testtömeg is, amelyet sok országban ma már normálisnak tekintenek. A halálozási arány 10 százalékkal nagyobb ott, ahol a felnőttek több mint 50 százalékának magasabb a testtömegindexe (BMI) 25-nél, vagyis annál az értéknél, ahol a normális testsúly végződik, és a túlsúly kezdődik.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerint a túlsúly és a halálozási arány közötti kapcsolat egyértelmű, ezért nemzetközi erőfeszítéseket sürgetett az elhízás okai elleni harcban.

A Covid-19 okozta halálozások legnagyobb kockázati tényezője az életkor, és a túlsúly a második – áll a jelentésben. Az már ismert, hogy a túlsúly a fertőző betegségek, köztük az influenza kockázatát is növeli.

Tudtuk, hogy egyes országokban gondot jelent, de sokkoló volt látni, hogy az összefüggés mennyire érvényes az egész világon,

 – idézte a The Guardian online kiadása Tim Lobsteint, a jelentés szerzőjét, a WHO és az angol állami egészségügyi szolgálat (PHE) korábbi tanácsadóját.

A túlsúly növekedésével a Covid-19 súlyosságának kockázata is fokozódik. Az adatok elemzése azt mutatja, hogy az Egyesült Királyságban, ahol a felnőttek majdnem 64 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, a Covid-19-ben szenvedő, intenzív osztályon kezelt páciensek csupán 20 százaléka normális testtömegű, 32 százalékuk túlsúlyos és 48 százalékuk elhízott.

Az Egyesült Államokban, ahol 68 százalékos a túlsúlyos vagy elhízott felnőttek aránya, az intenzíven ápolt Covid-betegek közül 12 százalék normális testtömegű, 24 százalék túlsúlyos és 64 százalék elhízott.

„Vannak gazdag országok, ahol alacsony a túlsúlyosak száma, ilyen Japán és Dél-Korea, ott a Covid-19-cel összefüggő halálozási arány is nagyon csekély. Ugyanígy az alacsonyabb jövedelmű országokban, köztük Dél-Afrikában és Brazíliában, ahol a túlsúly már a felnőttek több mint felére jellemző, magas a halálozás” – magyarázta a kutatás vezetője.- Irja az MTI.-re hivatkozva a 888.hu

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol