Jelenlegi hely
.
Az idén, október végén elmaradnak Spanyolországban az ilyenkor szokásos ünnepek
Elmúlt az október, aminek békés napjaiba belerondítottak, a koronavírus kapcsán hozott korlátozó rendelkezések
Sokan készültek Spanyolországban az október végi ünnepekre, a halloweenre, a minden szentekre. A spanyolok már genetikailag is vidám emberek, minden alkalmat megragadnak bármely esemény megünneplésére, Amikor meg egy olyan jelmezes önfeledt bolondozásra nyílik alkalom, mint amilyen a halloween éjszakája, akkor már hetekkel korábban készülnek rá.
Ez ez az idén a koronavírusra való hivatkozással elmarad. Nem elég, hogy vidámkodni sem lehet, de a koronavírus rendkívüli veszélyességétől (halálozási arány 0,026%) való félelem sok településen a temetői megemlékezések programját is átírja. (Madridot lezárták, hogy vidékről ne nyomuljanak az emberek halottaikhoz a madridii temetőkbe.)
Manilva temetőjében is sikerrel korlátozzák a látogatást
Madrid két legnagyobb temetőjében drónokkal figyelik az embereket, betartják-e a járványügyi előírásokat. Mindenszentek idején, november 1-én általában megtelnek a temetők, de a koronavírus-járvány miatt idén csak fele annyian mehetnek.
Az előírások szerint egy társaság maximum hat főből állhat, és szigorúan be kell tartaniuk az előírásokat. A rendőrség 300 embert küld három napon át a helyszínre, hogy biztosítsa a szabályok betartását, ezen a két helyszínen (köztük a híres La Almudena temetőben)
Így aztán se vidámkodni, se szomorkodni nem lehet úgy, ahogyan az elmúlt években. Ez a koronavírus mizéria mindent megváltoztat. Az emberek kénytelenek rájönni, nem ők döntenek saját programjaikról, hanem a koronavírus, pontosabban a vírusra hivatkozó korlátozások.
Azért van egy esemény ebben hónapban, amit semilyen korlátozó rendelkezés nem tud meggátolni. Ez nem más, mint a
Telihold.
ami október 31-én, szombaton jelenik meg az égen.Gyönyörű látvány amikor az aranysárga korong megjelenik az égen, fittyet hányva a vírusra, a szociális távolság tartására és a kölönböző korlátozásokra. Évmilliók óta járja Föld körüli útját, és napjainkban is bizonyítva, amit már ósidők óta éreznek, az emberek: a telihold hatással van életünkre.
Az igaz, vannak akik nem tudnak tőle aludni, de a látvány szívet melengető. Ilyenkor teljesedik be a Hold növekedése, és ettől sokan úgy érzik, ők is erejük teljében vannak.
Ezt az érzést nem lehet a koronavírusra való hivatkozással korlátozni. Az idén ennyi marad az október végi halloweenből és a halottaink előtti tisztelet adásból.
Az igaz, vannak akik nem tudnak tőle aludni, de a látvány szívet melengető. Ilyenkor teljesedik be a Hold növekedése, és ettől sokan úgy érzik, ők is erejük teljében vannak.
Ezt az érzést nem lehet a koronavírusra való hivatkozással korlátozni. Az idén ennyi marad az október végi halloweenből és a halottaink előtti tisztelet adásból.
Telihold