Időszámítás szerint 79-ben, október 24-én kezdődött a Pompeit elpusztító vulkánkitörés

1941 éve, időszámításunk szerint 79-ben  (az eddig hitelesnek tartott augusztus 24-25-e helyett, egy épület falán felfedezett grafiti szerint, a katasztrófa október 24- 25-én történt.)  Vezúv kitörése egy nap alatt elpusztította a 11 ezer fős Pompeji virágzó városát. Pompeji végóráit ifjabb Plinius történetírói munkájából ismerjük: „Csak a férfiak üvöltését és a nők és gyermekek sikítozását hallottam. Az emberek a szüleik, gyermekeik vagy hitvesük után kiáltoztak...”

Az első figyelmeztetés 79. október 24-én kora hajnalban érkezett: a hétszáz éves múlttal bíró itáliai Pompeji kikötővárosában az emberek arra ébredtek, hogy házaik rázkódni kezdtek. Ezután egy újabb, kisebb földrengés sújtotta a Nápolyi-öbölben fekvő nagy kikötővárost. A több mint 11 ezer lakos többsége mégis nyugodtan aludt tovább. Nem nagyon izgaztták magukat, ezen a vidéken többször is előfordult már földrengés. Azonban ebédidőben hatalmas robajjal remegett meg a föld, még a legnagyobb épületek is meginogtak. Rögtön ezután Pompeji hüledező lakói szeme láttára a körülbelül 10 kilométerre, északra fekvő Vezúv hatalmas hamu- és tajtékkőoszlopot lövellt ki magából. Lassan elsötétedett az ég. Hamu, habkő és törmelék záporozott Pompeji házaira és rémült lakosaira.

 

A kezdeti pánik után délután már kétségbeesett emberek ezrei kezdtek menekülni. Fejüket párnákkal, edényekkel és kosarakkal védve rohantak az utcán és gázoltak a térdig érő hamurétegben a városkapu felé. A régészeti kutatások megmutatták, hogy sokan a lehullott kövek és tetőcserepek alatt lelték halálukat. Nem jártak jobban a házakba elbújók sem, ők általában megfulladtak, akik pedig végső kétségbeesésükben ki akartak törni koporsójukból, már esélyük sem volt, hiszen a lehulló törmelék eltorlaszolta a kijáratokat.

A Vezúv időközben másodpercenként legalább 100 ezer tonna hamut és követ lövellt ki magából, és az ezekből álló oszlop már 30 kilométer magasra nőtt a levegőben, így a közelben állomásozó római hadiflotta sem merte megkockáztatni az öngyilkossággal felérő mentőakciót. Ez alól kivétel volt idősebb Plinius a tragédiát megíró Plinius apja, aki egy hajóval a bajba jutottak megsegítésére indult, de őt is elérte a végzet. Estére a házak többsége a rájuk nehezedő nyomás miatt beomlott, halálra zúzva a még élőket.

Hajnali egykor megindult a hegyről a kb. 100 km/órás sebességű, forró hamuból, izzó törmelékből és mérgező gázokból álló, közel 800 Celsius fokos hőmérsékletű lavina, amely a közeli Herculaneumot pusztította el néhány perc alatt. Pompejit másnap reggel 6.30 és 7.00 között érte el az első lavina. A kegyelemdöfés másfél órával később érkezett: a hamuoszlop, amelyet a Vezúv lövellt ki magából, hirtelen összeomlott és egy minden korábbinál nagyobb és erősebb lavinává vált, amely szédítő sebességgel hömpölygött le a hegyoldalon, egyenesen Pompeji felé. Az izzó hamu a házakba tört ajtón, ablakon, réseken és lyukakon át, és megölte a hátramaradottakat.

Hat lavinafolyam tört ki a Vezúvból, és ezekkel összesen 9 milliárd tonna vulkanikus anyag szóródott szét a Nápolyi-öböl területén. Mikor a vulkán végül lecsillapodott, Herculaneumot 25 méter vastag hamu- és kőréteg, Pompejit pedig 4 méteres törmelék temette be. A Vezúv körüli táj teljesen elpusztult. A katasztrófafilmbe illő jeleneteket nagyrészt az eseményektől mintegy 30 kilométerre tartózkodó, 18 éves ifjabb Pliniusnak köszönhetően ismeri az utókor

mult-kor