.

Ronda: minél többet látod, annál jobban beleszeretsz



Ronda meleg hangulatú, gazdag történelmmel rendelkező város, amely egy hatalmas szikla fennsíkon épült. Különleges fekvése miatt a mór időkben évszázadokon keresztül bevehetetlennek bizonyult.

 

A légi fotó baloldalán jól látható a sziklafensík pereme
 
Rondára feljutni a tengerpartól ma már nem jelent nehézséget, de alig 60 éve kocsit és embert próbáló keskeny, kanyargós úton lehetett a várost elérni.
 
 

A régi út megmaradt részlete

A városba érve több parkoló, vagy mélygarázs várja az ide látogatókat. A központi mélygarázsból egy 4-500 méter hosszú sétálóutca vezet a történelmi városmagba. A térre kiérve azonnal feltárul Ronda legismertebb építménye az új híd.
 

Eza híd egyáltalán nem új, de ez volt a harmadik és legutoljára épített híd az 1700-as évek végén, ami összekötötte a mély szakadékkal elválasztott két városrészt. Azóta viseli a "puente Nuevó" nevet.


KIssé távolabbról látszik igazán milyen monumentális építpényt a több mint 100 méter magas híd.

 

Aki a parkoló felől közelít a történelmi városrászhez,  elhalad a La Merced rend karmelita temploma előtt. Itt őrzik avilai Szent Teréz bal kezének díszes relikviáját

A mór krály háza

A hídon áthaladva beérünk a történelmi Rondába. A híd után az első meredek utca vezet a régi városfal felé, de még jóval előtte van a Mór kitály háza. Ez az egykor fényúző palota, jelenleg eléggé lerobbant állapotban van, de legíresebb része, a folyóhoz vezető, sziklába vájt 236 lépcsőfok épségben megmardt.


A 12.-13. században, a mór-keresztény háborúk idején, ezeken a lépcsőkön hordták fel a vizet a keresztény foglyok a palotába. Ezzel nem csak a palota, hanem a város egy részének ivóvíz ellátását  is innen biztosították. A sziklába vájt teremben egy hatalmas vizkerék merte a vizet a folyóból. 
 
Az 1400-as évek végén, a reconquista (a mórok által uralt területek keresztény elfoglalása) előrehaladtával Rondát is többször érte támadás.  Mélyen a sziklák közt a Gudelevin folyó sziklafalaának oltalmában lévő vízkereket, nehéz megközelíthetősége miatt, sokáig védettnek és biztonságosnak hitték.    
Azonban Cadiz keresztény hercege a víz felől közlítette meg ezt a vízszerző helyet. Sikerült a sziklafalat áttörve tönkretenni a vízkereket, miáltal a város víz nélkül maradt.  A városban lévők néhány napon belül megadták magukat
 
 

Vízzel teli tömlőkkel innen indultak a vízhordók a 20 emeletnyi magasságba vezető lépcsősoron

A mór városfal déli kapujától néhány utcányira, az egykori nagymecset helyén most a Santa Maria la Mayor kolostor templom áll. MIután a keresztények 1484-ben elfoglalták a várost, egyik első dolguk volt a  mecset templommá alakítása. Az átalakított mecset-templom nem sokáig hirdethette a keresztány hitet, mert 1580-ban földrengés elpusztította. Az újjáépítés után a harangtorony az egykori minaraettet idézi, Szokatlan a homlokzaton kialakított több szintes loggia, amire a templombol lehet kilépni. Inen nézhették az egyházi és világi méltóságok a temolom előtti téren rendezett eseményeket.
 

A 20. században három megjévő épület összevonásával építették újjá a városházát, melynek ablakai ablakai szintén erre a térre néznek.


Rondáról nem lehet beszélni, a környező hegyekben megbújó banditák nélkül. Ezek élete talán legjobban a magyar betyárvilághoz hasonlítható, azzal a különbséggel, hogy kegyetlenebbek voltak Rózsa Sándoréknál.


Postakocsi kirablása
 

Bandita támadja az utazókat
 
A bandolérók  az 1800-as években élték fénykorukat, Ezekben az években nem volt életbiztosítás a hegyek közt hosszabb útra indulni, rettegésben tartották az utazókat. Az utolsó banditát, aki még a malagai börtönt is megjárta,  1934-ben tűzharcban lőtték le a csendőrök



 
P.R. (44)
 
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

Bet�lt�s