Jelenlegi hely
.
Hogyan vesztette el népszerűségét János Károly spanyol király
János Károly lemondott spanyol uralkodó ellen nyomozás indult hazájában
A 82 éves János Károly az újkori spanyol történelem egyik legfontosabb alakja, egy jobb világ kezdetének szimbóluma volt hazájában. Nagyapja, XIII. Alfonz 1931-ben, az ellenzék választási győzelmének hírére, a polgárháborútól tartva, elhagyta az országot, mire rögtön kikiáltották a köztársaságot. Alfonz Olaszországba emigrált, János Károly is Rómában született meg 1938-ban, és elmúlt tízéves, amikor először Spanyolországba ment.
1975-ben, az országot diktátorként kormányzó Francisco Franco halála után került az ország élére, miután a tábornok nagy meglepetést keltve őt nevezte meg utódjaként. A király felügyeletével aztán Spanyolország visszatért a demokratikus államok közé. Közel negyven éven át uralkodott, ez alatt az ország csatlakozott az Európai Unióhoz, és a gazdasági bajok, a legendásan nagy munkanélküliség ellenére János Károly népszerűsége jóformán töretlen volt.
Spanyolország alkotmányos monarchia. A király a fegyveres erők parancsnoka, vétójoga van, ő nevezi ki a miniszterelnököt és a minisztereket, pozíciója azonban inkább formális. A szerepe kicsit hasonló a magyar köztársasági elnökéhez – igaz, János Károly a bukásáért egy plágiumügynél jóval többet tett.
Elefántvadászat, szerető, korrupció
Az első, nagyobb felháborodást okozó botránya egy afrikai luxusvadászat volt 2012-ben. A spanyolok még a gazdasági válságot nyögték, miközben a király Botswanába utazott, hogy elefántokra vadásszon.
Nem akarta ezt nagy dobra verni, de mivel eltört a csípője, műteni kellett, sokáig egy madridi kórházban lábadozott, amit meg kellett magyarázni a nyilvánosságnak. Később az is kiderült, hogy az utazáson szeretőjével, egy nála huszonöt évvel fiatalabb német származású üzletasszonnyal, Corinna zu Sayn-Wittgensteinnel vett részt. János Károly népszerűségét alaposan megtépázta az ügy, és természetesen Zsófia királynéval is megromlott a viszonya, ami azóta sem rendeződött igazán.
Corinna zu Sayn-Wittgenstein és János Károly
Amikor a király két évvel később egészségi állapotára hivatkozva lemondott, többen azt pedzegették, hogy döntése hátterében az elefántvadászat állhat. De sejthető, hogy a családi korrupciós ügy még többet nyomott a latban.
2011-ban lányának, Krisztina infánsnőnek a férje, a korábbi válogatott kézilabdázó, Inaki Urdangarin keveredett sikkasztásba. Két évvel később az infánsnőt is meggyanúsították és vád alá helyezték, a monarchia történetében példátlan módon.
János Károly lánya Krisztina és férje Inaki Urdangarin
Krisztinát ugyan 2017-ben felmentették, Urdangarin viszont azóta is hatéves börtönbüntetését tölti. A család lényegében kitagadta az egykori sportolót, és Krisztina is háttérbe vonult, de a família renoméja súlyosan megsínylette az ügyet.
A szaúdi vasút
De ez semmi ahhoz a pénzmosási ügyhöz képest, aminek maga János Károly a főszereplője. 2018-ban egy svájci ügyész indított nyomozást a korábbi uralkodó ellen egy vasúti beruházással összefüggésben. A vád szerint János Károly a múlt évtized végén 85 millió euró kenőpénzt fogadott el a 2015-ben elhunyt szaúdi királytól, Abdullahtól, cserébe azért, hogy egy 6,7 milliárd eurós megállapodás keretében egy spanyol vállalat vasútvonalat építsen Medina és Mekka között.
Forrás: 24.hu