Hogyan reagál a tudomány, ha már nem tud mit mondani

Az emberiség kialakulását a jelenlegi tudomány csak a darwini evolúciós elmélet alapján tudja elképzelni. Ezzel csupán az a baj, hogy gyűlnek az ennek ellentmodó régészeti leletek

A tudomány egyes képviselői - szerencsére korántsem mindenki! - néha igen szerncsétlenül reagálnak azokra a felfedezésekre, amelyek nem illenek bele az előzőleg már elfogadott, oktatott és követendő tudományos irányvonalba.  Az egyik ilyen érdekes és fontos kérdés az emberiség kora, eredete, származása.

Ma úgy vélik, és ezt mindenkivel elfogadtatták, hogy az emberhez hasonló lények mintegy egy millió évvel ezelőtt léptek ki az  állatvilágból és a mai ember elődei is csak pár százezer éve jelentek meg a Földön.  Ehhez képest már a XIX. században is számos lelet került elő, amely ennél sokkal régebbi sőt a régi rétegekben is teljesen a mai ember csontjaihoz hasonló maradványokat találtak. Minket most nem elsősorban ezek a leletek érdekelnek, hanem az a reakció, amellyel a tudományos világ hivatalnokai és döntéshozói fogadták a leleteket. 1912-ben egy argentin tudós, Carlos Ameghino régésztársaival  együtt 2-3 millió éves kőzetrétegekben talált kétségtelenül ember által készített kőeszközöket. A tudósok felhördültek, mivel szerintük akkor még nem voltak a világon emberek, a lelet vagy hamisítvány, vagy tévedés lehet.

Később ugyanott megtalálták egy ősállat combcsontját amelybe nyílvessző hegye állt bele még az ősidőkben, de sebesülése ellenére az állat elmenekült, és túlélte a vadászatot. Csak az a baj, hogy az adott ősállat a tudomány megállapítása szerint már több millió évvel azelőtt kihalt. Akkor ki lőhetett bele nyílvesszőt, ki vadászott rá?

Először itt is tévedésre hivatkoztak. Aztán a geológiai jelentéseket vonták kétségbe. Majd azt állították, hogy valami földmozgás hatására a rétegek összecsősztak és a csontok régi rétegekbe kerültek. A kutatók hiába mondták, hogy a csontokat a megtalálás idején erővel kellett kifejteniük a kőzetből, amely szorosan és nagy terjedelemben vette körül őket, tehát nem csúszkálhattak ide-oda szabadon. Később a teljes elhallgatást válaszották ezekről a leletekről. Mind a mai napig nem is olvashatunk róla a hivatalos szakkönyvekben.

De ezzel még nem elégedtek meg. Igyekeztek más oldalról is "megtámogatni" az igazukat. A másik kedvelt módszer az volt, és ma is az, hogy ha valamelyik szerző könyvében vagy cikkében meg is említ egy-egy ilyen "ellentmondásos leletet", azonnal hivatkozik egyik kollégájára vagy elődjére, aki "azt már kimerítően megcáfolta". Senki nem néz utána, valós-e az a cáfolat, és ha igen, milyen érvekre támaszkodik. Bizony sokszor kiderülne, hogy a hivatkozott forrásban egy fia érvet sem találunk. Kedvelt módszere ez az úgynevezett "szkeptikusoknak" vagy magukat "tényeket tisztelőknek" nevezőknek.

Az argentín eset után néhány évvel neves tudósok már arra vetemedtek, hogy hamisítással, csalással vádolták meg Ameghinot és társait. Semmiképpen nem tudták elfogadni, hogy mélyebb, régebbi rétegekben is lelhettek ilyen eszközök, hiszen akkor fel kellett volna adniuk a mindmáig kötelező érvényű állításukat az emberiség viszonylag fiatal koráról. Pedig ennek még sok-sok cáfolatát találták meg a földben, de a darwini elmélet mára már dogmává meszesedett.

Nemere István