.

Amerika első bankrablása



Amerika első bankrablója azon bukott le, hogy ugyanabba a bankba akarta visszatenni a pénzt, amit kirabolt

 

Így nézett ki egy bank az 1800-as évek elején Amerikában
(A kép baloldalán lévő világos épület)

1798 nyarának végén súlyos sárgaláz-járvány tombolt Philadelphiában. Az Egyesült Államok akkori második legnépesebb városa (New York mögött) nagyjából 40 ezer lakosú volt, ehhez képest a betegség a feljegyzések szerint 1300 áldozatot szedett, és ezrek menekültek el a városból a járvány elől. És ha ez nem lett volna elég a káoszhoz, szeptember elsején, vasárnap hajnalban itt zajlott le Amerika történetének első bankrablása.


Carpenters's Hall

Ez az ház arról híres, hogy 1776-ban itt kiáltották ki Pennsylvania állam függetlenedését a brit birodalomtól, ami az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat, és az USA megszületésének közvetlen előfutára volt. Ebben az épületben volt a Bank of Pennsylvania, aminek széfjéből ismeretlenek 162 821 dollárt lovasítottak meg. Ez mai értékén, forintban közel egymilliárdot jelent. Erőszakos behatolásnak, a széf feltörésének nyoma sem volt, ami arra utalt, hogy belső munkáról van szó.
A bank zárjait és széfjeit nem sokkal azelőtt cserélték le, a gyanú rögtön a munkát elvégző mesteremberekre terelődött.

 
Patrick Lyon
 

Az első számú gyanúsított egy Patrick Lyon nevű kovácsmester volt, aki közvetlenül a bankrablás után nagy sietséggel költözött el a városból. A rablás híre már a szomszédos Delaware államban érte, ahová a sárgaláz miatti félelmében költözött. Mivel tudta, hogy az egybeesés miatt gyanúsítani fogják, visszautazott Philadelphiába, hogy tisztázza a nevét. Pechére meg se hallgatták, egyből lecsukták. Hónapokat ült a börtönben, mire a valódi bankrabló egy hét határra szóló hülyeséggel lebuktatta magát.

A rablást két másik kovács követte el, akik a zárcserékkor Lyon mellett dolgoztak: egyszerűen másoltak maguknak pótkulcsokat, amikkel éjjel besétáltak a bankba és kirámolták a széfet. Egyikük az akció után elkapta a sárgalázat, és kisvártatva meg is halt. A másik rabló, aki vélhetőleg inkább az izom volt a csapatban, mint az ész, ott állt a rabolt vagyonnal, és nem igazán volt ötlete, hogy mit kezdjen vele. Elkölteni nem igazán tudta, és nem is akarta, adta hát magát az ötlet:

Beteszi a bankba, mint egy becsületes, keményen dolgozó honpolgár.

Hogy miért pont ugyanabba a bankba tért be a rabolt pénzt biztonságba helyezni, amit korábban pont ő pakolt ki, rejtély. Mindenesetre az első óvatos keresztkérdés után, amik arra vonatkoztak, hogy tulajdonképpen honnan is van ez a sok pénze, összeomlott, és bevallotta az egész rablást. Mivel a pénzt maradéktalanul visszaadta és bűnbánatot tanúsított, a bíróság megkegyelmezett neki, és nem csukták börtönbe. Lyont, aki akkor már három hónapja ült helyette a sitten, 12 ezer dolláros fájdalomdíjjal kárpótolták (ez kb. 75 millió forintnak felel meg ma). A kovács ráadásul könyvet is írt az egész rablás és börtönbüntetés történetéről, ami

"Patrick Lyon, aki három hónapnyi keserves börtönbüntetést szenvedett el mindössze egy homályos gyanúsításra alapozva a Bank of Pennsylvania kirablása miatt"

címen nagy sikert aratott, és az egész családja jólétét megalapozta.
 

Forrás: Index
 
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol