Denpasar

  Utazásunk utolsó előtti állomása, Bali fővárosa volt. Könnyen kiválasztottam a szállodánkat az Internetről, mert tudtam , hogy azt a tíz napot , amit még elterveztünk, a tenger partján szeretnénk eltölteni. kevesebb nézelődéssel és több nyaralással.

   Sajnos az esti megérkezés, szinte mindenhová nem a legkellemesebb, mert a rosszul világított, rossz szagú szobák, barátságtalanok és kedvetlenné teszik az embert. Ezúttal is így volt. Ám az esti rosszkedvünket, a reggel tündöklő Nap ragyogása hamar megváltoztatta, minden szép és érdekes lett, nemcsak az apartmanunk, de a kert, a terasz, az úszómedence, egyszóval az egész rendkívül hangulatossá és atmoszferikussá vált. A szobában és a teraszunkon régi, gyönyörű, faragott mahagóni és teakfa bútorokra öröm volt nézni, míg az este, csak kopottas, avittas érzetet keltettek bennünk. A mindössze kilenc faház Bali turistaparadicsommá váló korai időszakában épült és egy meghitt, ódon, patinás szálloda benyomását keltette.

    Az idillikus reggel azonban egy kellemetlen felfedezéssel is szolgált, ugyanis előttünk a tengerpartot nem fürdésre, hanem különböző vízi sportokra alakították ki és a parti öbölben a csónakok, kisebb nagyobb hajók százai vesztegeltek és a buszokkal érkező turistákra vártak. A víz is ennek megfelelő állagúnak mutatkozott, koszos volt és habos.
 

 
    Hamar megtudtuk , hogy a félsziget déli részén, Nusa Duán, a luxus szállodák között van egy public beach, ahová rögtön el is vitettük magunkat egy taxival, ezzel az első napi nyaralási tervünket teljesítettük.

    A következő nap aztán ismét a nézelődő tervhez tartozott és, mivel céljaink nagyobb távolságokra voltak, sőt elképzelésünk szerint több napra is elhúzódtak, béreltünk egy autót, amivel aztán kényelmesen mindent megjárhatunk majd. A baloldali közlekedés nem zavart, hamar megszoktam, ami viszont komoly gondot okozott az a millió motoros, robogós semmire, senkire tekintettel nem lévő, össze-vissza tekergő, teljesen szabálytalanul helyet és jó pozíciót kereső helybéli volt. Az autónk körül , mint a darazsak a mézesbödön körül, életveszélyesen minden oldalról állandóan dongtak és zsongtak, nem tudtam melyik tükörbe nézzek, éppen honnan tűnik fel, az amúgy is túlzsúfolt úton, egy újabb halált megvető bátorsággal száguldó bukósisak. 

    Az áldásos GPS segítségével eljutottunk az első nagyszerű látnivalóhoz, Le Mayeur belga festőművész gyönyörű emlékműterem házához. A múltszázad első felében élt, tulajdonképpen impresszionista festőt Bali Gauguinjeként emlegetik, nemcsak azért, mert itt telepedett le, de stílusa, színei és a szenvedélyes témaválasztása, a Bali különös szépségű táncosnők megfestése volt.

 

Engem mindig rabul ejt betekinteni valamely zseni életébe, még ha kortársam is, ha meg hatvan éves az emlékezet, még jobban lenyűgöz. Le Mayeur 1958-ban bekövetkezett halála után a 37 évvel fiatalabb felesége, Ni Pollok gondosan megőrízte eredeti állapotában a házat, a kertet és talán ami a legfontosabb, a festő életművének nagy részét, ami a Bali kulturális életének érdekes és értékes részévé vált
 

 

 

    Bali lakossága,  egész Indonéziában, meglepő módon egyedüli ahol megtartotta a Buddhizmus hitet, ennek megfelelően még viszonylag új templomokat és szenthelyeket is építettek folyamatosan. Sokszor jól megvicceltek az út melletti kapubejárók, melyeket csodálatos faragásokkal, díszítésekkel láttak el, mikor aztán benéztem az udvarra, a világ legegyszerűbb lakóházacskáit láttam meghökkenve odabent. A kapuhoz illő gazdag faragásokkal és stílusban készült oltárok természetesen mindenütt megvoltak.
 

    Egy új keletű szenthely csodálatos, monumentális, megtévesztésig eredetinek látszó épületére, a Bajra Sandhi Monumentre, csak úgy az út mellett, teljesen véletlenül bukkantunk rá, mivel érthető módon ez nem szerepelt a megnézendő listán.    A hatalmas épület funkcióját tekintve meglehetősen ambivalens érzéseket keltett bennem, mivel a templomok megszokott közösségi impozáns tere helyett itt lépcsők, oszlopok, vízesés, kis tavacska foglalta el a belső részt. A körülötte kialakított Park több volt, mint gigantikus, szinte áttekinthetetlen, de mégis szabályosan, gondosan megtervezett látványt nyujtott.     Több ífjú házasulandó itt fotóztatta magát, amin természetesen nem lehetett csodálkozni, a hely tényleg különleges kisugárzással rendelkezett.

  A következő állomás, a Nemzeti Múzeum, mint máshol, bárhol, az ásatások során feltárt, vagy egyéb módon előkerült műkincseket, történelmi ereklyéket volt hívatva bemutatni, gondos és tudományos előkészítés után.







      
   Rendkívül tetszettek a különös, titokzatos állat?...félisten?...több száz éves agyag, bronz szobrok és más használati tárgyak. Nem tetszett viszont , hogy némelyik alatt az ismertető felírat csak indo nyelven volt és mivel a fáradtság is kikezdte már megismerési kedvünket, "nehezen" boldogultunk a tárgy hitelesítésével.