Egy régi krónika szerint Árpád nem honfoglalt, hanem visszatért ősei földjére

A 16. században, a török hódoltség idején, a törökök nem bántak kesztűs kézzel a magyar kúltúra emlékeivel. Az egyik különös kivételt I. Szulejmán bajor származású tolmácsa,  Mahmud Terdzsümán teszi.  1543-ban, a székesfehérvári könyvtár felégetésekor megakadt a szeme egy régi krónikán, amely a magyarok őstörténetét tárgyalja.
 

A fent említett diplomata, történész és tolmács lefordította latinról török nyelvre a művet, ezzel felbecsülhetetlen kultúramentő tettet hajtva végre.

A ma is ismert mű címe: Tarih-i Üngürüsz, ami magyarul így hangzik: „A magyarok története”. 

A művet a szultánnak ajándékozta, aki talán el sem olvasta, csak könyvtárába helyezte. A könyvnek az elkövetkező néhányszáz évben mi volt a sorsa nem tudjuk, csak az a biztos, hogy művet Vámbéry Ármin (1832-1943) találta meg egy isztambuli bazárban. Nem tévedés! Egy bazárban. Tőle került a Magyar Tudományos Akadémia birtokába 1860-ban.

A Tarih-i Üngürüsz a korábbi őstörténet tekintetében új adatokat tartalmaz.

A magyarság eredetéről azt írja, hogy Nimródtól mint szkíta királytól és Ankiszától származnak a magyarok.

„A régi időkben a Madzsar törzs nemzetsége Nemród gyermekeitől származott. Nemródnak volt egy Ankisza nevű felesége, s ettől a feleségétől két fia született. Az egyiket Magornak, a másikat Hunornak hívták. Ők voltak Nemród első fiai, és állandóan atyjuk palotájában tartózkodtak.”

A krónika jóval korábbra teszi a magyarok (hunok) jelenlétét a Kárpát-medencében. A leírás szerint a nemzedékekkel Attila előtti Pannóniába költöző hun néprész ott élő, azonos nyelvű népet talál:

„Amikor abba e tartományba érkeztek,  (hunorék)  látták, hogy csodálatosan bőséges folyamai vannak nagy számban, sok gyümölcse és bő termése van annak az országnak, és az ő nyelvükön [azaz Hunor népének a nyelvén) beszélnek [az ottani népek].”

“Mikor kerül a kezünkbe ennél jobb ország?” – mondták (Hunorék). Ennél az oknál fogva Hunor népe (békés) megegyezéssel annak az országnak a királyához ment, alattvalójává vált; és az ország különféle helyein letelepedett.”

„Végül is a Tiszán átkelő Hunor népe egyesült Hunornak azzal a népével, amelyik Adzsem (Irán) padisahjával erre a tájra költözött és itt telepedett le.”

Tehát Attila hunjai a már korábbi időktől fogva itt élő hunokkal találkoznak. Ezek a hunok valószínűleg szkíták lehettek, akik már jóval időszámításunk előtt a térség lakói voltak. Ez megmagyarázná a magyar krónikások ama álláspontját, hogy miért tudósítanak szkíta-hun-magyar folytonosságról.

A kónika leírása szerint Attila halála után fiai Aladorinusz és Kaba (Csaba) között testvérháború tör ki . Csaba vesztett és visszaköltözott a hunok eredeti országába, Szidijja tartományába, leszármazottai ott éltek

A honfoglaló Árpádról az ősgeszta kereken kijelenti, hogy Kabán (Csabán) keresztül Attila leszármazottja.

„Kaba nemzetségéből abban a tartományban volt hét bégzáde (főúr), akiket abban az időben kapudánoknak (kapitányoknak, vezéreknek) neveztek. Ezeknek volt egy fővezérük, aki Kabának (Csabának) egyenes leszármazottja volt, Árpádnak hívták.”

Az Árpád vezette honvisszafoglalókról is sokkal többet tudhatunk meg, mint más krónikákból.

„Azután Szidijja (ami Szíriát jelenti) ország uralkodója dívánt (tanács) tartott, s ezen a dívánon Árpádot tették meg az összegyűlt hat kapudán (törzs) és a vitéz hadsereg fővezérének. Azután Szidijja uralkodójától engedélyt kaptak, és egy nap boldog órájában,  Atilusz  (Atilla) király halála után háromszáz év elmúltával, Iszá őkegyességének hétszáznegyvenötödik esztendejében  Szidijja padisahjától elbúcsúztak, s onnan a tatár kán országa felé csapatonként elindultak.”

Erdély hét várát Árpád építtette a krónika tanúsága szerint:

„(Árpád) az erdeli vidékek (Erdély) ellen indult, azokat foglalta el. Ott hosszabb ideig megpihent. Közben Árpád fővezér ott egy várat építtetett, melynek Zibin nevet adta, s tökéletesen felszerelte. A többi hat kapudán (vezér) is választott magának egy-egy vidéket, és kívánságuk szerinti helyen egy-egy várat építtettek, úgyhogy Erdel tartományában hét erőd készült el. Emiatt azt a vidéket Zibin Burugnak hívták, ami annyit jelent: „Hét vár.” De abban az időben Üngürüsz országának volt egy királya, akit (nem olvasható név)  -nak hívtak. Amikor Árpád szerdár és a többi kapudán Erdelt elfoglalták, ott hosszú ideig éltek és uralkodtak. Közben Üngürüsz tartományát alaposan szemmel tartották, minden állapotát és tulajdonságát kifürkészték.

Árpád magyarjai tehát saját nyelvüket és kultúrájukat látták viszont, midőn a Kárpát-medencébe érkeztek. Ezt olyannyira komolyan vették egyes történészek, hogy erre építve külön elméletet alkottak. Ennek megfelelően László Gyula „kettős honfoglalás” elméletét részben erre a műre alapozta.

László Gyula kettős honfoglalás elmélete szerint a magyarság két lépcsőben foglalta el a Kárpát-medencét.  Az első szakasz 670 körül volt,  míg a második szakasz a jól ismert 9. század végi bejövetel, amely során Árpád vezetésével megtörtént a „második” honfoglalás.

Geönczeöl Gyula további következtetéseket von le a Tarih-i Üngürüszből:

„Ezen a »csodálatos hadseregen« blül (ezalatt a honfoglaló magyar törzseket érti) volt egy mag: egy vezető, kultúrahordozó réteg, melynek volt egy meghatározó ideológiája, szelleme, programja…”

Miből gondolja ezt? A krónika következő soraiból:

„a Hunok népéből 10 ezer ember gyűlt össze és a nem rendkívüli teremtményekből is 280 ezer férfi gyülekezett össze…”

Vajon a fent említett „rendkívüli teremtmények” kik lehettek pontosan? És milyen tulajdonságaik tették őket „rendkívüliekké”?

Ők lehettek a királyi szkíták? A magyar ősvallás beavatottjai? Olyan különleges képességű és tudású réteg, akik népünket vezették, segítették és szolgálták mágikus tehetségükkel?

Ezeknek az állításoknak a kutatása jelenleg is tart.