Méltatlanul mellőzött építészeti emlék: Törley mauzóleum

Törley mauzóleum

 

Nagy várakozással siettem a vasárnapi Idegenvezetők világnapján vezetett budafoki sétára, hiszen az egyik programpontja a Törley mauzóleum megtekintése volt. Ezzel a látvánnyal mintegy 40 éve tartozom magamnak, mivel akkortájt fiatal kismamaként Albertfalván laktam, s többször felkaptam a fejem a Budafoki hegyvonulat csúcsán álló jellegzetes építmény láttán, melyről csak később, elköltözésünk után tudtam meg, hogy a Budafok felvirágoztatását jelentősen meghatározó személyiségének, a pezsgőgyár alapító Törley Józsefnek a síremlékét rejti.

x

Törley József, az akkor Szabadkához tartozó, önálló községi joggal nem rendelkező Csantavéren született a földműveléssel foglalkozó egykori 1848-as honvéd, vadász hadnagy Törley Bálint és bajsai Vojnits Mária harmadik fiúgyermekeként,
1858. január 10.-én. Apja lelkes Kossuth rajongó, aki még törökországi (sumeni) száműzetésébe is elkísérte a levert szabadságharc vezérét, s német csengésű nevét (Schmierl Valentin) is magyarosította.

A Törley Bálint évszázadokra visszanyúlóan katonai ősökre tekinthetett vissza – a gyermekei azonban mind polgári pályát választottak.

Törley József a szabadkai piaristáknál érettségizik, majd a grazi kereskedelmi akadémián tanult, s innen kerül a Theophil Roederer francia pezsgőgyáros alkalmazásában német-francia levelezőként Champagne történelmi borvidékére, Reims városába. (Nyelvzseninek mondják, mert a fentieken kívül beszél még angolul, olaszul, s természetesen magyarul is.) Hamarosan kevésbé kötik le a levelezői feladatai, viszont 3 év alatt beletanul a pezsgőkészítés csínjába – binjába,
s még ott, Reimsben meg is alapítja első pezsgőgyárát, s Sport márkanéven saját pezsgőt is forgalmaz.

Franciaországban már 1863-ban felbukkan, s a 70-es évek végére jelentős pusztításokat végez a filoxéra, s miután az a hír terjedt, hogy Promontor (Budafok akkori neve) táján vannak olyan fehér bort adó szőlőfajták, amelyek alkalmasak a pezsgő készítésére, elküldik hogy nézzen itt körül, s vásároljon fel nyersbort, hogy biztosítani lehessen a Champagne-i termés kiesése esetén a gyártási alapanyagot.

1880-ban, 22 évesen érkezik ide, s mikor látja, hogy a hely kiválóan alkalmas pezsgőgyártásra, már vissza sem megy, önállósítja magát, s Gyula bátyjával csendestársként házhelyet, pincét, nyersborokat vásárol, s elkezdi azok feldolgozását.
A pezsgőgyártáshoz fontos telepítőtényezők itt mind megtalálhatóak voltak: helyben termő kiváló minőségű szőlők – ő az etyeki szőlőskerteket választja -, a mészkőbe vájt hűvös pincék labirintusa pedig ideális az érleléshez és tároláshoz egyaránt.
A terület egykor kőbánya volt. Innen szállították az építőanyagot a nagy középületek, de a lakosság saját házai megépítéséhez is. Budafokon ma mintegy 100 km pincerendszert tartanak számon. A Duna-part közelsége előnyös szállítási lehetőséget biztosított, és fontos, országos főútvonalak is itt haladtak át.

 Amikor 1882. augusztus 1.-én bejegyzik Törley József és Társa néven cégét a Péter-Pál utca 578. szám alatti (a volt Savoya-i kastély pincéiben) üzemével, augusztus 2.-án 30 ezer palack, francia mintára készült Törley Talisman pezsgőt dob ki a piacra.

Hallatlan sikertörténet veszi kezdetét, gyárába a legmodernebb gépeket hozatja Franciaországból, csakúgy, mint a nála is fiatalabb pezsgőmesterét Louis François-t, aki majd 1886-ban maga is önállósítja magát, s vetélytársává válik. (A  François-gyár 1949-ben végleg becsukta kapuit, s a Törley pezsgőgyár 100 éves jubileumán, 1982-ben,  megvásárolta a családtól a névhasználatot és azóta ismét találkozhatunk a márkával az üzletek polcain.)

Az 1890-es évek elejére a Törley pezsgő fogalommá vált: az arisztokrácia és nagypolgárság közkedvelt itala, az ünnepi asztalok elmaradhatatlan kelléke. Ekkoriban már évi 300 ezer palack pezsgőt bocsátott ki az új, nagyobb telephelyre
– a mai Anna utcai helyszín – költözött, modern gyártósorokkal felszerelt üzeméből.

Törley József  haladó szellemiségű és technikai újítások iránt rajongó szakember volt. Ő vezette be nálunk az úgynevezett fagyasztásos seprőtlenítést (degorzsálást),
a minél gyorsabb és biztosabb áruszállításhoz elsőként vásárolt teherautókat – melyek a márka nevével közlekedtek -, ő maga pedig az országban negyedikként szerzett be egy „auto-mobilt”, s alapító tagja lett a Királyi Magyar Automobil Clubnak.

Hamar felismerte a jó reklám szerepét a piaci előnyért vívott harcban. Igen sokféle és nagy mennyiségű reklámmal élt. Hirdetett az itthoni lapokban, plakátokon, számolócédulákon, képeslapokon, menülapokon – melyeknek igényes tervezéséről sokszor jó nevű művészek gondoskodtak.

Törley természetesen kiállításokon is részt vett, díjakat és elismerést szerzett.
1885-ben elnyerte a budapesti Országos Általános Kiállítás aranyérmét, majd 1893-ban az Országos Iparegyesület aranyérmét is. Az 1896. évi millenniumi kiállítás egyik nevezetes látnivalója volt a Törley-pavilon, ahol megszerezte a “királyi és császári udvar kitüntetett szállítója” címet, s az uralkodó Ferenc József hamarosan nemesi címet és (csantavéri) előnevet adományozott neki.

Előkelő vendégek fogadásával a Törley-kastélyban, melyeken az arisztokráciától a vezető politikusokon át a „szellem arisztokráciája”, az irodalmi és a művészvilág jeles alakjai és nem utolsó sorban a sajtó képviselői vacsoráztak, építette terméke imázsát, sőt bécsi előkelőségek vagy nagyobb kiránduló társaságok is sokszor felkeresték birtokát, akiket „szíves magyar vendégszeretettel” fogadott.

De terjeszkedett külpiacokon is. 1900-ban már olyan távoli területekre is szállított mint az USA, Kanada, Kína vagy Ausztrália.

1905-re megháromszorozta a termelését a gyár és már egymillió előállított palacknál járt az évi termelés, amivel egyébként a Monarchia legnagyobb pezsgőgyárává is vált.

1907 tavaszán a gyár megalapításának 25. évfordulóját nagy pompával ünnepelték meg, de az eseményt az alapító Törley József nem sokkal élte túl. 1907 nyarán egy borászati konferenciára utazik Brüsszelbe, s onnan pár napos kikapcsolódásra az oostendei tengerpartra látogat, ahol perforált vakbélgyulladásban váratlanul,
július 28-án 49 éves korában meghalt.

A gyászoló özvegye (sz. Sacelláry Irén) méltó emléket kívánt állítani az elhunytnak, s a kor divatja szerint, a tehetősebbek által felkapott mauzóleumi formát terveztet Ray Rezső Vilmossal, aki apja örökébe lépve, mintegy a Törleyek házi – építészének számít. Amíg azonban a századfordulós jelentős síremlékek jellemzően a Fiumei úti, illetve az izraelita temetőben találhatóak, az özvegy a családi sírboltot a kastély feletti parkban, annak legmagasabb pontján építtette meg. Erre mindössze még két példát találunk az akkori Magyarország területén, a pécsi Zsolnay mauzóleumot, illetve Andrássy Dénes és felesége, Franciska számára Krasznahorkán épült mauzóleumot. Az özvegy kisebb birtokot (1500 négyszögöl) is elkerített a mauzóleumhoz, ennek jövedelméből kellett volna fedezni a későbbiekben az épület fenntartását és misét tartani minden évben, Törley József halálának napján.

Apja, Ray Rezső Lajos nemzetközi építészeti praxissal, Svájcból települt 1870-ben Magyarországra, s az éppen urbanizálódó, építési lázban égő Budapest számos épülete – bérházak, villák, paloták, Hold utcai református templom, Lukács fürdő Népfürdője és Thermál szállója, Royal szálló, illetve az 1896. évi millenniumi kiállítás számos ideiglenes pavilonja – viseli keze nyomát.
1882. évben építi meg a Törley pezsgőgyár első telephelyét, s nevét viselik a család budapesti, Bródy S. u. 16. sz alatti palotája, illetve annak belső udvarával határos, Puskin (egykor Eszterházy ) utca 22. sz. bérház és iroda épületei.

Ray Rezső Vilmos  második gyermekként, 1876. június 26.-án már Budapesten látta meg a napvilágot. Alsóbb iskoláit is itt végezte, építészdiplomáját azonban Münchenben szerezte. Már az egyetemi évei alatt is apja segítsége volt, majd annak 1899. évi halála után átvette irodáját és folytatta megkezdett munkáit. Apja gondosságát örökölte, s munkái hasonlóan hozzá, átitatódtak egyfajta franciás atmoszférával. Alig volt 22 éves, amikor megépítette első monumentális alkotását, a francia reneszánsz csipkefinomságú stílusában készült budafoki Törley kastélyt, s ezt követte a Törley mauzóleum, mellyel neve egy csapásra ismertté vált.
Stílusa kevésbé lehatárolható,  egymástól igen különböző épületeket hozott létre, ám mindig a helyzet, a helyszín, a funkció szerint választ stílust, megoldást, kivitelt- melyben megmutatkozik vele született ízlése. Szereti a pompát és monumentális építkezést, minden épülete tele van érdekes ötletekkel és részlet szépséggel. Az 1900-as évek kezdetétől Zielinski Szilárddal együttműködve, a forradalmi újításnak számító vasbeton felhasználásával alkot (Margitszigeti víztorony, József telefonközpont/ Horváth M. tér), s ezzel a magyar premodern egyik megkerülhetetlen szereplőjévé válik.

Az 1908-1909 között megépült sírkápolna szerkezetileg a klasszikus görög (bizánci mauzóleumépítési) mintát követi, míg díszítésében ötvözi a szecesszió stílusjegyeivel.
Az épület kétszintes: egy felső kápolnából és egy kriptából (altemplom) áll. A ravennai,
6. századi Theoderik mauzóleumára emlékeztető kupolás lefedésű centrális sírkápolnához nyaktaggal kapcsolódik egy magas torony. A  kripta innen, az utca felől, a torony aljából levezető lépcsősoron közelíthető meg, a bejárat felett a Törley és a Sacelláry címerek.
A toronnyal átellenes oldalon félköríves, dongaboltozatos előcsarnok kapcsolódik a centrális, kör alaprajzú templomtérhez, kilátással a városra és a Csepeli Duna-ágra. Itt, az emlékkápolnában tartották a miséket.

Olaszországi építőmesterek építették, a kőfaragási és szobrászati munkákat Damkó József végezte. A szentélyben, illetve a kupolán található bevilágító ablakok színes üvegmozaikjait valószínűleg Róth Miksa műhelye készítette.

A nagy várakozásomat sajnos nagy csalódás követte. Hiszen az épület kívülről még többé-kevésbé intakt módon fennmaradt, s a Ray Rezső Vilmos által tervezett épület alakja, tömegformálása, felhasznált anyaga lenyűgözi a látogatót még ma is.

Az eredeti leírás szerinti, a pártázaton körbefutó, csillogó aranyozás ugyan már lekopott, s a kovácsoltvas díszítő elemek is hiányoznak.

A kripta bejárata lezárva, a lemenet életveszélyessé lett nyilvánítva. Igaz, az ott található
2 db carrarai fehér márvány szarkofágot fosztogatók – valószínűleg arany ékszereket keresve – még 1957-ben feltépték, a benne levő hamvakat, csontokat kiszórták, melyek összegyűjtésére csak hetek múlva érkeztek ide a temetkezési vállalat munkásai, s vitték el valamelyik pesti köztemetőbe, ám hogy hová, máig ismeretlen.

De mondhatni, ezután jött csak a feketeleves! Az épület pusztulásáról, már a kápolna bejárata előtt sejtéseink keletkeztek. Sehol a bejárati tölgyfa ajtó (csövesek eltüzelték), melybe a Firenzei dóm keresztelő kápolnájának Paradicsom kapujára emlékeztető bronz domborművek ágyazódtak. (A 80-as években fémgyűjtők – hogy törne le a kezük – vihették el. Az ember nem tudja visszafojtani indulatait.) Az egykor színpompás mozaikburkolat mementójául még aprócska darab maradt fenn, a homlokzat felső ívében.

A barbár pusztítás, gondozás, helyreállítás hiánya elborzasztó. A belépésnél életveszélyesek a járófelület széttört üvegcsempéi, hiányzó padok, berendezések, omladozó ablakívek, belül a rózsaszín ruszkei márványból készült oltár szétverve.

És még ezután a felvezető után is összeomlunk, amikor a kápolna területére lépünk.

A háború után – amikor persze az eredeti tulajdonosok osztályellenségként vagyonuktól megfosztva és elűzve többé nem gondoskodhattak az általuk létrehozott értékekről – először lőszerraktárként, majd felhasználás nélkül és sokáig gazdátlanul funkcionált az épület, s szándék sem volt annak megóvására. Hamarosan garázda bandák, majd csövesek vették használatukba, s amit ők nem, azt – pl. a kupola esetén – megtette a természet. Beázások karbantartás hiányában teljesen elpusztították a mennyezeti freskót, az oldalfalak seccoit graffitik s szintén az enyészet tették tönkre.

Most nyugodtan ideírhatnám, hogy vigyázat, sokkoló képek következnek!

S ha kellően meresztjük a szemünket, még itt-ott valami körvonalazódik az egykori secco ábráiból. Egy angyal, pár kerub, a Krisztus sírba tétele illetve feltámadása, de túlnyomó részt csak undok fekete falfirka.

Én úgy 60 órája egyfolytában faggatom az internetet – és a könyvtárakat, illetve a budafoki helytörténeti forrásokat, hogy szert tegyek egy színes fotóra, a még romlatlan állapotról, hogy képet alkothassak az egykori pompáról. De szinte hihetetlen, csupán egyetlen –  átfogóbb, a szentélyről készült fekete-fehér kép s, egy részlet az oldalfalról az, ami fellelhető, mégpedig a Magyar Építőművészet 1911.évi 2. számából. Pedig az 50-es években még feltételezhetően meglehetősen jó állapotban kellett legyenek a falak, azaz létezhetne színes kép az eredeti belsőről. Nem adom fel, tovább nyomozok, s ha sikerülne közzé teszem. Addig is a fekete-fehér változatok:

Utóbbi kép ma látható állapotában:

Nehéz is szóhoz jutni.

Hol van az állam, a műemlék (mert az) védelem, egyéb szervezetek, akik nemzeti örökségünkkel óvólag bánnának? Valakitől olvastam, sajnos már nem tudom kitől, s csak tartalmilag tudom idézni, hogy egy nemzet annyit ér, amennyire megbecsüli múltját. Azaz örökségét, amit elődei hagytak rá. Ámulva járjuk Olaszország középkori építészeti és képzőművészeti kincsektől hemzsegő legkisebb falvait is, s nálunk annak a kevésnek sincs becse, ami igazán ritka. Néhány éve egy cikkben leírták, hogy 200 millióra lenne szükség a felújításhoz, persze utána még folyamatosan gondoskodni kellene az állagmegóvásról is.

Addig nem marad más hátra, mint sírni, sírni, sírni….