.

Rejtélyes esemény az Ural hegységben



2014-ben különös és egyelőre megmagyarázhatatlan eseményt tapasztaltak az Urál hegységben.  

 

Túrázó csoport rejtélyes eltűnéséről, majd előkerüléséről számoltak be a Taganaj Nemzeti Park munkatársai.
 

Az Urál hegység sok misztikumot rejt. Beszámoltak már plazmagömbökről, sétáló ködgomolyagról és villámló tűzgolyókról. Szverdlovszk környéken 1968. november 27-én zuhant le az az ufó, amit a KGB a Szverdlovszki Törpe fedőnevű akcióval vizsgált ki. 
 
A légvédelmi erők parancsnoka A.G. Ponomarenko altábornagy segítette az első vizsgálatot, és az idegen test, valamint a roncs darabjainak elszállítását.
 

 
Az azonosítatlan korong alakú tárgy mintegy három méter vastag, és öt méter átmérőjű volt. Az objektum belsejében egy kis méretű halott humanoid lény maradványait találták, aki az UFO lezuhanásakor vesztette életét. A boncolási jegyzőkönyvből kiderült, hogy a humanoid testnek nem voltak sem az oroszországi, sem a bolygón máshol élő főemlősökéhez hasonló tulajdonságai.
 
 
 

A Taganaj Nemzeti Parkban történt eset csak tovább növelte a hely misztikumát


A Taganaj hegylánc kedveltt helye a természetjárónak. A nemzeti park dús novényzete között, bővízű patakok mellett sétálva a látogatók úgy érezhetik magukat, mintha egy másik világba csöppentek volna. Aztán 2014 nyarán ez az érzés valósággá vált.
 
.

A bejáratnál gyülekező kis csoport még délelőtt indult el a kijelölt turista úton, amely 3-4 órás kényelmes sétával végig járható.  Az idő telt, lassan besötétedett, de a csoport még mindig nem ért vissza. Másnap, a park vezetősége úgy érezte, ővék a felelősség, ha esetleg hibás jelzések miatt a csoport eltévedt, ezért kutató csapatokat szerveztek az eltüntek megkeresésére. A kutatók csak másnap találkoztak az elveszett csoporttal.

Az események tisztázásakor nagyon különös dolgokra derült fény. A kis csoport vezetője már többször járt ezen a kijelölt úton, ismerte a területet.
A túra jól indult, - nyilatkozta - de egy idő után eltüntek a jezések, és egy ismeretlen, eddig nem látott területre értünk. Ez egy másik, ismeretlen világ volt, ahol a telefonok felmondták a szogálatot, az iránytűk kiakadtak, és nem tudtunk tájékozódni merre járunk. Elindultunk visszafelé, és ekkor találkoztunk a keresésünkre indult emberekkel
A kirándulók megdöbbenve vették tudomásul, hogy már két napja keresik őket, pedig érzésük szerint csupán néhány óra telt el indulásuk óta. Egyeztették óráikat, de a keresők és a túrázók órái eltérő dátumot mutattak - írja az origo az orosz Direct Press hírportálra hivatkozva..
 
A rejtély azóta is rejtély, ma sem tudják hogyan telhetett az idő másként az erdőben és a park bejáratánál.
 
 
 
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol