Jelenlegi hely
.
10 éven át lógott munkahelyéről, csak a fizetését vette fel.
Tíz éven át lógott a munkahelyről egy spanyol közszolga
Recio minden reggel fél nyolckor megjelent a hivatalában, becsekkolt, majd ment a dolgára, és csak délután négykor ment vissza, hogy kicsekkoljon.
Carles Recio
A volt közszolga a La Sexta tévécsatornának azt nyilatkozta, hogy ő végig keményen dolgozott, csak az irodán kívül, mert a munkahelyén zaklatták. Az ügy kivizsgálói azonban a leghalványabb nyomát sem találták annak, hogy bármit is csinált volna. Egyetlen olyan jelentés sem készült el például, amit rendszeresen el kellett volna küldenie a városi önkormányzatnak.
A férfi kollégái másfél évvel ezelőtt jelentették, hogy valami nem stimmel Recioval, a férfit nem sokkal később kirúgták, és nyomozás indult ellene. A bíróság végül megállapította, hogy bár a férfi súlyosan elhanyagolta a munkáját, bűncselekményt nem követett el. Az ügy bírája élesen kritizálta az önkormányzatot, amiért tíz éven át senki sem vett észre semmit.