.

Egy üresen álló spanyol falu: Escó




Escó

 
Escó falucska romjai, a Franco kori kisajátítások történetét őrzi. Ezen a területen, a X. században telepednek le az emberek, hogy kihasználják az Ebro folyócska által létrehozott természetes víztározó (Embalse de Yesa) által nyújtott bőséges vízmennyiséget.

A Pireneusokból lefolyó vizek, és a jó minőségű termőföldek kiválóan biztosították a feltételeket a mezőgazdaságból élő emberek számára. A falut majd ezer éven át ez a vízhozam éltette. Lehetővé tette a földek öntözését, hal is volt bőven, és aki nem félt a kétkezi munkától, annak egész életében biztosított volt a megélhetése.
 

Escó az 50-es években

A falu veszte éppúgy a víztározó lett, mivel Franco diktátor egész országot érintő Hidrológiai Terveiben, itt egy hatalmas duzzasztógát építése szerepelt. Escó, és másik két falu –Ruesta, Tiermas- lakóit 1960-ban erőszakkal telepítik ki. A 60 házból álló falu azonban sosem maradt teljesen üres, mivel a pásztorként dolgozó Don Félix, és 3 fia ma is itt élnek.
 

Egykor pezsgett az élet a falak közt


Ma siralmas képet nyújt az elhagyott romos utca


A víztározó, ami miatt halálra ítélték a falut


Az elkészült völgyzárógát alacsonyabb lett a tervezettnél.
 
A grandiózus tervek részben megvalósultak, de az elhagyott falu nem került víz alá. Jelenleg egyik kedvenc helye a filmeseknek, akik háborús jelenetek díszleteiként használják a romos települést.

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol