Mexikói élmények (3. rész)

Több részből álló úti beszámoló harmadik része Gesler György tollából

Megjártuk

ezúttal, a világ legnagyobb spanyol nyelvű országát Mexikót.

Bármennyire is szeretnék gyorsabban haladni , nehéz dolgom van , mert tényleg annyi minden kimaradna a beszámolomból, hogy nem is lenne érdemes belefogni. Maradok még legalább egy rész erejéig Mexikóban a fővárosban.

   Mivel a második fejezetet az egész dél-amerikai képzőművészetet befolyásoló zseniális mexikói festőkkel zártam, jöjjön talán ha nem is a legnagyobb , de mindenképpen a legismertebb, Diego Rivera.

Diego Rivera.

Nem volt könnyü dolguk , azoknak , akik be akarták mutatni a fő művét , merthogy az mindjárt az Elnöki Palotában van, így kinyitottak egy hátsó bejáratot , amin keresztül, ingyen , de az útlevél leadásával be lehet jutni az épület hátsó udvarán keresztül az impozáns lépcsőházig, ahol már ámuldozhattunk  a csudán . A többszáz arc, fej , figura és jelenet hatalmas mozaikszerű tobzodása egy teljesen fura, szokatlan  formában, egy kettéváló lépcső jobb és bal oldali falán monumentális és lenyügöző hatású mű. A varázslatos látványnak ezzel még nincs vége, felérve az emeletre, további óriás vásznakon Rivera megfestette Mexikó , nem tudom mennyire hiteles , de mindenképpen gyönyörű, színes, érdekes történelmi képeit.   

   A történelem amugy is szembejön velünk azonnal , hogy  kilépünk a palotából , ugyanis a Zócalo / főtér/ Dom melletti része bekeritve , felturva , hiszen itt folynak a legérdekesebb azték, maja , kulturák megismerésére folytatott  ásatások. A palánkon meglehetősen bizar nagyméretű fotok, melyeken  halántékon átfurt koponyák vannak .  Nemcsak a spanyol hódítok által leírt és elmondott tényként kezelt , de a legújabb kutatások szerint is emberáldozatok , kiknek koponyáit miután átlukasztották felfüzték szorosan egymás mellé egy vasrúdra. Érdekes volt , mikor a városnéző kiránduláson voltunk egy amerikai történelem professzor feltette a kérdést az idegenvezetönknek az emberáldozatokkal kapcsolatosan, a mexikói kitérően ,sőt semmilyen módon nem reagált. Mi ott egymásközt gyorsan meg is magyaráztuk , híszen ennek az egész népnek nagy gondja lehet azzal a divatos és felkapott identitás féle kérdéssel, ugyanis a lakosság 60%-ka mesztic , vagyis leigázó őspapa és leígázott ősmama leszármazottja , 30% rendesen leígázott, kifosztott felmenőkkel, ám rettenetes emberáldozatokat bemutató ősindián ősökkel rendelkezik , végül a maradék 9% a spanyolok ükrokonai pedig ,az elöbbiek irtogatásával "büszkélkedhet ".Persze ez csak jópofi beszédtéma lehetett köztünk, nyilván semmi jelentősége nincs, így évszázadok távlatából, de azért meglepő volt , hogy faji keveredés ide vagy oda ennyi csúf, kövér, rossz formájú és rossz arcú, úgyanakkor kedves ,barátságos embert bízony sehol nem láttam még. Persze általában nagy a szegénység, de a mérhetetlen taco fogyasztás úgy tűnik megteszi az "áldásos" hatását.

   A Museo Nacional de Antropologia nemcsak Amerika , de talán a világ legnagyobb ilyen jellegű, az ősrokonaink bemutatására specializálodott létesítménye egy hatalmas épület együttes, mely természetesen már a nevénél fogva is idősíkok és korok szerint bennünk és elsősorban a mexikóiakban tudatosítja, mely majmoktól jutottunk el a robotemberekig.

Számomra , mivel az általánosban, már elmesélte a tanitó néni , sőt az Altamirában már láttam is a 15 ezer éves "öregeim" viaszfiguráit, az igazi lenyügöző élmény, a mindössze 500 éves inka , azték kultura megmaradt felbecsülhetetlen értékű kincs halmaza volt. Az olykor ijesztő, máskor szinte modern konstruktivista képzőművészeti szobrok, pompás reliefek változatos látványa, egy nagyon gazdag és sokszínű érzelmi hítvilág és vallás letünt és eltünt világát idézik.

Persze a muzeumi fásultság itt is rátör az emberre és a huszadik, holmival telezsufolt terem után már alig várja , hogy kimenjen az impozáns, szökőkutas udvarra, mert befogadási és megértési szándéka már csak romokban van.

   Amit még feltétlen látnunk kellett az a legnagyobb és leghíresebb mexikói, a várostól 40 km-re található, Piramis volt, így aztán befizettünk egy profi idegenvezetős, autobuszos kirándulásra. Teotihuacan  Piramisa  nemsokban különbözik a többi, később látott, korabali épülettől , ami csak azért érdekes , mert több száz esetleg ezer km-re lévő mások építésénél honnan tudták , mi a trendi, mert a mai repülő, TV., autó korában megszokhattuk , hogy annyira hasonlít a szingapuri vagy éppen a dallasi felhőkarcolórengeteg egymásra, hogy ember legyen a talpán , aki megmondja hol is van.

   Amugy hiába a leg, meg legebb , nekem mindhárom másik Piramis, amiket ezután, utunk során megcsodálhattunk, jobban tetszett , mert úgyan a poros, kietlen, sivár és a színehagyott, sápadt kaktuszokkal / épp a nyár végén az esős évszak kezdetén voltunk/teletüzdelt holdbéli táj megfelelt annak , amit ez a letünt kor visszaadhatott nekünk és a néhány ezer turistának , akik éppen akkor, vállalva a 40 fokos hőséget, kiszáradva botorkáltak a Nap és a Hold Piramasa közt. Természetesen  a bátrabbak és a fiatalabbak fel is mentek , hogy néhány "selfit" csináljanak, erről a különleges és érdekes helyről. Folyt.köv. 

Gesler György

1. rész
2. rész