Az X bolygó

Forrás: tiboru

1.) Egy kis visszatekintés

Az X bolygó távolról sem a modern kor pihent elméinek kitalálmánya. Hogy mennyire nem, álljon itt pár előzmény.

1.1.) A sumérok Nibiruja

A Tigris és az Eufrátesz alsó folyása által közrezárt területet (az úgynevezett Termékeny Félhold keleti szárát) joggal tartják az emberi civilizáció egyik legelső keltetőgépének.

A sumérok (egyre gyakrabban látom sumernek írva, így, ékezet nélkül, de nekem már csak sumérek/sumérok maradnak, ha a történészek le is harapják érte a fejem), naszóval a sumérok számtalan tudományos és kulturális területen voltak úttörők. Úgy 15-20 ezer évvel ezelőtt az emberek ezen a vidéken tértek át először a vadászó-gyűjtögető életmódról a földművelésre és a szervezett állattenyésztésre, itt építettek először nagyobb

településeket és öntözőcsatornákat, errefelé írták az első törvénykönyveket, s – ami a mai témánk szempontjából talán a legfontosabb – a sumérok kezdték el először intézményesen és rendszeresen fürkészni az eget. Nagyon korrekt csillagászaik voltak, akiktől az olyan, mindmáig kitartó szellemi örökségünk is származik, mint az égi állatöv, az időmérésben és a geometriában használatos hatvanas számrendszer, a 12 hónapból álló év, a 30 napos hónap, satöbbi. Ami pedig a kultúrát és a spiritualitást illeti, bizony számos zsidó-keresztény alapsztorinak is ők a copyright-tulajdonosai (hogy csak a legismertebbek egyikét, az özönvíz ellen isteni sugallatra bárkát építő Ziusudra történetét említsük, amit aztán – valószínűleg akkád közvetítéssel – a Biblia is átvett, s így született meg Noé apánk).

Nos, hogy miért is kellett ezt a bekezdést elolvasnotok? Hát azért, mert a sumér mitológia fennmaradt mítoszai és eposzai tartalmaznak egy – számunkra – nagyon érdekes elbeszélést. Eszerint a Földanya (amelyet ők Tiamat-nak neveztek) az „idők hajnalán” összeütközésbe került egy nála sokkal nagyobb „istennel”. A kozmikus balesetnek több fontos következménye is lett: az egyik, hogy a Földanya letért akkori pályájáról és ráállt a mai ellipszisre.

A másik, hogy a bolygónkból származó darabokból (vagyis Földanya leszakadt testrészeiből) akkor alakult ki a Hold, illetve egy (számos kisebb égitestből álló) „felhő”, amelyet ma már „kisbolygóövnek” nevezünk, s amely a Mars és a Jupiter pályája között kering a Nap körül. Ezt a titokzatos óriásbolygót (ellenistent, vándoristent) nevezik a sumér források Nibirunak, akiről azt írják, hogy a találkozással ő teremtette újjá a Földet, s a jövőben ismét meg fogja ezt tenni.

Egy másik interpretáció szerint Tiamat nem a Föld volt, hanem egy – azóta megsemmisült – bolygó, valahol a Mars és a Jupiter között.

Nibiru: a sumér (más források szerint akkád) szó, s kábé annyit jelent, hogy „találkozás”, „átkelés”.

Az akkádok (akik nagyon sokat koppintottak a suméroktól) ezt a sztorit is lenyúlták (lásd még az Enuma Elis című teremtéseposzukat), de náluk Nibiru helyett Marduk szerepel, mint a Földanya (Tiamat) ellenfele és megcsonkítója, aki 3600 évenként fog visszatérni, hogy újból és újból elvégezze a piszkos munkát.

1.2.) A bibliai olamin

Az Ótestamentum eredeti, héber verziójában többször felmerül az „olamin” szó, mint az „olam” többesszáma. A szakemberek szerint az „olam” egy bizonyos időtartamot jelölt, méghozzá – így a hozzáértők – azt az időt, amely egy titokzatos (és ismeretlen) bolygó két feltűnése között eltelik. Mindenféle számítással azt is meghatározták, hogy mai mértékegységgel mérve mennyi is lehetett 1 (azaz egy) olam. Nos, az jött ki nekik, hogy ez úgy 3500-3600 mai évnek felel meg. Az „olamin” másik jelentése pedig egy nagyon-nagyon távoli királyság, amely több világot is magába foglal, s túl van az égi (?) láthatáron.

1.3.) A dogonok

Az északnyugat-afrikai Mali középső vidékein élő, mintegy félmillió lelket számláló dogon nép joggal viseli a „konteósok kedvenc népcsoportja” címkét. Most nem ők a főszereplők, azt azonban gyorsan el kell mondanom, hogy olvassatok utána, mert ha valamire el lehet mondani, hogy beszarás, akkor az a dogonok eredetmondája és csillagászati ismereteik.

Azoknak, akiknek ez még új, étvágygerjesztőül annyit mondok, hogy a dogonok évszázadok óta tudják, hogy a Föld és a többi bolygó (!) a Nap körül kering, hogy az Univerzumban végtelen számú (!) égitest létezik, hogy bolygónk forog a saját tengelye körül, hogy a Jupiternek hány holdja van, hogy a Szaturnusznak gyűrűi vannak, satöbbi. Azt például, hogy a Szíriusznak van egy társcsillaga, amely 50 év alatt kerüli meg, a dogonok úgy 500 évvel ezelőtt felrajzolták valamelyik barlangjuk falára, míg a modern csillagászat úgy 150 éve jutott el odáig, hogy ezt (bonyolult matematikai számítások és komplex, kurvadrága teleszkópok segítségével) felfedezze.

Ja: a dogon eredetmítosza azt állítja, hogy (valamikor a nagyon-nagyon régmúltban) őket a Szíriusz környékéről égi hajókon érkezett kétéltű istenemberek (a nommók) látogatták meg és ők tanították őket ezekre a csillagászati dolgokra (és sok más egyébre). A dogonoknak mellesleg sem 500 évvel ezelőtt, sem a 18. században, sem a múlt héten nem voltak, nincsenek (és nagy valószínűséggel nem is lesznek) távcsöveik, a matematika náluk is kimerül abban, hogy „egy, kettő, sok”, vályogházakban laknak és főállásban kecsketenyésztéssel, valamint a környék nagyon kevés ehető bogyójának összegyűjtésével foglalkoznak.

Naszóval, a dogon mitológia szerint van egy hatalmas bolygó a Naprendszer legszélén, amely azt a nevet viseli, hogy „a világ tojása”, elliptikus pályán kering a Nap körül, s ott van „minden földi dolgok eredője”. Egy másik meghökkentő dogon kijelentés ezzel az égitesttel kapcsolatban az, hogy „ennek mozgása nélkül a többi bolygó letérne pályájáról”.

2.) A csillagászok

Az emúlt 150-200 évben számos csillagász vakarta tanácstalanul a fejét, miután mindenféle matematikai és asztronómiai számítások végén a papíron (később a monitorokon) feltűnő eredmények valahogy nem klappoltak az empirikus megfigyelésekkel. Egyre több olyan gravitacionális anomáliára (ugye, milyen jól hangzik?) derült fény,

amelyek mind egy irányba mutattak: valahol a Naprendszer végeinél léteznie kell egy hatalmas tömegnek, amely hatással van az Uránusz, a Neptunusz és a Plutó pályájára. Magyarul: ezek a bolygók nem pontosan úgy viselkednek a Nap körüli keringésük során, ahogyan (a józan ész és a csillagászati számítások alapján) viselkedniük kéne. Ezt az ismeretlen, nagy tömegű valamit nevezték el X bolygónak.

1930-ban a Plútót is azért fedezték fel, mert keresték a magyarázatot ezekre a rendellenességekre. Azóta kiderült, hogy jajdejó, hogy megvan egy új bolygó, de ennek a tömege nem elegendő azoknak a hatásoknak a kiváltására, amik elindították a spekulációkat.

Az X magyarázatára két megoldás is van. Az egyik: a matematikában hagyományosan ezzel a betűvel jelölik az ismeretlent. A második: az X a római számok között a 10-et jelöli, tehát ez lenne Naprendszerünk tizedik bolygója (ugye emlékszünk a suliból a felsorolásra: Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, Plútó. Ez utóbbit egyes ünneprontók nem is tekintik a szó klasszikus értelmébe vett bolygónak, de ezt most hanyagoljuk).

2.1) A NASA

A mainstream tudományos világ sokáig nem volt hajlandó komolyan foglalkozni az X bolygó gondolatával, mígnem 1982 nyarán a NASA egyik legtekintélyesebb kutatóközpontja, a Szilikon-völgyben Szilícium-völgyben található Ames Research Center szervezett egy tudományos konferenciát, melynek az X bolygó volt a fő témája. Itt hangzott el először, hogy a NASA „nem tartja kizártnak, hogy a Naprendszer szélén egy – mindeddig ismeretlen – óriásbolygó található”.

A csillagászok precíz népek, s számításokkal viszonylag pontos képet tudtak adni az ismeretlen bolygóról. A legtöbben egyetértenek például abban, hogy az X bolygó (már ha nem egy fekete lyukról van szó) a Föld tömegének körülbelül 15-20-szorosával rendelkezik (vagyis kábé annyit nyom, mint az Uránusz), s a Naptól mért átlagos távolsága 200-250 csillagászati egység (1 CSE a Föld-Nap középtávolsággal egyezik meg, vagyis úgy 150 millió kilométer).

Érzékeltetésül: naprendszerünk eddig ismert legtávolabbi bolygója, a Plútó 40 CSE-re van a Napról.

Az X bolygó nagyon elnyújtott elliptikus pályán kering a Nap körül, legvalószínűbb keringési ideje 3500-4000 év (emlékezzünk a sumérokra és az Ószövetségre), és azt is kiszámították (ne kérdezzétek, hogyan), hogy mostanában már túl van a naptávolpontján (az aphéliumon) és jelenleg visszafelé tart a Nap felé – vagyis közeledik.

2.2.) Az IRAS

1983 elején az USA-Hollandia-Egyesült Királyság hármas fellőtte az IRAS-t (Infrared Astronomical Satellite), amely egy csillagászati műhold volt. Kizárólagos feladata az volt, hogy infravörös hullámhosszokon folyamatosan pásztázza a világűrt és minden szokatlan dolgot azonnal jelezzen a gazdáinak.

Nos, az IRAS kétszer is bejelzett (illetve hát többször is, de bennünket most két megmozdulása érdekel): először ’83 márciusában, majd ugyanezen év októberében. Mindkét alkalommal intenzív infravörös sugárzást érzékelt, amely az Orion csillagkép felől jött, nagyjából 80 milliárd kilométer távolságból. A hat hónap alatt a hőforrás (nevezzük így, mert a számítások szerint körülbelül 40 fokkal melegebb volt, mint az űrben általánosan uralkodó 2,7 Kelvin) gyakorlatilag nem mozdult, tehát nem lehetett üstökös. Az viszont érdekes, hogy a fél év leforgása alatt az objektum annyit sem mozdult el, amennyi egy jólnevelt bolygótól azért elvárható lett volna.

A Washington Post szagolta ki a hírt, s azonnal megkereste Gerald Neugebauert, a projektben részt vevő Jet Propulsion Laboratory vezető csillagászát, aki – kicsit feszengve – kábé annyit tudott mondani a dologról, hogy igen, volt ilyen, de sajnos fogalmuk sincs, mi lehetett. Az újságíró noszogatására még hozzátette: igen, elképzelhető, hogy egy Jupiter nagyságú bolygóról van szó, amely elég közel van ahhoz, hogy akár a mi naprendszerünk része legyen. És érdekes módon – noha senki sem kérdezte – fontosnak tartotta megjegyezni, hogy nem, ez a valami egészen biztosan nem értelmezhető a Földnek szánt üzenetnek…

Nem sokkal a második észlelés után (’83 novemberében) az IRAS sajnos felmondta a szolgálatot és nem bámészkodott tovább. Legalábbis ezt kommunikálták az illetékesek.

2.3.) Robert Harrington

Az IRAS-ügy után jó öt évig az X bolygóról egy hang sem hangzott el a szaksajtóban, míg a tekintélyes Astronomical Journal 1988 októberi számában dr. Robert S. Harrington, a US Naval Observatory egykori főcsillagásza megjelentetett egy rövid tanulmányt, amelyet a titokzatos égitest vélt paramétereinek szentelt. Ő is a gravitációs anomáliákból indult ki és olyan – matematikai modellezésen alapuló – következtetést vetett papírra, mely szerint az X bolygó a Földnél körülbelül négyszer nagyobb, s háromszor olyan messze van a Naptól, mint a Plútó. Az égitest nagyon elnyújtott elliptikus pályán mozog a Nap körül, melynek pályaelhajlása (a bolygó pályasíkja és a Föld pályasíkja által bezárt szög) meghaladja a 32 fokot. Ő úgy látja, hogy a keringési ideje 1019 év, s még azt is kiszámolta, hogy a legutóbb 1789. augusztus 6-án volt a napközelpontján, azóta távolodik.

3.) A NASA ellentámad

Noha az amerikai űrügynökség éveken keresztül hallgatásba burkolózott, a kilencvenes évek elején-közepén taktikát váltott az X bolygóval kapcsolatban. Szó szerint elöntötte a szakfolyóiratokat, a napi- és hetilapokat

csillagászati megfigyelések és felfedezések eredményeivel. Szinte minden hónapra jutott egy-egy „újabb exobolygót fedeztek fel a csillagászok” típusú bejelentés. Hol a dinoszauruszok 50 millió évvel ezelőtti kihalására adtak asztronómiai magyarázatot, hol a tunguzkai meteorról közöltek új kutatási eredményeket, hol a földi élet kialakulásával, esetleg távoli galaxisok ikernapjaival összefüggő spekulációkat hoztak nyilvánosságra, úgyhogy a sajtó csak kapkodta a fejét. Persze mindent lelkiismeretesen lehoztak, s az X bolygóval kapcsolatos esetleges hírek a szó szoros értelmében belefulladtak a csillagászati hírdömpingbe, amelyet a NASA oly szolgálatkészen bocsájtott a rendelkezésükre.

4.) A gyanú árnyéka

Nagyon sok csillagász, asztrofizikus és matematikus állítja, hogy ha a nyolcvanas években az eredetileg a NASA által az X bolygóról nyilvánosságra hozott információk helyesek és valódiak, akkor az amerikai ügynökségnek sokkal többet kell tudnia az égitestről. Én speciel hülye vagyok ezekhez a dolgokhoz, de logikailag megközelítve értem, mit akarnak mondani, s meg is próbálom egy hasonlattal levezetni.

Vegyük mondjuk az állattant, ami azért sokunkhoz közelebb áll, mint a bolygódinamika. Nos, ha egy ismeretlen állatnak megtaláljuk a nyomait, tanulmányozzuk az élőhelyét, majd mindössze annyit hozunk nyilvánosságra a kutatásainkból, hogy a nyomok alapján körülbelül ötszáz kilót nyomhat, növényekkel táplálkozik és vöröses a szőre, a többi zoológus nyugodtan kérdezheti, hogy na jójó, de hány lába van, milyen magas lehet, és csordában jár-e vagy egyedül (hiszen az általunk kiadott információk feltételezik, hogy ezekre a kérdésekre is tudjuk a választ, csak nem mondtuk meg). És ha ezek után mi azt állítjuk, hogy nem, nem tudjuk, hogy hány lába van és arról sincs fogalmunk, hogy magányos életmódot folytat-e vagy sem, akkor joggal fogják feltételezni rólunk, hogy van valami rejtegetnivalónk. Vagy hazudunk, mint a vízfolyás.

Nem tudom, sikerült-e érzékeltetnem, hogy miért gondolják sokan azt, hogy a NASA sokkal többet tud a témáról, mint amennyit eddig bevallott.

A jenki űrkutatókról még egy érdekesség: 1998 májusa óta a NASA-nál él az úgynevezett 48-72 órás szabály. Ez azt jelenti, hogy minden csillagász, akinek bármiféle kapcsolata van velük (akár fő-, akár mellékállásúként, akár szerződésesként, akár ösztöndíjasként), aláír egy olyan nyilatkozatot, mely szerint minden csillagászati felfedezést (különösen a Naprendszerrel kapcsolatost) nekik (és CSAK nekik) továbbít, 48 órán keresztül a munkatársaival sem oszthat meg, s az ezt követő 72 órán belül nem fordulhat sem a tudományos nyilvánossághoz, sem a nagyközönséghez, csak miután a NASA erre rábólintott.  És ha a NASA „ellenőrző számításai” más részeredményeket adnak, mint az eredeti kutatás, úgy ezeket az „ellenőrzött” számításokat szabad csak publikálni.
 

5.) A „kibeszélők”

Természetesen mindig is akadtak olyan tudósok, akik szembementek a hierarchizált, központosított akarattal, s nem igazán adták be a derekukat. Ezek közül jó páran elég csúnyán végezték.

Egy rövid (exemplifikatív) felsorolás azokról, akik nem fogadták el, hogy a tudományos újdonságokat is cenzúrázni kell:

5.1.) A 2.3.) pontban már említett Robert Harrington 1992 őszén egy szakmai konferencián bejelenti, hogy egy négyes kategóriájú rádiótávcsővel (bármit jelentsen is ez) olyan felfedezést tett, amely új alapokra helyezheti az X bolygóról alkotott véleményeket. Hangsúlyozza, hogy még egy csomó számítást és ellenőrző mérést kell csinálnia, de hat hónapon belül meglesz az áttörés. Nos, az áttörés nem lett meg, mert 1993 januárjában (51 éves korában) Robert hirtelen elhalálozik, egy rendkívüli gyors lefolyású nyelőcsőrákban. Jegyzeteit (a köztük levő állítólagos szerződésre hivatkozva) a NASA lefoglalta, utólagos publikálásukról nincs tudomásom.

5.2.) Második példánk Thomas van Flandern, ugyancsak amerikai csillagász (talán nem véletlenül: Robert Harrington egykori munkatársa), aki bolygódinamikából szerzett tudományos fokozatokat. Thomas többször is összerúgta a port a NASA-val és a fősodrú csillagászokkal, mert egyrészt ő is Nibiru-hívő volt, másrészt komoly vitákba keveredett a hivatalosságokkal, amikor olyan eretnek véleményeket fogalmazott meg, melyek szerint például a Mars felszínén, a Cydonia-körzetben látható híres „arc” nem lehet természetes képződmény. Ő is magas ívben tett a NASA-szabályokra, mígnem 2009 januárjában (68 évesen) váratlanul meghalt. Hogy miben? Nos, egy gyors lefolyású torokrákban.

5.3.) Eugene Shoemaker, amerikai asztrogeológus és a NASA kiemelt bolygókutatója, az Apolló program egyik instruktora (az elején ő maga is szóba került, mint potenciális űrhajós). 1997 áprilisában (a híres Hale-Bopp üstökös napközelpontját tanulmányozva) rájött valamire, amit akkor akart megírni, amikor Ausztráliából (ahol éppen meteorok becsapódási krátereit tanulmányozta) visszatér az USA-ba. Hát nem tért vissza, mert ’97 nyarán autóbalesetben meghal. A NASA azért nem volt hálátlan: két év múlva hamvaiból egy maréknyit a Holdra juttatnak, s mindmáig ő az egyetlen, aki (legalábbis részben) itt nyugszik.

5.4.) Nem tudom, hallottatok-e a Heaven’s Gate (A Menny Kapuja) nevű kaliforniai szektáról. Ők voltak azok, akik (mind a 39-en) 1997 márciusában öngyilkosok lettek, mert azt vallották, hogy a fentebb említett Hale-Bopp üstökös valójában egy űrhajó, amely a Nibiruról a lelkekért jön. Hardcore konteósok szerint a csoport vezetője (Marshall Applewhite) műkedvelő csillagászként rájött valamire az X bolygóval kapcsolatban, amire nem kellett volna, ezért kellett neki (és követőinek) meghalnia.

6.) Zaharija Szitcsin

Az X bolygóval foglalkozó egyetlen írás sem hagyhatja említetlenül Захария Ситчин (Zecharia Sitchin) kollégát, az Azerbajdzsánban született, zsidó vallású, orosz anyanyelvű, Angliában, Palesztinában (illetve később Izraelben)

élt, de élete utolsó 40 évét Amerikában töltött közgazdászt, írót, könyvkiadót és zsurnalisztát, aki azt jelenti az X bolygónak, mint Däniken mester az ufológiának, Lázár János a trafiktörvénynek vagy a Kim család Észak-Koreának: nélküle talán nem is létezne. Vagy ha létezne, sokkal unalmasabb lenne. Pár könyvét magyarra is lefordították, de ha ezeket nem sikerülne megkaparintanotok, keressetek rá a neten, magyarul és angolul egy csomó izgalmas cuccot olvashattok tőle.

Csak két érdekesség ezek közül: Zecharia barátunk kiszámította, hogy a Nibiru (ő következetesen így emlegeti az X bolygót) időszámításunk előtt 3761-ben (majd legutóbb időszámításunk előtt 161-ben) volt a napközelpontján. Na és mi volt ie. 3761-ben? Hát a világ és az ember teremtése (legalábbis a keményvonalas bibliatudósok szerint; ezért kezdődik akkor a zsidó naptár). Hogy milyen érdekességek történtek ie. 161-ben, most lusta vagyok megnézni, talán majd valamelyikőtök.

Egy másik Sitchin-tétel azt mondja, hogy az emberi génállomány feltérképezése során (lásd még a Humán Genom Projektet) 223 olyan gént találtak, amelynek nincsenek a tudomány által megkövetelt előzményei a géncsaládfán.

Tény viszont az, hogy az X bolygó létezését megerősíteni, de megcáfolni sem tudták.

Ajánlott cikkek:  Rejtélyes Hold
                       Phobosz rejtély