Francisco Franco emlékét szégyenli Spanyolország

Az új generációk számára Francisco Franco, aki 39 éven át irányította Spanyolországot, már csak egy történelmi személy, és akiről a spanyolok többsége nem szívesen emlékezik meg

A diktátor 1975-ben, 83 éves korában hunyt el, bebalzsamozott holttestét a Madridtól 50 kilométerre lévő Elesettek Völgyében temették el az általa építtetett mauzóleumban. A diktatúra szobrai és jelképeinek nagy része már eltűnt a közterületekről, de még mindig több városban utcák tucatjai viseli a diktatúrához köthető személyek neveit, amit a megszokás hagy változatlanul.
A spanyolok többsége nem akar foglalkozni Franco emlékével, inkább a szónyeg alá söprik a kellemetlen múltat. "Akik a diktátor halálának évében születtek, ma már középkorúak. Számukra a diktátor ugyanolyan történelmi személy, mint például a XVI. század végén uralkodó II. Fülöp spanyol király" - mondta Juan Carlos Pereira a Complutense egyetem történész professzora az EFE spanyol hírügynökségnek.

Spanyolországban az 1977-ben kelt amnesztiarendelet értelmében a polgárháború (1936-39) és a Franco-diktatúra (1939-75) alatt történt bűncselekmények jogi szempontból nem firtathatók. Azóta ugyan több kísérlet is történt a múlttal való szembenézésre, de csupán egyetlen bírósági eljárás indult néhány éve, az is Argentínában, 10 ezer kilométerre Spanyolországtól. Az 1936 és 1939 közötti spanyol polgárháború halálos áldozatainak számát legalább félmillióra, az emigránsokét 300 ezerre becsülik. A harcok befejezése után kemény megtorlás következett, több ezer embert bebörtönöztek, a kivégzettek száma elérte a 30 ezer főt.    

A Franco diktatura másik bűne, ami csak a 2000-es évek  vége felé került nyilvánosságra, hogy  évtizedeken át aprólékosan kidolgozott forgatókönyv szerint raboltak el újszülötteket apácák, papok és orvosok a spanyol kórházakban. A botrány kipattanása óta szülők és gyerekek ezrei próbálják megtalálni egymást DNS-bankok segítségével.

Kezdetben politikai megrendelésre történt a gyerekek áthelyezése: a diktatúra kezdetén először a politikai foglyok gyerekeit adták át olyan családoknak, amelyeknek a politikai meggyőződése elnyerte a rezsim tetszését, később azonban a kórházakat akkoriban működtető katolikus egyházon keresztül már egyenesen a szülőszobákból vitték el az újszülötteket. A Franco-diktatúra idején az állam úgy gondolta, hogy ezeknek a gyerekeknek átnevelésre van szükségük, ezért a hatóságok kifejezetten büszkék voltak a cserékre, és évente közöltek statisztikákat arról, hogy hány gyereket "menekítettek meg" a szüleiktől - mondta a Time magazinnak a témáról írt egyik könyv szerzője, Ricard Vinyes, a barcelonai egyetem történésze

Franco halála után megszünt a politikai motiváció, de a bejáratott módszer tovább működött és  szabályos gyermekkereskedelemmé vált.  1960-és 1989 között 300 ezer gyermeket rabolhattak el szüleiktől.  A gyermekeket már születésükkor elválasztották valódi édesanyjuktól, akiknak azt mondták a baba meghalt, miközben a csecsemőt eladták gyermektelen családoknak. Mint kiderült, olyan is volt aki egy ház árát fizette ki az ebben közreműködőknek.

Egy 1972-ben elrabolt fiút keresnek

 A Franco diktatúrával és hatásaival máig nem nézett szembe Spanyolország. A visszaélések, és a rezsim nevében elkövetett bűnök kivizsgálása elmaradt a demokratizálódási folyamat érdekében. A fel nem dolgozott sérelmek emléke azonban ott él több millió ember szívében.