65 millió éve az óriáscápák vették át az uralmat a tengerekben

Hatvanötmillió éve, a dinoszauruszok hirtelen történt kihalásával beköszöntött a földtörténeti újkor, a kainozoikum, az emlősök virágkorának nevezett korszak. A földi élővilágban ekkor elkezdődött  látványos változások azonban nemcsak a szárazföldekre szorítkoztak; a nagy kékség birodalmában is új időszámítás vette kezdetét. A kainozoikum tengereinek  leglátványosabb újdonságát az óriáscápák megjelenése okozta. számol be róla az origo

A dinószauruszok kihalását okozó meteor becsapódás rendet vágott az óceáni táplálékpiramisban is. Földtörténeti értelemben egyik napról a másikra eltűntek a kor tengereinek élővilágát terrorizáló hatalmas ragadozó hüllők, és velük együtt vesztek ki az ugyancsak ragadozó életmódot folytató héjas fejlábúak, az ammoniteszek, valamint a mai kalmárfélékre emlékeztető beleminteszek is.

Mosasaurus, a dinosaurosok korának tengeri csúcsragadozója

A világtengerben,a tápláléklánc csúcsain, hirtelen ökológiai fülkék (niche) egész sora üresedett meg, amelyet nagy hirtelen az addigi másodhegedűsök, a cápák foglaltak el. E számukra törzsfejlődési szempontból roppant kedvező helyzet vezetett oda, hogy az ős-hajnalkor, a paleocén idején (65 millió évtől 55 millió évig) fejlődéstörténetük leggyorsabb evolúciós szakasza kezdődhetett meg.

Az óriások ősei sem voltak éppen parányiak

A földtörténet valaha létezett legnagyobb húsevő cápái kivétel nélkül egy rendszertani csoportból, a heringcápa-alakúak rendjéből (Lamniformes) kerültek ki.

A jelenkorban mindössze öt faj reprezentálja a szűkebb értelemben vett heringcápákat a világtengeren, az óriások kései leszármazottaként pedig csupán egyetlen faj, a velük távolabbi rokonságban álló nagy fehér cápa (Carcharodon carcharias) emlékeztet az ősi óriásokra.

A jelenkor legnagyobb húsevő cápafaja a nagy fehér

Cápaparadicsom az eocén trópusok tengereiben

Az eocén-időszak rendkívül meleg átlaghőmérséklete miatt (a globális átlaghőmérséklet +26 Celsius fok volt az eocén derekán) a magas szélességi körökig hatolt a trópusi öv ; Európa területén Skandináviáig nyúlt a pálmahatár, Németország területén pedig kiterjedt trópusi esőerdőségek zöldelltek. 
A Tethys medencerendszeréhez tartozó, és Európa valamint Észak-Afrika jelentős részét elborító meleg sekélytengerekben rendkívül gazdag trópusi tengeri élővilág tenyészett. Ebben a ragadozók számára paradicsomi környezetben jelent meg az az első valódi óriás, és egyben egy új nemzetség faja, a Carcharocles auriculatus, nagyjából 45 millió éve.

 Carcharocles auriculatus fogmaradványa
 

Az Egyesült Államokbeli Dél-Karolinából, valamint Marokkóból és Ukrajna illetve Oroszország eocén időszaki rétegeiből előkerült fogmaradványok alapján, a Carcharocles auriculatus kifejlett egyedeinek testhossza 10- 11 méter körüli lehetett,a tömegük pedig 8-10 tonnát nyomhatott. A háromszög alakú fogak 8-12 centiméter magasak, és kiválóan reprezentálják azt a pusztító erőt, amellyel ez az óriási porcos hal rendelkezhetett.

Ezek az óriási ragadozók a mai nagy fehér cápához hasonlóan a parti öv vizeiben prédálhattak, és egyetlen melegvérű tengerlakó sem érezhette magát biztonságban ezektől az óriásoktól. Azonban még ez a méretes csúcsragadozó is szinte eltörpül az óriásfogú cápák evolúciójának koronázatlan fejedelme, minden idők leghatalmasabb húsevő cápája, a Carcharocles megalodon mellett, amelynek első ismert példányai az oligocén és miocén időszak határán, 23 millió éve bukkantak fel a világóceánban. 

Egy megtermett és egy közepes méretű megalodon (felül szürke és piros színnel jelölve) valamint a ma élő legnagyobb cápafaj, a planktonevő érdescápa (lila színnel) és a nagy fehér cápa (zöld színnel) valamint az ember méretét összehasonlító ábra

Egy nagyobb méretű C. megalodon szája 2, de akár 2,5 méter széles is lehetett. Egy ilyen egyed kitátott szájában kényelmesen elfért volna két felnőtt ember. A eddig ismert legnagyobb foglelet hosszúsága 18,3 centiméter; a 12 -15 centiméteres fosszilis fogak nem is számítanak rendkívülinek.
A C. megalodon a miocén időszak (23 millió évtől 5,5 millió évig) derekára az egész világon elterjedtté vált; fosszilis maradványai Európa, Ázsia, Ausztrália és Afrika, valamint az amerikai kontinens területéről is előkerültek.

Nagy kérdések: óriásnövés és kihalás

Máig megválaszolatlan kérdés, hogy vajon mitől nőttek ilyen hatalmasra ezek a ragadozók?

Ekkora testtömegnél a mozgás, és különösen a prédálás jelentős energiákat emészt fel; nem véletlen, hogy a húsevők között viszonylag ritkák is az óriásnövésű fajok. Ennél kisebb méret esetén sem lettek volna igazán természetes ellenségei, a 16-20 méteres testhosszúságot így ez a körülmény sem indokolja.

Rekonstruált megalodon állkapocs

Megoszlanak a vélemények, hogy mi okozhatta a C. megalodon kihalását. Egyes szakértők, köztük Ellis és McCosker szerint a klímaromlás, és a természetes táplálékukat alkotó cetpopuláció lecsökkenése áll a C. megalodon kihalásának hátterében. A már az oligocénben elkezdődött általános lehűlés kisebb nagyobb ingadozásokkal a miocénben is folytatódott, és 2,6 millió éve elvezetett az első nagy eljegesedési periódushoz.

A tengervíz hőmérsékletének csökkenése miatt a megalodon elsőszámú zsákmányának számító cetfajok egy része kihalt, a túlélők pedig vastag szalonnaréteget növesztve alkalmazkodtak a hidegebbé vált vizekhez.A magasabb szélességi körökre költöző ceteket viszont a C. megalodon már nem tudta követni, ezért fokozatosan kihaltak. Létezik egy másik ezt kiegészítő érdekes megközelítés is, amely szerint a bő 5 millió éve megjelent kisebb, de fürgébb és sokkal jobban alkalmazkodó nagy fehér cápa került abba az ökológiai fülkébe, amelyet korábban a C. megalodon foglalt le.

Az egyre jobban fogyatkozó prédaállatokból az életképesebb nagy fehér ragadta el a többletet, mindez meggyorsította a C. megalodon populáció összeomlását. Az óriásfogú cápák nagyjából másfél millió éve vesztek ki a világtengerből, a legfrissebb kutatások szerint utolsó mohikánjai talán csak néhány tízezer évvel ezelőtt tűnhettek el; így könnyen lehetséges, hogy még a mit sem sejtő Homo sapiens kortársa volt ez a valódi zoológiai rémálom.

Talán még mai is élnek a tengerekben a földtörténeti korok késői túlélői.

Az emberiség már a világűrt kutatja, de úgy tűnik még a Földön is van felfedezni való.