Corazón és naturaleza – Miért nem cuer és natura?

Arról lehetne majd esetleg olvasni, miért van néhány „túl hosszú” főnév a spanyolban? A „corazón” és a „naturaleza” szóra gondolok. Mert rövidebb szót várna az ember, pl. „cor”, „natura”. Miért lett ott a végén az -azón, ill. -eza?

Tamásnak teljesen igaza van: a spanyolban van több olyan, mondhatni „alapvető” szó, amely a latin forrásához képest valamiért indokolatlanul hosszúnak tűnik – hiszen köztudott, hogy a gyakran használt szavak általában rövidülni szoktak, nem éppen hosszabbodni.

Persze nem lenne ez annyira furcsa, így Tamás sem figyelt volna fel rá, ha a többi újlatin nyelvben is hasonlóan hosszú szavakkal fejeznék ki a ’szív’ és a ’természet’ jelentéseket. Az olaszban azonban cuore és natura, a franciában cœur [kör] és nature [natür] alakokat találunk, katalánul a ’szív’ cor (a ’természet’ a spanyolhoz hasonlóan naturalesa), románul a ’természet’ natură (a ’szív’ jelentésű inimă a latin ÁNIMA ’lélek’ szóból származik).

Arra a kérdésre, hogy miért pont ezek a hosszú formák terjedtek el mára a spanyolban – illetve a portugálban (coração, natureza) és a galiciaiban (corazón, natureza) –, nem lehet tudományos választ adni. Az viszont biztos, hogy ennek már a hispaniai vulgáris latinban is így kellett lennie, valamint az is, hogy már a rómaiak is szerettek mindent becézgetni, illetve a szavakat mindenféle (kicsinyítő, nagyító stb.) képzőkkel ellátni.

La Natura/leza/
 

A nagyon rövid, egy szótagú szavaknál előfordul, hogy éppen emiatt toldják meg őket és terjednek el valamilyen képzővel, mert ellenkező esetben vagy félreérthetőek lennének hasonló rövid szavakkal (ez például a régi portugál cor ’szív’ és cor [< lat. COLORE(M), acc.] ’szín’ esetében fennállhatott volna), vagy kivesztek volna a használatból. Előfordulhat az is, hogy az eredeti alak valamiért tabuvá, esetleg rosszul hangzó kifejezéssé válik, képzővel ellátott formában viszont nem, ezért az utóbbi terjed el (lehet, hogy így lett a latin HISPANUS ’hispán, spanyol’ szóból is HISPANIOLUS ’spanyolocska’ > español). Ez azonban csak két lehetőség a sok közül – valójában nem tudni a pontos okát az ilyen változásoknak. Amit a továbbiakban vizsgálni tudunk, az e szavak dokumentáltsága, előfordulása.

A latin semlegesnemű CŎR ’szív’ főnév alany- és tárgyesetű alakja megegyezett (többes száma CŎRDA volt, de mivel az újlatin nyelvekben a főnevek elvesztették a semlegesnemet, ezért a vulgáris latin hímnemű főnevek többes számának mintájára képezték, már amelyik nyelvben van folytatása: olasz cuore, cuori, katalán cor, cors stb.). Az óspanyolban ez – a rövid [o] kettőshangzóvá válásával, ami hangsúlyos szótagban szabályos, rendszeres hangváltozásnak tekinthető – cuer alakban folytatódott, amely a coraçón ~ corazón alakkal együtt már a 12. századtól datált: Spidiós’ el caboso de cuer e de veluntad. ’Szívből és elszántan búcsúzott a derék lovag.’ (Cid: 226., 1140 körül).

Ez a forma azonban eléggé rövid életű lehetett: a 15. század után szinte teljesen kiveszett a használatból, többes számban (cueres) pedig a 13. század közepén fordul elő utoljára, és az óspanyolban is inkább csak a fenti idézetben lévőhöz hasonló, rögzült kifejezésekben használták. A Spanyol Királyi Akadémia Nyelvtörténeti Szövegtárának (CORDE) adatai alapján a cuer mindössze 95 alkalommal fordul elő 12–18. század közötti szövegekben. Ezekből 86 az óspanyol (azaz a 12–15. századi) korszakból való, azonban több mint egy tucat a cuerno (< lat. CŎRNU) ’szarv’, cuerda (< lat. CHŎRDA) ’húr’ vagy cuerpo (< lat. CŎRPUS) ’test’ szavak rövidülése, ezért itt nem is vehetőek figyelembe.

Enrique Simonet (1866–1927) spanyol festő La anatomía del corazón (A szív anatómiája) címen elhíresült műve
(Forrás: Wikimedia Commons, közkincs)

A corazón (illetve az óspanyolban szintén coraçón) forrása a hispaniai népi latin CORATIŌNE(M), a CŎR „nagyító” képzővel ellátott változata, amelyet Joan Coromines etimológus szerint a „bátor férfiak és szerető nők nagy szívére” használtak – de hogy ebből mi igaz, szintén nem fogjuk megtudni. Erre az alakra már a 12–15. századból is majdnem 6000 találatot hoz a CORDE, vagyis mintegy két nagyságrenddel többet, mint a cuer formára, ami szintén azt igazolja, hogy a nép ajkán ez jóval elterjedtebb lehetett.

A latin NATŪRA folytatója, a natura (szabályos hangváltozással *nadura lenne, ám ilyen szó nem dokumentált) is sokáig megvolt a spanyolban (tulajdonképpen máig megvan, csak nem használják, legalábbis ’természet’ jelentésben), első előfordulása szintén az 1140 tájékán keletkezett Cid-eposzból való. Ez az alak – írásbeli dokumentáltságát illetően – fénykorát a 15. században élte, majd onnantól fokozatosan visszaszorult a naturaleza javára, amely csak egy századdal később, 1237 környékén jelenik meg írásban, azonban a 17. századra teljesen átveszi az előbbi szerepét. Ezt a nyelvi változást kiválóan szemlélteti az alábbi táblázat.

A naturaleza közvetlen forrása nem is a natura főnév, hanem a natural (< lat. NATURALE(M), acc.) ’természetes’ melléknév, amelyhez a ’-ság/-ség’ jelentésű -eza (< lat. -ĬTIA) fogalomképző járul: vagyis a naturaleza eredeti jelentése ’természetesség’ volt. Hogy miért vette át ez az alak a natura jelentését, arra csak tippem van (ami persze semmit sem jelent): én arra gondolok, hogy a natura idővel a meztelenségre, nemiségre kezdhetett el utalni, ezért tabuvá válhatott a használata (a DRAE szerint ma is létezik ez a jelentése, bár alig használtnak jelzi).

Habár olvasónk kérdésében nem szerepelt, de például ugyanitt említendő a naturaleza alakhoz hasonlóan keletkezett cabeza ’fej’ is, amely egy vulgáris latin *CAPĬTIA alakból származik. Az eredeti szó a CAPUT (nom. és acc.) volt, amelynek közvetlen folytatója a cabo, azonban ez ’valaminek a széle, vége’, illetve [földrajzi] ’fok’ jelentésűvé vált a spanyolban. Az óspanyolban egy ideig a tiesta (< lat. TĔSTA, eredetileg ’cserépedény, fazék’, innen ’koponya’ majd, ’fej’ – vö. ol. testa) szó is élt ennek szinonimájaként, a mai spanyol testa azonban legfeljebb csak tréfából használatos e jelentésben.

Végezetül elképzelhető az is, hogy a vulgáris latin helyi változatában volt egy erős analógiás tendencia arra, hogy minden főnév végződése -A(M), -E(M) vagy -U(M) legyen, amibe a semlegesneműek nem fértek bele. Két kézenfekvő megoldás volt: vagy átsorolták őket egy másik ragozási osztályba a létező alakjaik alapján, vagy képzőt raktak hozzájuk, s innen a corazón és a cabeza...

A hasznos kiegészítésekért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

Forrás: Elmexicano