Valamikor, úgy 150 millió évvel ezelõtt, ezen a területen még tenger hullámzott.

Ez a tenger vizi folyosóként kötötte össze a mai Földközi tenger õsét az Atlanti óceánnal. Teltek múltak az évek, az évmilliók, és a tengerfenékre egyre több és több üledék rakódott. Az alsó rétegek cementálódtak, megkövesedtek, miközben folyamatosan rakódott rájuk az elhalt tengeri élõvilág (halak, növények, csigák) újabb rétege.

Aztán 20 millió évvel ezelõtt, a földkéreg mozgása következtében ez a terület kiemelkedett, hatalmas sziklaplatót alkotva.

A természet azóta sem pihen, az errózió megkezdte munkáját. A keményebb kõzet  közül az esõk kimosták a kevésbé megkövesedett  részeket, ezáltal igen különleges formák keletkeztek. Kialakult a mai fantasztikus táj.

A hegytetõn futurisztikus látvány fogadott.

Természet alkotta napozó ágy

 

A háttérben pedig a sziklatömbök, mint óriások építõ játékának díjnyertes mûvei, néma egykedvûséggel szemlélik az õket csodáló embereket.

Hány milló év termése ez a rétegzõdés...... tûnõdöm. Aztán rájövök.  Százharminc millió  év üledéke magaslik elõttem.  Emberi észnek már-már felfoghatatlan idõmennyiség.

 

A repedezett  sziklafalak közt idõnként  kis fennsíkok bukkannak elõ.

 

A fennskot különbözõ formájú sziklatömbök keretezik. Az egyik, mintha egy óriási talapzaton ülõ, messzeségbe tekintõ fenséges szobor lenne, kinek palástját hátra fújta a szél.

 

A másik oldalon keskeny hasadék a fennsík kijárata.

 

Ami átvezet a következõ fennsíkra, ahol a szélsõ szikla, mint egy lovagvár õrtornya felügyeli az átjáróhoz vezetõ utat.

 

Amikor másik oldalra nézek, szabadjára engedett képzeletem már keresi, milyen értelmet tudok belemagyarázni a holt kövekbe. Ebben a sziklában Keops fáraó piramisát õrzõ szfinxet vélem felfedezni.

Bármerre nézek, fantasztikus a táj. Jól látszanak a rétegzõdések és felettük a nagyobb szikla tömbök. Az eldõlt és letört darabok jelzik, egyszer minden elindul az enyészet útján. Melankólikus hangulatba keveredek. elgondolkodom az élet múlandóságán. Elöbb-utóbb rám is az sors vár, mint ezekre a kövekre. Elporladok. Csend van. Nincs más hang, csak a madarak csiripelése.

 

Az anyagi világ múlandóságán merengve megyek tovább. Nem kell sokat mennem,  a következő szikla látványa visszatérít a jelenbe. Kihasználom, hogy a busz indulásáig még van néhány perc. Búcsuzóul  még készítek néhány képet a hihetetlen formákról, a természet lenyûgözõ alkotókézségérõl.