.

A rajongók 2019-ben újra repülni szeretnének a Concorde-al




Tíz éve, hogy az Air France gépei örökre leszálltak, és még tíz kell majd, míg az utódok megérkeznek.

 


Leszállás Londonban

Concorde: a repüléstechnika diadala 


A brit közellátási és közlekedési minisztériumban felállított Szuperszonikus Utasszállító Repülő Bizottság 1959-ben olyan gépek gyártására tett javaslatot, amelyek hosszú, interkontinentális járatként üzemeltetve kétszer olyan magasan és gyorsan repülnének, mint a korabeli gépek. 1962-től a francia és a brit kormány megállapodása nyomán a két ország együtt folytatta a fejlesztést.


A Jalopnik repülésügyi szakblogja, a Flight Club szerint szerint az elszánt klubtagok a párizsi Le Bourget repülőtéren álló Concorde-ot vennék meg, csinosítanák ki és tennék működőképes állapotba nagyjából 180 millió dollárból. A tiszteletkörük után légiparádékra is elvinnék a gépet, illetve jó pénzért vállalati bulikat szerveznének a fedélzetén, és a gazdagoknak is bérbe adnák magángépnek, így egy idő után akár a beleölt milliók is visszatérülhetnének.


A kiválasztott gép Le Bourget repülőterének egyik hangárjában

A klub emellett szemet vetett a párizsi Orly repülőtéren kiállított Concorde-ra is, amit 16 millió dollár ráköltésével egy speciális platformon állítanának ki Londonban a Temzén, a közönségkedvenc óriáskerék tőszomszédságában. Erre gépre egy luxuséttermet álmodtak meg, ahol akár azt a menüt is végigehetik a vendégek, amit a menetrend szerinti Concorde-járatok fénykorában a 8000 dolláros jegyeket megváltó utasok kaptak.
 

Utazósebesség: 2 124 km/h
Végsebesség: 2 179 km/h
Bevezetés dátuma: 1976. január 21.
Forgalomból kivonva: 2003. november 26.
Hajtómű típusa: Rolls-Royce/Snecma Olympus 593
Első repülés: 1969. március 2.
Gyártók: BAE Systems, Airbus-csoport, British Aircraft Corporation, Sud Aviation, Aérospatiale

Forgalomból való kivonásához több ok is hozzájult.
  • 2000. július 25-én Franciaországban egy szállodára zuhant a Párizsból New Yorkba tartó Concorde, a fedélzetén 100 utassal és 9 főnyi személyzettel. Az Air France 4590 számú járatának tragédiáját senki sem élte túl.
  • 2001. szeptember 11. után megtorpant utazási piac.
  • A Concorde-géppark fenntartási költségek óriásiak voltak.
  • 1969-től évtizedeken át a legkorszerűbb repülőgépnek számított, de mivel nem volt versenytársa, nem fejlesztették, így az ezredfordulóra a pilótafülkéje elavulttá vált a folyamatosan fejlődő Boeingekhez képest.
  • Sokan támadták a géptípust amiatt, hogy a kifejlesztése az állami túlkapások legillusztrisabb példája, hiszen közpénzből fejlesztettek olyan technológiát, amit csak a leggazdagabb réteg javát szolgálta.


A gép a kor csúcstechnikáját képviselte,karcsú törzse az új utakat kereső kereskedelmi repülés szimbólumává vált.


Forrás: Index

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol