.

Sörfesztivál Fuengirolán




Minden évben festői környezet ad otthont a bajor sörfesztiválnak Fuengirolán.


Soahil, a Fuengirolát uraló várrom.
 
Úgy tűnik a város vezetése megirigyelte a német sörfesztiválok sikerét és még évekkel ezelőtt elhatározták nyaranta itt is rendeznek hasonlót. Erre kiváló helyszínként kínálkozott a város határában álló vár. A történelem folyamán a falakon belül lévő épületek elpusztultak, így a belső tágas udvar megfelelő helyszín az ilyen rendezvényekre. A megmaradt bástyáról pedig szép panoráma nyílik a tengerre és Fuengirolára
 
.
Aki nem ismeri a spanyol viszonyokat, meglepődve tapasztalja hogy este 8 óra körül, még többen vannak a vár előtti strandon, mint  a sör ünnepén. Azért fél kilenc körül elkezdenek gyülekezni az enni, inni vágyók és a sramlit valamint modern számokat egyaránt játszó zenekar is belekezd műsorába. 
Az igazi élet azonban tíz óra után kezdődik. Ekkorra már behangolják magukat a sörivók, a parázson sűlt húsok illata belengi az asztalokat, nem csoda hogy ilyenkor jó ütemben fogynak a híres bajor sörök.
Nagyjából ezt tudja ez a sörfesztivál. Lehet enni, inni, zenét hallgatni, és akinek ez nem elég, még nézelődhet a bástyáról és ihat még egy korsó sört. Mikor lenéz a partra, láthatja, hogy a vár alatti homokos parton az utolsó pillanatig élvezik a strandolók a jó időt. Hazafelé alig-alig készülődnek, pedig mindjárt lemegy a nap.

Vannak akik az esti sütögetéshez készítik elő az asztalt és vannak aki még egy utolsót csúsznak a folyót átívelő drótkötélen. Ahogy a házak mögött végkép eltűnik a nap, lassanként ürül a part

A sörfesztiválon meg ilyenkor kezdődik az élet
A szervezők ezzel a fesztivállal nem vállaltak nagy kockázatot. A különleges környezet, a német sörök, a nyílt lángon sült pecsenyék garantálják a sikert.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol