.

Májusban került elő a Bermuda háromszögben 90 éve eltűnt hajó




Kubai vizeken került elő a kilencven éve eltűnt gőzös, irja a worldnewsdailyreport.com híroldal

 

A kubai parti őrség május 16-án, Havannától nyugatra felfigyelt egy furcsa hajóra, amely tiltott katonai övezetben minden előzmény nélkül jelent meg.  A rozsdás rossz álapotú hajó a hívásokra nem válaszolt, így a parti őrség  három őrhajója fogta körül és tüzetesebb vizsgálat alá vette.

Bermuda Triangle: Ship Reappears 90 Years After Going Missing

A helyszínen kiderült, a hajó vélhetően az a Clinchfield Navigation Company tulajdonában álló SS Cotopaxi gőzös, amely 1925 november 29-én indult a dél-karolinai Charleston kikötőjéből  WJ Meyer kapitánnyal és 32 tagú személyzettel. Uticéljuk Havanna volt, ahova 2340 tonna szenet kellett volna szállítaniuk, de céljukat sosem érték el. A hajó az indulás után két nappal eltűnt a Bermuda háromszögben és azóta nem tudtak róla semmit.

Az előkerült hajó átkutatásakor megtalálták a hajónaplót, amelynek bejegyzései december 1-vel megszűntek, míg az előző két napról részletes tájékoztatás olvasható.


Az SS Cotopaxi induláskor és mostani felbukkanásakor

Képtalálat a következőre: „General Abelardo Colome”A minisztertanács alelnöke, General Abelardo Colome (balra), kijelentette a kubai hatóságok alapos vizsgálatnak vetik alá az esetet. Fontosnak tartja kideríteni, hogy az SS Cotopaxi hol volt 90 évig, eddig miképpen lehetett észrevétlen és hogyan kerülhetett észrevétlenül a személyzet nélkül hánykolódó SS Cotopaxihajóroncs ebbe a katonai övezetbe.

A vizsgálattal megbízott Rodolfo Salvador Cruz (jobbra) hajózási szakértő, a hajónapló részletes átvizsgálása után sem tudott mást megállapítani, minthogy lehetséges, hogy a hajót december 1-én a személyzet elhagyta. Mint hangsúlyozta, ez csak feltevés, mert a hajó elhagyását semmi nem indokolta.

A Bermuda háromszög kedvenc téméja a misztikus töréneteket feldolgozó irodalomnak. Sok rejtélyes repülógép és hajó eltűnés köthető ehhez a területhez. Ez az eset talán a szkeptikus természettudósok érdeklődését felkelti és tudományos módszerekkel is megvizsgálják a körzetben történt anomáliákat.

The Bermuda Triangle
A Bermuda háromszög


Forrás: http://worldnewsdailyreport.com/bermuda-triangle-ship-reappears-90-years-after-going-missing/

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol