Jelenlegi hely
.
Az akaraterő győzelme
Anand Arnold annnak ellenére lett indiai testépítő bajnok, hogy kerekes székben éli életét.
Arnold már kisgyerek korában nagy csodálója volt névrokonának, Arnold Schwarzeneggernek. Talán a névazonosság is hozzájárult álmaihoz, ő is híres testépítő akart lenni. 13 éves korában az indiai Punjabban kezdte versenyszerüen fejleszteni izmait és abban az évben megnyerte első érmét.
A sikersorozat nem tartott sokáig, mert alig lett 15 éves, mikor gerincvelő rákot dignosztizáltak nála. Betegsége következtében lábai lebénultak. Az orvosok műtátet javasoltak, ami után teljesen lebánult, csak a kezeit tudta mozgatni.
"Az a három év pokol volt számomra" emlékszik vissz azokra az időkre.
Nem adta fel álmait, és vasakarattal, a tólószékben is lekezdett tornászni. Súlyt emelt, gumikötéllel erősítette karizmait. Családja maximálisan támogatta, elképzelését, hogy kerekeszékből is tudjon testépítő bajnokságon indulni.
Az idő őt igazolta, kitartása meghozta a sikert. héromszor lett india bajnoka, tizenkétszer Mr Punjab és még 27 féle más címet is szerzett.
Apja Prince Arnold, hihetetlenül büszke fiára: "Minden apa, akinek ilyen fia van nagyon boldog lehet és büszkélkedhet fia akaraterejével. Én így vagyok vele."
Apja Prince Arnold, hihetetlenül büszke fiára: "Minden apa, akinek ilyen fia van nagyon boldog lehet és büszkélkedhet fia akaraterejével. Én így vagyok vele."
Legnagyobb vágya, hogy történetét megfilmesítsék. Úgy gondolja, ez sok mozgássérült, vagy balesetet szenvedett embernek adhatna reményt. Talán nem kell sokat várnia vágya megvalósulására, mert története felkeltette a filmesek érdeklődését.
metro.uk.com
metro.uk.com