Jelenlegi hely
.
Máig nem tisztázott titokzatos repülőgép eltűnés Ausztráliában
Az egyszerű rutinrepülésnek indult utazás Ausztrália történelmének egyik legrejtélyesebb eltűnésévé vált. A fiatal ausztrál pilóta, Frederick Valentich ügye a mai napig lázban tartja az idegen látogatókban hívőket és a téma iránti szkeptikusokat egyaránt. Megnyugtató válaszok továbbra sincsenek.
Fegyelmezetlen ufóhívő pilóta
Frederick Valentich közel sem tartozott a fegyelmezett, tapasztalt pilóták közé. Kétszer jelentkezett az Ausztrál Királyi Légierőhöz, azonban mindkét alkalommal elutasították nem megfelelő végzettsége miatt. A kudarc nem tántorította el a fiatal férfit a repüléstől, így hamarosan az Air Training Corps kadétja lett.
Valentich 1958. június 9-én született Melbourne-ben. A szüleivel és három testvérével élt egy háztartásban, eltűnése idején pedig a szülővárosában egy üzletben dolgozott eladóasszisztensként. A repülés mindig is a vágyálma volt.
Tanulópilóta szakszolgálati engedélyét 1977 februárjában kapta meg, a rá következő szeptemberben pedig már a magánpilóta szakszolgálati engedélyt is megszerezte. Valentich polgáripilóta-képzésen is részt vett, eredményei viszont gyengék voltak, számos vizsgatárgyát elbukta. A tanulmányi problémák mellett több repülési incidens is köthető a nevéhez. Az egyik ilyen alkalommal egy ellenőrzött légtérbe lépett be, amiért figyelmeztetést kapott. Kétszer szándékosan felhőbe is repült, az egyikért hivatalos eljárást is indítottak ellene.
A fiatalember jellemrajzához még egy érdekes szempont kapcsolható. Édesapja, Guido Valentich szerint fia lelkes rajongója volt a földönkívüliekkel kapcsolatos jelenségeknek, és meggyőződéssel vallotta, hogy bolygónk hamarosan idegen invázióval találja magát szembe.
Ellentmondások árnyékában
Az ifjú Valentich mögött összesen 150 repült óra tapasztalat állt, amikor a Moorabbin reptérről egy Cessna 182-L típusú kisrepülőgéppel felszállt 1978. október 21-én. Az irányítóközponttal megosztott célja szerint Victoria állam déli partjait követve, Cape Otwayt érintve a Bass-szorosban fekvő King-szigetre repült volna. Itt az volt a terve, hogy utasokat vesz fel, majd visszatér a kiindulási pontra.
A történet első ellentmondása itt következik. A hozzátartozóknak Valentich ugyanis nem említett semmit az állítólagos utasokról, sőt a nekik vázolt elképzelések alapján azért utazott a szigetre, hogy egy kisebb rákszállítmányt vegyen fel. A későbbi vizsgálat során kiderült, hogy egyik állítás sem volt igaz, ráadásul az általános protokollt követve a pilóta a King-szigeti repteret sem értesítette a gép lehetséges érkezéséről.
A végzetes nap
Valentich helyi idő szerint 18.19-kor szállt fel, majd röviddel ezután kapcsolatba lépett a melbourne-i repülési szolgálattal. A pilóta által közölt információk szerint 19.00-kor érte el Cape Otwayt. A repülőgép nagyjából 256 kilométer per óra utazósebességgel haladt, a látási viszonyok jók voltak, a szélerősség is gyengének számított.
Az események 19.06-kor vettek érdekes fordulatot. Valentich megkérdezte a melbourne-i repülési szolgálat tisztjét, Steve Robeyt, hogy van-e más gép rajta kívül ötezer láb (1524 méter) alatti magasságban, de nemleges választ kapott. A fiatal pilóta viszont egy nagyméretű légi járművet látott, négy fényesen világító leszálló fényszóróval.
Rövidesen az ismeretlen gép - szokatlanul nagy sebességgel - legalább ezer lábbal (300 méterrel) elhaladt a Cessna 182-es fölött. Nem sokkal ez után az objektum már kelet felől közelített a férfi felé. Az azonosítatlan tárgy újra és újra Valentich feje fölé repült, aki emiatt úgy érezte, annak pilótája szándékosan játszadozik vele.
19.09-kor a légiirányító Valentich repülési szintje felől érdeklődött, és megerősítette, hogy ő sem tudja azonosítani a kérdéses légi járművet. Valentich 4500 lábban határozta meg helyzetét, és tömören beszámolt az őt zaklató objektumról. A hosszúkás tárgy olyan gyorsan repült, hogy nem tudta jól megfigyelni. Ezt követően rövid időre megszakadt a kommunikáció az irányítótorony és a kisgép között. A kapcsolat helyreálltával Valentich már pontosabb adatokkal szolgált az objektumról. Elmondása szerint az szabályosan „keringett” felette, felülete fémesen fénylett, és zöld színű lámpákkal volt kivilágítva.
Ezután újabb szünet állt be a kommunikációban. Amikor a kapcsolat visszatért, Valentich arról beszélt, hogy a tárgy hirtelen eltűnt. Újabb pár másodperces kapcsolatmegszakadás után a már cseppet sem nyugodt pilóta azt észlelte, hogy az előbb felszívódott légi jármű ezúttal délnyugatról jön. Pontosan 19.12.09-kor Valentich motorproblémákról számolt be.
Az utolsó bejelentkezés után ismét egy rövid „csend” következett, majd az összeköttetés helyreálltával a pilóta részéről elhangzott a beszélgetés talán legrémisztőbb mondata: „..ez lebeg, és nem repülőgép..”. Rögtön ez után egy azonosítatlan, 17 másodperces „fémes, kaparó hang” hallatszott. A bizarr zaj elnémulásával minden kapcsolat megszakadt.
Keresés
Az adás elnémulása után nem sokkal a hatóságok megindították a mentőakciót, hajók és légi járművek egyaránt kutattak az elveszett pilóta után. A keresést – amely nem vezetett sikerre - 1978. október 25-én szüntették be. A roncs nem került elő. Az egyedüli nyom, amit találtak, egy olajfolt volt a víz felszínén, nagyjából ott, ahonnan Valentich az utolsó rádióüzenetét küldte. A folt vizsgálata azonban azt az eredményt hozta, hogy nem légi járműből származik.
Öt évvel később azonban a víz egy hűtőzsalut mosott a Flinders-sziget partjaira. A repülésbiztonsági szolgálat vizsgálatot kezdeményezett. Ebből kiderült, hogy az alkatrész egy Cessna 182-es repülőgéphez tartozott, szériaszáma alapján pedig nem kizárt, hogy akár Valentich gépe is lehetett. A hivatal hozzátette, hogy az ilyen típusú alkatrészek leválhatnak a kisgépekről a repülés során, viszont ilyen esetekről abban az időszakban nem érkezett bejelentés. A különös, fémes zaj szakértői elemzése sem vezetett semmire.
A 315 oldalas hivatalos vizsgálati anyagot az ausztrál kormányzat 2012-ben tette nyilvánossá.
Mint minden ilyen eset után, megindultak a találgatások, melyben minden lehetőséget feltételeztek, de leginkább azt, hogy a pilóta beszámolója érzékszervi csalódás, vagy tudatos dezinformáció volt.
Átverte a világot?
Az egyik elképzelés szerint a férfi megrendezte az eltűnését meglehetősen teátrális körülmények között. Ezt könnyen megtehette, hiszen Cape Otwayt elérve elég üzemanyaga volt egy, a tervezettnél hosszabb útra - a King-sziget nagyjából száz kilométerre van Cape Otwaytől, a repülőgépben pedig további nyolcszáz kilométerre volt üzemanyag. Ugyancsak gyanús tényező, hogy a tiszta idő ellenére a radarok nem érzékeltek légi járművet a térségben, ami kétségessé teszi, hogy a férfi egyáltalán járt-e Cape Otwayben. Az átveréssel kapcsolatos elméletet erősíti, hogy a melbourne-i rendőrség egy titokzatos kisrepülőgép landolásáról kapott bejelentést Cape Otwaytől nem túl messze, pontosan abban az időpontban, amikor Valentich eltűnt. A férfi édesapja cáfolta ezt az elméletet, úgy vélte, a fia megbízható ember, aki nem találna ki képtelen történeteket.
Halálos tévedések
Egy másik teória alapján a pilóta dezorientált lett, és gépével fejjel lefelé repült. Így a másik légi jármű, amit látott, tulajdonképpen saját repülőgépének vízi tükörképe volt. Ha ezt a magyarázatot fogadjuk el, akkor a vízbe csapódás lett a férfi sorsa. Ennek az elméletnek is vannak kritikusai, szakértők szerint ugyanis a Cessna-182 üzemanyagrendszere úgy van kiépítve, hogy nem teszi lehetővé a hosszú ideig tartó fejjel lefelé történő repülést.
Ennek ellenére egy 2000-es privát vizsgálat a tájékozódási képesség elvesztését erősítette meg, ehhez nagymértékben hozzájárultak a motor- és rádióproblémák. Mivel a Bass-szorosban uralkodó tengeráramlások igen erősek, így a könnyű kisgép roncsai messzire sodródhattak, mielőtt végleg elsüllyedt volna. A Skeptoid weboldal egy harmadik opcióval is előállt a dezorientáltság magyarázatára. Eszerint Valentich – lelkes ufórajongó lévén - a „Harmadik típusú találkozások” című film nyitójelenetét próbálta utánozni. Erre az utalt, hogy a valóságban és a filmben lejátszódott rádióbeszélgetés több pontja bizarr hasonlóságot mutatott egymással.
Egy visszavonult vadászpilóta, James McGaha és Joe Nickell szkeptikuskönyv-szerző 2013-ban újabb teóriával állt elő, ami magyarázhatja a gép eltűnését. Ez alapján a lenyugvó nap okozta érzéki csalódás miatt a horizont a pilóta számára dőltnek látszott. A hamis helyzetfelismerés a férfit korrigálásra késztette, amivel akaratlanul úgynevezett zuhanóspirálba küldte a gépet, ebből viszont nem tudott szabadulni. McGaha és Nickell szerint a zuhanóspirál könnyen kelthette a pilótában a lebegés érzetét, másrészt a szűkülő spirálban a gravitációs erő akadályozta az üzemanyag áramlását, ami vélhetően a pilóta által jelzett motorhibákhoz vezetett. A szerzők a fényekre is találtak magyarázatot, szerintük Valentich a Vénuszt, a Marsot, a Merkúrt valamint az Antares csillagot nézhette az ufó lámpáinak.
A most ismertetett elméletek mellett előkerült még az öngyilkosság lehetősége is, ezt azonban mind a barátok, mind a családtagok véleménye alapján elvetették.
Az ufószál és a Manifold-fényképek
Ahogy az általában lenni szokott, Valentich eltűnése után azonnal megszaporodtak az ufóészlelésekről szóló beszámolók. Néhányan az égre tekintve olyan kiszámíthatatlanul mozgó zöld fényekről számoltak be, amelyek szorosan követték a pilóta gépét. Az ufológusok természetesen készpénznek vették a szemtanúk leírásait, ezek hitelességét azzal igyekeztek alátámasztani, hogy még az előtt születtek, hogy 1982-ben a hivatalos rádióbeszélgetést – amelyben szó volt a zöld lámpákról – nyilvánosságra hozták.
Az idegen látogatókkal kapcsolatos szálat kétes hitelességű fényképfelvételek is táplálták. Roy Manifold vízvezeték-szerelő a kérdéses időpontban time-lapse technikával éppen a lenyugvó napot fotózta a Cape Otway-i világítótoronynál. Amikor a képeket előhívta, érdekes felfedezést tett: a fotókon egy azonosíthatatlan, láthatólag gyorsan mozgó objektumot látott. Manifold elmondta, hogy a felvételek 20 perccel az előtt készültek, hogy Valentich jelentést tett volna az általa tapasztalt nehézségekről.
A képeket mind ufószakértők, mind szkeptikusok megvizsgálták. Előbbiek az objektum, valamint a felhők képkockákon tapasztalt pozíciói alapján arra a következtetésre jutottak, hogy egy nagyjából 320 kilométer per óra sebességgel haladó azonosítatlan tárgyról van szó, amelyet felhőszerű pára vesz körül. A szkeptikusok elvetették a tárgy szilárd természetére vonatkozó nézeteket, és szokatlan formájú, de egyszerű felhőnek titulálták az objektumot.
A Valentich-ügyet a mai napig Ausztrália egyik legrejtélyesebb repülőszerencsétlenségének tartják.
origo.hu
Vár a Costa del Sol