Jelenlegi hely
.
Aki eladta az Eiffel tornyot
Szerző: Hanula Zsolt (Index)
Szélhámosok szélhámosa
Ha egy kereskedőnek nagyon jó a szövege és nagyon meggyőző, azt szokták mondani rá, képes lenne eladni a turistáknak az Eiffel-tornyot. Victor Lustig, akit minden idők legügyesebb szélhámosának tartanak, tényleg megcsinálta ezt a világraszóló átverést. Kétszer. És csak utána indult be igazán a karrierje.
Victor Lustig
A gépet 10 ezer dollárért árulta, vagyis az egy hónap alatt hozta volna be az árát. Amikor a pénznyomtatós átverés miatt forró kezdett lenni a lába alatt a talaj, Lustig (aki eddigre az alvilágban a sima modora miatt a Gróf becenevet kapta) Párizsba tette át a székhelyét, ahol egy minden addiginál nagyobb átverésbe fogott bele: eladta az Eiffel-tornyot.
A szélhámos a pénz kézhez vételétől számított egy órán belül elhagyta az országot, és Ausztriában rejtőzött el. Arra számított hogy óriási botrány hajtóvadászat lesz az ügyből, de semmi ilyesmi nem történt - az átvert kereskedő, bizonyos Andre Poisson inkább lenyelte a veszteséget, de nem fordult a rendőrökhöz, hogy aztán a sajtó és az egész világ rajta röhögjön. Ezen felbuzdulva a Gróf visszatért Párizsba, és eljátszotta még egyszer a trükköt. Ezúttal azonban a vevő gyanút fogott, értesítette a hatóságokat, és a szélhámosnak menekülnie kellett.
Menekült is, vissza Amerikába, ahol minden addiginál nagyobb szabású bizniszbe fogott, pénzt kezdett el hamisítani. A jó minőségű hamisítványok több millió dollár értékben kerültek be az amerikai bankokba és kereskedelembe, a titkosszolgálat már attól tartott, hogy tönkre fogja tenni az egész pénzrendszert. A szélhámost végül a féltékeny barátnője adta fel a hatóságoknak, amikor kiderült, hogy Lustig megcsalja őt fő tettestársa, a kémikus Tom Shaw barátnőjével. A kitűzött tárgyalása reggelén megszökött a börtönből, magát ablaktisztítónak álcázva. Két hónappal később fogták el, és 20 évere az Alcatrazba zárták. Ezt már nem töltötte le, 1947-ben tüdőgyulladásban meghalt.
Forrás: Index / Hanula Zsolt