.

Rabszolgamunkások Angliában



 

10 és 13 ezer fő között becsüli egy felmérés azok számát, akiket rabszolgaként dolgoztatnak Nagy-Britanniában. Ez négyszerese annak, amit előzőleg feltételeztek – írja a Guardian.

 

Először készítettek hivatalos felmérést Angliában a modernkori rabszolgaságról. A felmérésbe belevették a prostitúcióra, házimunkára, mezőgazdasági és ipari, valamint halászati munkára kényszerítetteket egyaránt. A kormányt sokkolták az adatok, a jelenség teljes felszámolására törekednek.

A felmérés adatai váratlanul érték a kormányt, mivel a National Crime Agency (NCA, Nemzeti Bűnügyi Központ) előzetes adatai szerint "csupán" 2744 személy van ilyen helyzetben.
Ahhoz, hogy szembeszállhassunk a modernkori rabszolgasággal, mindenekelőtt el kell ismerni a létezését – mondta a brit belügyminiszter. A felmérést rendőrségi és határőrségi, valamint civil szervezetek adataiból állították össze. Törvényt készítenek elő az áldozatok hatékonyabb védelmére. A határőrség különleges egységeket állít fel, akik a kikötőkben és repülőtereken kiszűrik a potenciális áldozatokat.

 

Bernard Silverman professzor a Home Ofice tudományos tanécsadója szerint azért is fontos az összes forrás adatait figyelembe venni, mivel igy derülhet fény azokra a be nem jelentett, a munkavállaló kényszerű helyzetét kihasználó esetekre amelyek eddig rejtve maradtak a hatóságok előtt.

Egy nemzetközi jogvédő szervezet szakértője azt mondta, a kormány stratégiája nem biztos, hogy elégséges, a rabszolgatartók ugyanis azzal élnek vissza, hogy a dolgozók tartanak tőle: ha elvesztik munkaviszonyukat, kitoloncolják őket a szigetországból.

A kormány törvényjavaslatott kíván összeállítani, amelyben az illetékeseket nagyobb hatalommal ruházza fel az ilyen tevékenységek kiderítésének engedélyezésében.
Ez a probléma Skóciában és Észak-Írországban sem ismeretlen, eztért ott is hasonló intézkedéseket tervezenek.

Tavaly novemberben egy dél-londoni házból harminc éves kényszermunka után szabadítot ki egy "rabszolga" munkán tartott nőt a Scotland Yard, miután az illető a Tv-ben látott Aneeta Prem-hez  (a Freedom Charity szervezet alapítója) fordult segítségért.

Az egyik legnagyobb akadálya az áldozatok felszabadításának, hogy sokuk családtagja szegény országban él, és szűkös keresetükből őket segítik.  Az áldozatok félnek elveszíteni  minimális munkabérüket és félnek a kitoloncolástól.

 

Források:   hír24  theguardian.com
 
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol