Mire volt jó a karneváli maszk Velencében

Egy város az álarc mögött

A velencei karneválról, mint össznépi vigasságról az első írásos feljegyzés 1268-ra nyúlik vissza, bár gyökerei megtalálhatóak a pogány télbúcsuztató, tavaszváró ünnepekben is. A maszk mindig is egyik központi eleme volt a velencei karneváloknak, melyek nyitánya a középkorban Szent István napja (december 26.)- s a karneváli szezon húshagyó kedd éjfélig, a nagyböjt kezdetéig tartott. A maszkok viselése azonban máskor is megengedett volt, így október 5.-től karácsonyig, illetőleg áldozó csütörtökön, Jézus mennybemenetele napján is. Azaz az emberek az év meglehetősen nagy részében el tudták rejteni tényleges személyiségüket, amely természetesen bő teret engedett a visszaéléseknek is, munkát adva a törvényhozás jogalkotóinak. (A tettenért visszaélések kemény büntetéssel : férfiaknál 2 év börtön és 18 hónap gályamunka, valamint 500 dukát pénzbefizetés a Tizek kasszájába, prostituáltaknál köztéri megszégyenítés, 4 évi számüzetés a Köztársaság területéről, s ugyanaz a pénzbüntetés mint a férfiaknál.)
Ám a maszk mögé bújt társadalom többsége számára ez azt, a társadalmi szabályoktól és kötöttségektől mentes, cselekvési – és elsősorban morális, szexuális – szabadságot illetve anonimitást (szerencsejátékban!) adta, amely a legkülönbözőbb kalandokra nyújtott lehetőséget. A társadalom egésze – s ez alól a szerzetesek vagy a kolostorba zárt nők sem voltak kivételek – élvezte az átváltozás lehetőségét, s a maszkot viselő egyén megszólítása is egyezményesen ez volt: Maschera ti saluto! Üdvözöllek álorca! ( Vagy irodalmiasabban: üdvözöllek szép maszk!)

Érdekes jelenség volt a közékori Velencében a kurtizánok társadalmi jelenléte, ami ugyanolyan elfogadott volt, mint más, céhekbe tömörült mesterembereké – s panaszukra, a női ruhában más vonzalmúaknak szolgálataikat kináló konkurrenciával szemben, 1511-ben a Tizek Tanácsa engedélyezi, hogy erkélyeiken kebleiket szabaddá téve tegyék közszemlére saját értékeiket. (Lásd San Polo “vörös lámpás” kerületében található híd illetve utca: Ponta della Tette- Mellek hídja, Fondamenta delle Tette.)
A maszkarához általánosan hordott viselet – jellemzően a 18. században – az ujj nélküli, vállaknál dupla pelerin szerű (fekete) köpeny, a tabarro és a háromszögletű kalap, mely alatt a takarásról kendő/fátyol gondoskodott – mindkettőt viselhették férfiak és nők is.
A Gnaga egy macskaarcra hasonlító félmaszk, a homoszexuálisok által előszeretettel alkalmazott álca volt, női ruha mellé öltve –  s éppen ez indította panaszra a fentiekben elmesélt Ponta delle Tette környékének szereplőit. A homoszexuálisok éppen azt a törvényt használták így ki, hogy maszkos személy nem tartóztatható le. Egyébként ilyen életvitelt erősen üldözték Velencében. Büntetése akasztás, majd a test elégetése volt.
Pietro Longhinak a velencei hétkönapok 18. századi zsánerfestőjének, Rinocérosz című képén érthetetlenül álarcban ábrázolt alakok egyáltalán nem a festői fantázia termékei voltak. Nagy számban, és helyzetben örökített meg hasonlóan maszkot viselő velencei személyeket 1750-60 között hétköznapi foglalatosságaik közben. Francesco Guardi hasonló témájú festményéből azt is megtudjuk, hogy a helyszín a San Moisé-i Palazzo Dandoloban volt. Velencében érdekes intézmény honosodott meg, a cicisbeo, aki mintegy hivatalos kísérő/udvarló működött a feleségek mellett, miközben a férj mással kötötte le idejét.

Lord Byron például, válása után három évre velencei lakos lett. Egy idő után hölgy-kalandjairól fecsegtek mindenfelé a gondolások.  Byron megérkezése után gyorsan kitapasztalta a viszonyokat és megállapította, hogy Velencében az a társaságbeli hölgy számít kissé szabadosnak, akinek kettőnél több szeretője van. Továbbá azt is, hogy a jó nők sosem a főrendiek között találhatók. (Forrás:Velencei olló)

Ezen udvarlók kísérték el a hölgyet színházba, bevásárolni, vagy mint éppen itt a képen, modellt ülni. A feltehetőleg unalmas és fárasztó várakozás idejére – hisz zárt körben vagyunk – a kisérő félretolja maszkját. Érdekes világ, érekes társadalmi szokások, más kor. Azonban az emberi tulajdonságok nem változnak, a szórakozási igény, a titkos vágyak ugyanúgy benne vannak a mai kor emberében, mint a néhány száz évvel korábban élőkben.