Nyíregyházi gyermekorvos tapasztalatai Angliában

A nyíregyházi születésű Dr. Mátrai Zsolt a Debreceni Orvostudományi egyetemen szerzett diplomát általános orvosként, és a hivatás rögös útjára a Jósa András Kórház Gyermekosztályán lépett.

A  világot járt orvos érdekes tapasztalatokat szerzett külföldi munkái során. 1996-ban Stephen Ludwig professzor meghívta Philadelphiába az egyik vezető gyermekkórházba vendégorvosnak, ahol megtapasztalta milyen egy olyan kórházban dolgozni, ahol nem a pénz szűkössége dönt az alkalmazható terápiáról.
Miután visszatért magyarországra különböző gyógyintézményekben dolgozott, miközben két könyvet is írt.

A 2000-es évek közepán Angliában adódott lehetősége dolgozni RMO, azaz „bennlakó” orvosi minőségben. Ez meglehetősen fárasztó, napi 24 órás szolgálat egy héten keresztül. Ám aki helytál, azt keresik más helyekről. Szakorvosként több angliai városban dolgozott, a szabadségon lévő orvosok helyettesítésére London, Manchester, Leichester gyermekkórházaiban fordul meg időről időre, mint gyermekorvos.

Tapasztalatairól így nyilatkozik:

– A szakmai angolt idővel megtanulja az ember, de nagyon fontos, hogy milyen a kommunikáció a szülőkkel. Van egy séma, amit mindig elmondok, például: „bizonyára észrevette, hogy nem vagyok angol, ezért kérem, kérdezzenek rá, ha valamit nem értenek”, s ezzel meg is van a jó kontaktus. Ám sok a bevándorló, és sokszor annyira sem beszélnek angolul, mint én – utal a távoli, sajátos környezetre. További érdekesség, hogy Angliában mindenhez engedélyt kell kérni, még a gyerektől is, hogy megvizsgálhassa. Minden kórháznak meg van a maga eljárási protokollja, s ezt minden helyen meg kell tanulni.

Meglátása szerint Angliában sincs kolbászból a kerítés.

Bár magyar viszonylatban jobbak a kereseti lehetőségek – fűzi hozzá –, nem fenékig tejfel az élet, ott sem kolbászból fonják a kerítést. Egy külföldinek kétszer annyit kell dolgoznia, mint egy angolnak, hogy elfogadják. Volt részem hidegben és melegben, de több volt a hideg: az angliai kollégák távolságtartóak, hűvösek, úgy az orvosok, mint az ápoló személyzet. Furcsa, hogy nincs meg bennük az a belülről jövő segítő szándék. Ha egy idegen elakad valamiben, akkor maguktól nem lépnek oda s nem segítik át egy-egy problémán. Ha valaki mégis hozzájuk fordul, akkor a lehető legrövidebb úton s módon igazítják el, s aztán sietnek a maguk dolgára.

Az is fárasztó, hogy sokat kell utazni, s mindig új kórházat, új csapatot megismerni. Nagy az orvoshiány Angliában, mert az orvosok fizetése ott sem sok, csak Kelet-Közép-Európából nézve tűnik annak. Az élet viszont drágább, főleg az élelmiszer és a lakás kerül sokba. Egy hónapból többnyire 1-2 hetet dolgozok kint, s itthon is meg kell oldani a helyettesítést. Kelet-Londonban szerzett tapasztalataim azt mutatják, hogy az orvosok nagy része indiai származású. Tősgyökeres angol nem igazán választ orvosi pályát, mert ottani viszonylatban alulfizetettek, a nővérek pedig tipikusan a Karib-térségből kerülnek oda. Az viszont nagyon szembetűnő, menyire figyelnek a személyzet biztonságára és a gyógyítás nyugodt körülményeire! Hatalmas táblákon írják ki, hogy az orvosokat és ápolókat ért bárminemű atrocitásért súlyos büntetés jár. A betegek jóval fegyelmezettebbek is, mint Magyarországon…

A doktor orvosi munkája mellett jelenleg egy felvilágosító füzeten dolgozik, amely olyan esetekben szolgál praktikus tanácsokkal, mint a lázcsillapítás, hányás, égési sérülések, rovarcsípés, kutyaharapás, de az alapszintű újraélesztéshez is útmutatást ad. -irja a szon.hu