Szendi nails

Fuengirola egyik legforgalamasabb utcáján, az Avenida de Mijáson járva, úgy egy éve tűnt fel a felirat: SZENDI NAILS. Ez nem spanyol hangzású név, villant át agyamon és azon nyomban el is raktároztam elmém valamely félreeső helyére.

Utóbbi időben többször jártam ebben az utcában és minden alkalommal, feltűnt a reklám tábla. Agyam hátsó fertályából újból előbújt a gondolat.  Ez magyar név! Aztán egyik ismerősöm megerősített hitemben.
- Persze, hogy magyarok! Ráadásúl földijeim! Ők is Nyíegyházáról jöttek.
Ezek után elhatároztam, elmegyek az üzletbe. No, nem mintha túl nagyra nőttek volna körmeim, hanem egész egyszerűen kiváncsi voltam erre a családra.
Az üzletben szorgos munka folyt. Hangos "Jó napot" köszönésemet elnyomta a nyitott ajtón keresztül beáramló utcazaj. Valamit azért sejthettek odabent, mert úgy tekintettek rám, mintha nem lennének biztosak benne jól hallották e köszönésemet, vagy valamit félreértettek. Felderült arcuk, mikor tisztázódott, bizony honfitársuk vagyok.
Bemutatkozás után kértem, meséljék el történetüket.

-  Mi vállalkozó típusok vagyunk, mindig saját elképzelésünk szerint éltünk. - mesélte Katalin. - Utoljára vendéglőt vezettünk férjemmel Mgyarországon, de elég volt. A forgalom és a bevétel folyamatosan csökkent, a költségek meg folyamatosan nőtek. Az emberek mégis irígykedtek ránk.  Nem félünk a munkától, dolgozunk akár reggeltől estig is, de abban a környezetben már nem éreztük jól magunkat. Nem láttunk reményt a változásra.  A család egyöntetűen döntött. Próbáljuk meg külföldön.  Mielőtt nekivágtunk, mindent eladtunk. Házat, üzletet, kocsit.

- 2011. szeptemberében jöttünk ide. Lakást béreltünk, október végén már meg is nyitottuk üzletünket.

- Jött férjem, két nagy fiam, és nekiálltunk dolgozni. Hamar megszerettek minket, pedig eleinte még a nyelvet sem beszéltük. Fiam nyelviskolába is jár, de én csak annyit beszélek, amennyi a vendégektől rám ragadt.

Nem akarunk visszamenni Magyarországra. Jól érezzük itt magunkat. Mi szeretjük a vendégeket, a vendégek meg szeretnek minket. Kell ennél több?

- Azért az sem baj, ha a pénügyileg is rendben mennek a dolgok. - vetettem közbe.

- Nem panaszkodom.  Másfél éve vagyunk itt, és már egy nagyobb lakásba tudtunk költözni. Igy sokkal kényelmesebb. Az egyik fiam önállósodni akart, és decemberben nekivágott a világnak. Most Németországban kezd új életet.

- Nem bántuk meg, hogy eljöttünk! Itt kedvesek az emberek, nem éreztetik velünk, hogy idegenek vagyunk, és ráadásul nagyobb lehetőséget látunk boldogulásunkra. Úgy érezzük, munkánknak akkora értéke van, ami kényelmes megélhetést biztosít. Elégedettek vagyunk munkánkkal,  környezetünkkel, az időjárással, a kék tengerrel, a sok napsütéssel. Ha ezt hívják boldogságnak, akkor mi boldogok vagyunk!

Spanyolországi beilleszkedésükhöz sok sikert, további életükhöz pedig sok boldogságot kívánok!

P.R.