A világban minden egy a kvantumfizika szerint.

A kutatók csűrték-csavarták a dolgot, végül is arra a következtetésre jutottak, ez csak úgy lehet, ha a két részecske közt nincs távolság. A távolság a két részecske közt csak iluzzió. Olyan mint a hologramm, ahol három dimenziós képet látunk a két dimenziós flmről. Vagyis olyat látunk ami nincs ott.  Az már régebbi felfedezés, ha egy hologramm készítő eljárással készült képet sokfelé felé vágnak, minden darabban akkor is benne van a teljes kép, amit megfelelő megvilágítással látni is lehet, bármilyen messze vannak egymástól ezek a darabok.
Mivel az univerzum ezekből a kvantum részecskékből épül fel, adódott a feltevés a holografikus univerzumról. Erről a témáról Michael Talbot "Holografikus Univerzum" címen írt könyvet.

Tudományos ismertetésből ennyi is sok egy magazinban, inkább nézzük azokat a lehetőségeket, amiket ez az új ismeret felvillant.

A régi keleti vallások mindig is azt hirdették, ez a világ csak illuzzió. Az illiuzzióban szereplő emberek élik elülönültnek hitt életüket, de valójában minden egy egységet képez, minden mindennel összeköttetésben áll, és az emberek cselekedetei, gondolatai hatással vannak az egészre, mert minden onnan ered. 

"Ahogy lent úgy fent" mondás is azon alpszik, hogy a körülöttünk lévő világ is valamilyen magasabb dimenzióban lévő minta leképzése (hologram) és ezek a világok láthatatlan szállal vannak összekötve.

A kvantumbiológia kutatói, mint Deepak Chopra rámutatnak a kvantumfizika és a testünk biológia jelenségei közötti hasonlóságokra: Azt lehet mondani, hogy a test sejtjei ugyanezt a dolgot teszik. Nem csak helyi, fizikai szinten kommunikálnak egymással, hanem valamilyen információt szállító láthatatlan szállal is össze vannak kötve.  Kisérletekben kimutatták, hogy az agy hamarabb jelzi a fájdalmat, mint amennyi idő alatt a testben az ingerület odaér.

Valóság lehet a morfogenetikus mező, ami nem köthető helyhez és időhöz, de mégis létezik.
Japánban egy szigeten élő élő vad makákó kolóniát a kutatók folyamatosan a homokba dobott édesburgonyával látták el. A majmoknak ízlett az édesburgonya, az ételre ráragadt homok azonban zavarta őket. Az Imo-nak nevezett tizennyolc hónapos nőstény megmosta a burgonyákat, és ezzel megszüntette a zavaró motívumot. A fortélyra anyját is megtanította. Játszótársai szintén elsajátították az új módszert, és szüleiknek is megmutatták. Rövidesen az összes fiatal egyed megmosta burgonyáit, de eleinte csak a gyermekeiket utánzó felnőttek tanulták meg ezt a viselkedést. 1958 őszén az eképpen eljáró majmok száma a szigeten már jócskán megnövekedett, a szám nagyságrendjét Dr. Watson 100 egyedben határozta meg. Ekkor hirtelen csaknem az összes, a szigeten élő majom, minden további behatás nélkül, egyszerre csak mosni kezdte a burgonyákat.
Ez azt bizonyította a kutatóknak, valamilyen láthatatlan összeköttetés létezik a majmok közt, és ha egy információ bizonyos egyedszám számára ismerté válik, akkor az automatikusan megjelenik a többi majomnál is.

Eddig érthetetlen volt a telepátia, vagy az események megérzése (pl: az anya sokszor megérzi a csatatéren eleső fia halálát). Ezek a különleges dolgok a kvantumfizika világában felfedezett tulajdonségokkal már megmagyarázhatók.

Azonban még rengeteg felfedezésre várói smeretlen terület van. Ezek közé tartoznak a gondolati energiák, az intiuciók, a "semmiből" megjelenő ötletek, a művészeknél az ihlet és még lehetne sorolni.

Ilyenkor gondolkuzunk el igazán, milyen keveset ismerünk saját világunkból.

P.R.