Az oroszok 51-es körzete

Az Egyesült Államokhoz hasonlóan az egykori Szovjetunió területén is számos olyan szigorúan titkos katonai körzet található, amely megannyi találgatásra ad okot az UFO-kutatásban. A térképeken soha nem jelölt vagy sorszámmal ellátott „tiltott városokban” állítólag nem csupán az űrkísérletekben szerencsétlenül járt szerkezeteket gyűjti a hadsereg, hanem lezuhant idegen járműveket és földönkívüli tetemeket is tárol a „nem létező” támaszpontokon, amelyekről a titkolózás ellenére egyre több információ kerül napvilágra…

Az egykori Szovjetunió – amely évtizedeken keresztül már-már paranoiás módon rettegett ellenségeitől – számtalan megfejtetlen titkot hagyott az utókorra, s ezeket még közel húsz évvel a birodalom széthullása után is kényes hallgatás övezi. Ez a helyzet a hajdani világhatalom állami szintű UFO-kutatásával is, amelyet ugyan a mai napig szigorú titoktartás vesz körül, de néhány lelkes kutató és magas rangú katonatiszt révén mégis egyre több figyelemreméltó információ kerül nyilvánosságra a Szovjetunió UFO-programjairól.

Kozmikus haderő

Az Orosz Ufológiai Központ igazgatója, Paul Stonehill 1998-ban kiadott könyvében azt írja, hogy Sztálin intenzíven érdeklődött az UFO-jelenség iránt, és az 1947-es roswelli eseményekkel kapcsolatban sem hagyta magát félrevezetni. Ezt a feltételezést támasztja alá Borisz Szokolov nyugalmazott ezredes beszámolója is, aki 1978 és 1989 között a KGB ügynökeként vett részt a szovjet védelmi minisztérium és a tudományos akadémia munkájában. Szokolov szerint a diktátor kiváló orosz tudósokat kért fel a jelenség tanulmányozására, s miután megbizonyosodott arról, hogy a háttérben nem katonai fenyegetés áll, a további elemzés céljából elindította az első, államilag támogatott UFO-kutatási projektet.

Két évtizeddel később már nyilvánvalóvá vált, hogy az egyre látványosabb méreteket öltő UFO-aktivitás komolyabb vizsgálatokat igényel. Az ellenséges támadástól rettegő szovjet vezetés 1978-ban egy polgári és egy katonai bizottságot állított fel, s rövidesen arra a megállapításra jutott, hogy az ország különböző térségei felett megfigyelt rejtélyes objektumokat egyetlen földi gyártmányú eszközzel sem lehet azonosítani. Ekkor már a tudományos akadémia sem vonakodott kijelenteni, hogy akár egy idegen intelligencia is állhat a jelenség hátterében. Természetesen ezt követően a hadsereg is a korábbinál hangsúlyosabban foglalkozott a katonai szempontból is kínos problémával, s rendkívüli figyelmet fordított arra, hogy a folyamatosan gyűjtött adatokkal és beszámolókkal, vizsgálati eredményekkel és esetleges tárgyi bizonyítékokkal olyan technológiai információkat szerezzen, amelyekkel döntő fölényhez juthat a fegyverkezési versenyben. Ezt a célt szolgálta a Vörös Hadsereg új egységeként létrehozott „kozmikus haderő” is, amely egy repülő csészealj elfogását vagy megépítését kívánta elérni, hiszen az addig ismeretlen technológia elsajátításával és gyakorlati alkalmazásával végzetes csapást mérhetett volna a nyugati világra.

Tiltott terület

Az államosított UFO-kutatás keretében végzett fejlesztésekkel és tesztelésekkel a „tiltott városokként” ismert létesítményekben – szigorúan titkos bázisokon, föld alatti támaszpontokon, álcázott hangárokban és a világtól elzárt laboratóriumokban – próbálkozott a hadsereg, amelyeket az akkori vezetés fel sem tüntetett vagy legfeljebb sorszámokkal jelölt a térképeken. Egyes tiltott zónákban napjainkban is gyakran lehet látni felszálló és landoló UFO-kat, amelyeket időnként egy-egy teljesen szokványos repülőgép vagy helikopter kísér. Vajon Oroszország az idegenektől szerzett technológiával folytat kísérleteket, vagy csupán saját fejlesztésű – és a „hagyományos” repülő korongokra megszólalásig emlékeztető – légi járműveit teszteli a lakatlan vidékeken?

Az ufológiában „orosz 51-es körzetként” emlegetett Kapusztyin Jar a Szovjetunió legjelentősebb rakétabázisa volt, amely titokzatosság szempontjából talán még a hírhedt nevadai katonai övezetet is felülmúlja. Az asztraháni területen, Moszkvától 800 kilométerre délre és Volgográdtól 100 kilométerre keletre fekvő támaszpont a világháborút követően a Szovjetunió űrprogramját szolgálta, itt került sor az új repülőgépekkel, rakétákkal és fegyverekkel kapcsolatos tervezési és tesztelési programokra. Egy amerikai kémrepülőgép által készített korabeli felvétel tanúsítja, hogy a szigorúan titkos katonai körzet négy ballisztikus rakétaindítóval, tizennégy indítóblokkal, modern radarkövető rendszerrel és három kifutópályával rendelkezett, valamint számos azonosítatlan területet foglalt magába. Egy orosz ufológus, Anton Anfalov a kísérleti telep föld alatti részét is megpróbálta feltérképezni. Kiszivárgott információkra alapozva azt állítja, hogy a felszín alatt mintegy fél kilométerrel kiterjedt alagúthálózat található gigantikus hangárokkal, amelyekben az UFO-katasztrófákban életben maradt földönkívülieket tartja fogva, és különböző típusú idegen járművekkel folytat kísérleteket a hadsereg. Vlagyimir Azsazsa, a neves orosz UFO-kutató szerint a szovjet légierő gyakran keveredett tűzharcba repülő csészealjakkal, és az asztraháni térség felett is több vadászpilóta üldözött UFO-kat.
 

Az orosz Roswell

Az egykori szuperhatalom területén bizonyíthatóan legalább húsz repülő csészealj járt szerencsétlenül, de a legnagyobb médiavisszhangot kétségtelenül az uráli Szverdlovszkban 1968-ban történt UFO-katasztrófa váltotta ki. Egy közelmúltban napvilágra került, a KGB archívumából származó filmtekercs azt a különleges alakulatot mutatja a roncs közelében, amely később a közeli katonai komplexumba szállította – és feltehetően a mai napig ott őrzi – a maradványokat. Rendkívüli titkolózás övezi a Volga partján, Moszkvától 850 kilométerre elhelyezkedő szaratovi légibázist is, amely szintén régóta végez kutatásokat az idegen repülő szerkezetekkel és az antigravitációs meghajtással kapcsolatban. Az orosz főváros közelében fekvő Mitiscsi hatalmas ipari komplexumában és a pleszetszki űrközponthoz csatlakozó létesítményekben pedig állítólag a lezuhant csészealjakon talált földönkívüli tetemeket őrzi a hadsereg. Szintén biológiai vizsgálatokra specializálódott szupertitkos laboratórium épült a szemipalatyinszki rakétabázis területén is, amely azzal szerzett hírnevet, hogy a Szovjetunió itt robbantotta fel 1955-ben az első kísérleti hidrogénbombáját. Emellett természetesen több tudományos intézet is felkészült arra, hogy alkalmanként idegen technológiával kapcsolatos vizsgálatokat végezzen, a két legismertebb titkos kutatóközpont a Szibéria és Kazahsztán határán fekvő Omszkban, valamint a távol-keleti Vlagyivosztokban található.

Napjainkra bizonyossá vált, hogy a szovjet titkosszolgálat nem csupán több száz UFO-észlelést rögzített, hanem számos esetben komoly vizsgálatot is indított a katonai körzeteket, légvédelmi egységeket vagy vadászpilótákat érintő esetekkel kapcsolatban. Az UFO-kutatás korábban titkosított, felbecsülhetetlen értékű anyagait a Kék Dosszié néven ismert, 124 oldalas gyűjtemény tartalmazza, amelyet a KGB 1991-ben hozott nyilvánosságra. S bár az „államosított” UFO-kutatás hivatalosan 1996-ban lezárult, elég nehezen hihető, hogy az orosz hadsereget és a titkosszolgálatot azóta egyáltalán nem foglalkoztatja az idegen jelenlét és a Földön kívüli technológia…

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
AZ UFÓMAGAZIN 2010. OKTÓBERI SZÁMÁBAN